A MOB Fair play díjjal tüntette ki Dávid Imrét, a MESZ örökös tiszteletbeli elnökét

Szívből gratulálunk Dávid Imrének, a Magyar Evezős Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének, akit a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play díjával tüntettek ki! Dávid Imre a magyar evezős sportcsalád oszlopos tagja immáron bő félévszázada. A MOB Felügyelő Bizottságának elnöke, valamint a MESZ örökös, tiszteletbeli elnöke. Munkásságának köszönhetően folyamatosan fejlődött a hazai szakma, ráadásul a Masters versenyek miatt még mindig testközelből ízleli a sportág jelenét. A kitüntetés kapcsán a jochapress.hu készített interjút örökös tiszteletbeli elnökünkkel.

Hivatalos külföldi útja miatt távollétében tüntették ki Dávid Imrét, a Magyar Evezős Szövetség örökös tiszteletbeli elnökét, aki ezért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi ülésén vehette át a Fair Play-Életmű díjat.

A MOB felügyelő Bizottságát immár 25 éve irányító sportvezetőt arról kérdeztem, miként érintette a kitüntetés híre, majd átvétele?
Soha nem törekedtem arra, hogy bármiféle díjat nekem ítéljenek, így őszintén meglepett a hír és nagy megtiszteltetésnek is tartom a Fair Play Életmű-díj nekem ítélését – vélekedett Dávid Imre, akinek egész életét végig kiséri az evezés. - A MOB-ban megbecsülik a munkámat, igényt is tartanak rá, így amennyiben az egészségem engedi, a következő választási ciklusban is jelöltetni fogom magamat.

Legjobb tudomásom szerint kitűnő egészségnek örvend, hiszen a legutóbbi masters-világbajnokságon, Sukorón is több számban is első lett és azóta is folyamatosan edzésben van.
Nagyon örülök, hogy mindmáig rendszeresen a vízen lehetek, így ezekben a napokban is evezek. Legfőbb partnerem a kormányos nélküli kettesben Lucsánszky László, de gyakran beülök egy-egy négyesbe is, a főszezonban pedig nyolcasban is készülünk is versenyzünk is.

Ön 2010 február 14-én egy hirtelen elhatározással lemondott az elnöki tisztségéről és az idő, az akkor volt események Önt igazolták…
Ez ma már történelem, nem akarom a részleteket bolygatni. Az viszont megelégedéssel tölt el, hogy mind gyakrabban igazat adnak nekem azokkal a szerencsétlen történésekkel kapcsolatosan.

Ön néhány hónap híján 20 évig volt elnöke a szövetségnek. Az elmúlt évtizedben számos vezetője volt a magyar evezőssportnak. Milyen volt a kapcsolata az utódaival?
Többekkel leginkább megálltunk a baráti beszélgetéseknél. Kivételt a jelenlegi elnökkel, az én időmben kétszeres világbajnok Pető Tiborral való viszonyom jelent. Tiborral laza rendszerességgel elbeszélgetünk az aktuális kérdésekről és ő nem csak meghallgat, hanem igényli is a véleményemet.

Mivel folyamatos a kapcsolata a sportággal, ezért megkérdezném: hogyan ítéli meg a magyar evezés lehetőségeit a következő éveket illetően?
Mivel hazánk abszolút olimpiacentrikus ország, ezért az evezőseink lehetőségeit is ilyen szemüvegen keresztül kell nézni. Nem könnyű a helyzetünk, mert óriási a konkurencia! Én személyesen is támogattam a központi felkészülés visszaállítását, mert így az élvonal tagjai napról napra testközelből láthatják egymást, ami ösztönzőleg hathat a rivalizálásukra is. Ami pedig a konkrét személyeket illeti, az egyetlen tokiói képviselőnk, Pétervári Molnár Bendegúz nagyon fogadkozik, hogy tovább fog felfelé lépni. Mellette egy négyes és egy kormányosnélküli kettes vagy négyes lehet fejlődőképes a férfiaknál. A nőknél elsősorban az egypár- és kétpárevezésben lehet bízni a jelöltek eredményességében.

jochapress / Jocha Károly