Kedves Evezősök és Sportbarátok!
Pár nappal a pesterzsébeti telep átvétele után tűzeset volt a már a Magyar Evezős Szövetség tulajdonában álló bázis egyik épület részében. A tüzet a budapesti Tűzoltóság kiérkező egysége eloltotta, a kár szerencsére nem jelentős, megkezdődtek a helyreállítási munkálatok.
Köszönjük a Tűzoltóság gyors és hatékony segítségét!
További képek: www.langlovagok.hu/html/galeria/4463_0.shtml
A Magyar Evezős Szövetség a rendkívüli közgyűlés döntése értelmében 2010. március 10-én 8:55 perckor leadta pályázatát a Pesterzsébeti Önkormányzat irodáján.
A leadott pályázatot a csatolt dokumentumok közt megtaláljátok.
Kérdések esetén továbbra is az info@hunrowing.hu címen állunk rendelkezésetekre.
Tisztelt Közgyűlési Küldöttek!
Közel egy esztendő telt el a MESZ legutóbbi tisztújító közgyűlése óta, amikor az evezős társadalom bizalmat szavazott a jelenlegi elnökségnek. Az elnökség munkája során megjelentek új ötletek, lehetőségek is a hazai evezés fejlesztése érdekében.
Célunk a sportág stabil pénzügyi hátterének megteremtése. A kiugró nemzetközi/olimpiai eredmények hiányában, sajnos, az állami támogatásunk évről évre csökkenő tendenciát mutat. A horizonton jelentős támogató, aki pusztán a sportág szeretete miatt adna pénzügyi támogatást, nem nagyon van.
A sportág fennmaradása szempontjából stabil pénzügyi és technikai háttér és rendezett felkészülési struktúra - személyek, ingatlan bázis, válogatási elvek, és jól működő, prosperáló klubok, egyesületek - szükségesek. Nemzetközi eredményességünk növelése szempontjából elengedhetetlen, hogy a válogatott felkészüléséhez rendelkezésre álljon egy, a mai kor kihívásait is kielégítő felkészülési központ.
A pénzügyi helyzet nehézségei mellett szorító helyzet alakult ki az MKKSZ vagyonkezelésében lévő Gubacsi hídi telep (volt fiú MTK) használata kapcsán. Ezen az ingatlanon a MESZ 30 % használati joggal rendelkezik. Az MKKSZ tavalyi, az evezés igényeit csak minimálisan figyelembe vevő beruházása kapcsán még nehezebb pénzügyi helyzet alakult ki. A kész új épület alaphelyzetben, minden használat nélkül is 8 millió Ft,- éves kiadást jelent a MESZ számára.
Természetesen, igyekszünk az MKKSZ felé jogainkat maximálisan érvényre juttatni, és megnyugtatóan rendezni a szerintünk indokolatlan terhek miatt kialakult helyzetet. Ugyanakkor a budapesti szövetségi evezős bázis kialakítására más lehetőségeket is kerestünk.
Az elmúlt év nyarán az elnökség megkereste a Pesterzsébeti önkormányzat polgármesterét, hogy a tulajdonukban lévő Erzsébeti csónakházaikat üzemeltetésre átvennénk. Az erről szóló levél, a tervezett fejlesztés, annak ütemezése mellékelve 1. számmal. Ezen levél mutatja a terveinket melyek megvalósításához hozzáfogtunk.
Az elnökség a levél elküldése után a részletek tekintetében megkezdte a program kidolgozását. Megkerestük a lehetséges szerződéses partnereinket, akik önkormányzati üzemeltetési gyakorlattal, megfelelő étterem üzemeltetési és sportpálya üzemeltetési gyakorlattal rendelkeznek és a Pesterzsébeti Önkormányzat számára is elfogadhatóak.
Felvettük a kapcsolatot az ORFK Vízirendészetével, akikkel együtt a bérlendő területen a teljes Duna szakasz igazgatásrendészeti feladatait segítenénk az irodai hely biztosításával megoldani. Ez a pályázati anyagunk támogatásának része, a vízi rendészeti objektum kivitelezése mintegy 100 millió forintnyi beruházás érkezik ezzel a területre melyet
Emlékeztetőben rögzítette az Önkormányzat, a MESZ, a vízi rendészet illetékese és
Egyeztettük a terület hasznosítását a kerület főépítészével.
Annak oka, hogy az önkormányzat és a MESZ ilyen korrekt egyeztetésbe fogott, egyrészt az önkormányzat évek óta az evezést segítő hozzáállása, másrészt a korábban jelzett igény a MESZ elnöksége részéről korábban említett problémák megoldására.
A terület átvételével elérhető eredmények a következők szerintünk:
Több hónapi tárgyalás eredményeképpen a Képviselő-testület Erzsébeten akként döntött, hogy zárt pályázatot írnak ki melyre a MESZ valamint a FEC és az MTK kap meghívást. Ez egy komoly gesztus a szövetségünk felé. A pályázati kiírást 3. számú mellékletként csatoljuk.
