Skip to main content

A Luzernben zajló versenyen, amelyen az utolsó párizsi kvóták találnak gazdára, kormányos nélküli kettesben Juhász Adrián és Simon Béla a harmadik helyen jutott tovább, Bendi egypárevezősben magabiztosan nyerte az előfutamot. Női egypárban Gadányi Zoltána a negyedik lett, délután a reményfutamban lesz érdekelt.

A magyarok szereplését a Juhász-Simon kettős nyitotta férfi kormányos nélküli kettesben. A mieink féltávnál a negyedik helyen haladtak, majd jócskán megelőzték a törököket. Párosunk a litván, és szerb egység mögött a harmadik helyen ért célba, így a legjobb tizenkettő közé jutott.

Az elődöntőben hétfőn a kora délelőtti órákban állnak rajthoz.

Pétervári-Molnár Bendegúz remek versenyzéssel nyerte az előfutamát. Bendi féltávnál a második helyen evezett, ekkor a szlovén Zvegelj diktálta a tempót, és a kínai Han is erőt demonstrált. Ám Bendegúz rákapcsolt, és az utolsó ötszázon ellentmondást nem tűrően húzta be a győzelmet, és jutott tovább a negyeddöntőbe.

Bendi a hétfő kora délelőtti órákban áll rajtoz a negyeddöntőben.

Női egypárevezősben Gadányi Zoltána az előfutamban végig a negyedik helyen haladt, a spanyol, svájci, és szlovén vetélytársa mögött ért célba, megelőzve az egyiptomi versenyzőt.

Zozi így a reményfutamban folytatja ma 15:12 órakor. Az egyiptomi szkiffes mellett, lengyel, finn, és török szkiffessel kell megküzdenie. Az első három helyezett jut a legjobb tizenkettő közé.

FRISSÍTÉS!

A várható időjárási körülmények miatt később kezdődnek a mai remenyfutamok. Zozi 16:42 órakor rajtol el.

A Végső Olimpiai Kvalifikációs Regattán valamennyi versenyszámban az első két helyezett szerez kvótát, kivéve a férfi és a női egypárevezőst, ahol kiosztanak plusz egy-egy kvótát, annak a országnak, amely az adott versenyszámban a legelőkelőbb helyen álló olyan nemzet, amelynek még nem sikerült kvalifikálnia az olimpiára a sportágban. Amennyiben egy ország ezáltal két lehetőséghez jut az egyik kvótáról le kell mondania.