Skip to main content

Július 23-26. között Duisburgban került sor a korosztály seregszemléjére. Szigeti Ferenc egypárban a 10.helyet szerezte meg. Férfi kettesünk a 15., négypárunk a 18. helyen zárt.

A korosztályos világbajnokságra 49 országból érkezett nevezés, több, mint 600 sportoló állt rajthoz. 20 versenyszámban. A 2004-ben és annál később született evezősök idei fő eseményén a magyar csapat három egységgel vett részt.

Szigeti Ferenc a legnépesebb mezőnyben versenyzett

A mieink szereplését férfi egypárevezősünk Szigeti Ferenc (Csepel Evezős Klub SE, edzője: Kerekes Krisztián) nyitotta, aki a szám harmadik előfutamában állt rajthoz. Ez a futam egyben a legkeményebbnek is bizonyult: Feri végig a negyedik pozícióban versenyzett, kezdetben az élmezőnyre tapadva, a táv második felében pedig kissé leszakadva a dán, olasz és osztrák versenyzőktől. Meg tudott újulni a cél előtt, és a tempót emelve egy sikeres hajrának is köszönhetően időeredménye alapján bejutott a középfutamba.

A szombat délutánra jósolt kedvezőtlen időjárásra miatt többek között a szombati középfutamok, s ezzel Szigeti Ferenc futamát is előrehozták, így két nap helyett csak egy nap maradt a regenerálódásra.

Ferinek nem a döntőbe jutás volt a reális célkitűzés, de természetesen mindent megtett, hogy megpróbálja. Ennek fényében a számára legalkalmasabb taktikát választotta: rögtön előre tört, és bejutó helyen haladt amíg csak tudott, hátha megtörnek a versenytársai. Kerekes Krisztián tanítványa maga mögött tudta tartani a görög, spanyol és osztrák versenyzőt nagyjából 1200 méterig, majd a görög szkiffessel fej-fej mellett haladtak párszáz méteren keresztül. A táv végére sajnos elfogyott minden energia, és az ellenfelek felül tudtak kerekedni, Feri így hatodik helyen ért célba.

A B döntőben a magyar szkiffes begyújtotta a rakétákat és kilőtt az első helyre már rögtön a rajtban, majd sokáig szépen tartotta az előnyét, és a mezőny csak 1700 méter után tudott felzárkózni rá. A versenytársak ez után sajnos fel is tudták egymást húzni az élre, és Ferinek végül a negyedik dudaszót fújták a célbírók. Ezzel összesítettben a 10. helyen zárt.

Gratulálnuk Szigeti Ferinek és edzőjének, Kerekes Krisztiánnak!

Remek hajrá az utolsó pályán, férfi kettesünk a C döntőben zárt

Tóth Bertold (Győri Atlétikai Club) és Boros Olivér (Csepel, edzőjük: Kerekes Krisztián) a férfi kettesek második előfutamában állt rajthoz az első, csütörtöki napjon. A fiúk egy jó rajtot követően az első 500 méterig harmadik pozícióban haladtak. A táv maradék része sajnos nem sikerült a terv szerint, kicsit visszacsúsztak és végül hatodikként értek célba, ezzel ‘C’ döntőbe jutottak.

A C döntőben az új-zélandi egység rögtön a rajtot követően az élre tört, és végig megközelíthetetlennek bizonyult. Mögötte azonban nagy csata alakult ki a 2-5. helyen haladó magyar, francia, litván és kazah perorok között. A mieink kezdetben harmadik, majd 1500-nál ötödik pozícióban haladtak, ahol bő egy másodpercen belül haladt át a négy egység. A táv utolsó szakaszában óriási hajrába kezdett mindenki, ami a Bertoldnak és Olivérnek remekül sikerült. Végül harmadikként haladtak át a célvonalon, csupán 3 tizedre a franciáktól. Ezzel a magyar férfi kettes összesítettben a 15. helyen zárt.

Gratulálunk a fiúknak és edzőjüknek, Kerekes Krisztiánnak!

Négypárunk is erős mezőnyben versenyzett

Boros Ádám (Vác Városi Evezős Club), Bajári András (Vác), Kalmár Áron (Szolnoki Sportcentrum), Csutorás Balázs (MTK, edzőjük: Mácsik Miklós) összeállítású négypárevezős egységünk hatodik lett az előfutamában, ezzel a ‘C’ döntőbe jutott.

Csapatunk a C döntőben a hatodik pozícióban végzett, így a 18. helyen zárt. Gratulálunk!

Részletes eredményekért KLIKK IDE.