A kiírás abszolút baráti. Mindössze annyi garanciát köt ki részünkre, mint pályázó részére, hogy a bérleti díjra adjunk beszedési jogot az Önkormányzat részére, az elmaradó beruházásaink után a 3. évet követően 20% erejéig kell kártalanítást fizetnünk esetlegesen. Valamint egy elismert szakértő céggel kell a fejlesztési és üzemeltetési programunkat.
A pályázat kiírása után az elnökség megrendelte a PricewaterhouseCoopers Tanácsadó Kft. nevű társaságtól a területre kidolgozott üzemeltetési és beruházási tervet. Ezt a munkát 2 millió Ft, nettó áron vállalta a cég, a méltányos árral támogatva a MESZ megújulását. Ezt 2010.március 5-én a tagegyesületek részére elektronikus formában megküldjük, mint a pályázat kötelező kellékét. Ez az anyag, ami a pénzügyi elképzeléseinket alátámasztja illetve a beruházásainkat évente auditálja.
Az alvállalkozóinkkal a szerződéses viszonyt megelőzően a Pesterzsébeti önkormányzat végleges döntéséig előszerződéseket kötünk. Ennek tartalma a vállalt beruházás árazott kötelezettségekkel és bérleti díjjal melyet a MESZ részére fizetnek. Ezzel is csökkentjük a pénzügyi kockázatunkat!
Áttekintettük a korábbi üzemeltető önkormányzati kft. üzleti adatait a telep üzemeltetéséről. Ennek alapján, óvatos becsléssel is az eddig beszedett 27 millió Ft-ból, legalább nettó 15 millió Ft, bérleti díj biztosan beszedhető. Ez egyenértékű a negyedik bérleti évtől várható, inflációs emelés nélküli bérleti díjjal.
A beruházás megvalósulásával megtakarítható:
A beruházások által generált bevételek e megtakarításokon felül jelentkeznek majd.
A MESZ Alapszabálya szerint e pályázat beadásához nem szükséges a Közgyűlés egyetértése, azonban az elnökség úgy ítélte meg, hogy e hosszú távú fejlesztési terv olyan jelentőségű, amelyhez a tagság jóváhagyását kéri.
A sikeres pályázat esetén 30 évre előre biztosítjuk a sportágunk helyzetét. A döntés pénzügyileg nem terhet, hanem fegyelmezett munkát és lehetőséget jelent nekünk.
1.) Jelen esetben a közgyűlés reményeink szerint támogatja, hogy 30 évre, az első három évben évi 7,5 millió, majd azt követően évi 15 millió Ft, bruttó bérleti díjért - inflációs értékkövetéssel - bérbe vegyük a 170021 és 170022 hrsz. alatti ingatlanokat.
2.) A közgyűlésnek el kell fogadni, hogy a Pesterzsébeti Önkormányzat fejlesztési céljaiban kijelölt beruházásokat - sétány a parton, csónakházak megőrzése és megújítása, sportpályák megépítése, éttermi és szállás funkciók a jelenlegi szintnél magasabb szinten való megvalósítása, vízi rendészet elhelyezése - a MESZ végzi el, olyan módon, hogy a pályázatban mellénk álló pályázók végzik el 3 év alatt a közel 450 millió Ft,- összegű beruházást - velünk egyetértésben természetesen.
3.) Támogatnia kell az elnökséget abban, hogy a beruházási programot és a vízi bázist evezős edzőtáborrá fejlessze!
Tisztelt Közgyűlési Küldöttek!
Hamarosan a Szövetség honlapján további anyagokat (látványterv stb.) teszünk közzé az erzsébeti pályázatról. A felmerülő kérdéseket az info@hunrowing.hu e-mail címre várjuk.
A beérkezett kérdéseket az elnökség felé az iroda továbbítja és a válaszokat a kérdésekre megküldi!
Budapest, 2010. február 25.
Kedves Olvasó!
Amennyiben további anyagokról szeretne olvasni a pesterzsébeti pályázattal kapcsolatban, kérjünk fáradjon be a MESZ titkárságára.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 2012. évi bérleti szerződés | 399.58 KB |
| Beszámoló az Erzsébeti telepről 2011. augusztus | 144.5 KB |
| Beszámoló az Erzsébeti telepről 2010. október | 33.06 KB |
| Sétány fejlesztés látványtervek | 2.89 MB |
| nyertes_palyazat.pdf | 571.56 KB |
| palyazati_anyag.pdf | 855.26 KB |
| TajekErzsebetiPalyazat2010MESZ rendkivuli kozgy.pdf | 98.77 KB |
| mellekletek1_12.pdf | 1.06 MB |
| mellekletek13_18.pdf | 1.36 MB |
| helyszínrajz_0302.pdf | 46.76 KB |
| helyszínrajz_0302_A.pdf | 46.85 KB |