Megkezdődött a Velencei-tavon a Masters Világbajnokság!

A Velence-tavi Evezős Pályán szeptember 11-15. között rendezik a sportág veteránjainak legnagyobb nemzetközi seregszemléjét. Ötvenkét országból közel 4000 sportoló áll rajthoz, köztük több mint háromszáz magyar. A legidősebb versenyző kilencvenhárom éves és 80 évnél idősebb sportolóból hetvenhatan nevetek a versenyre.

A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) korábbi döntésének köszönhetően 1996 után ismét Magyarország, a Velencei-tó adhat otthont a Masters Vb-nek.

Négy napon keresztül zajlik a regatta, amely a szervezőket is komoly erőpróba elé állítja: az első és utolsó nap kivételével napkeltétől napnyugtáig három percenként rajtolnak a futamok. A Masters versenyekre 27 év felett lehet nevezni, tizenhárom korcsoportban zajlanak majd a Férfi és Női versenyek, vasárnap a Vegyes számok futamait rendezik, a versenytáv valamennyi esetben 1000 méter.

Az első Masters regattát 1974-ben Bernben rendezték, a közel ötven esztendős múltra visszatekintő világbajnokságra kilencedik alkalommal kerül sor Közép-Európában.

2018-ban az Amerikai Egyesült Államok, Sarasota-Bradenton adott otthont a világbajnokságnak, az utazással járó költségeket kevesebben tudták vállalni és az időjárás is rendkívül emberpróbáló volt, viszont Magyarország rendkívül vonzó desztináció.

Jóval több mint dupla annyian neveztek a Velencei-tavi Vb-re, mint a tavalyira, közel 4000 veterán evezős érkezik és mivel több versenyszámban is indulnak, több mint 5000 nevezést (közel 14 ezer beülőt) regisztráltak. A 2017-es bledi seregszemle után a magyarországi lesz minden idők második legnagyobb Evezős Masters Világbajnoksága.

Mivel a résztvevők, családdal, barátokkal érkeznek, összesen nyolc-tízezer fő érkezik a versenyre és annak apropóján turistaként Magyarországra.

A legnépesebb küldöttséget Németország állítja, majd és Magyarország következik a sorban.

A versenyzők döntő többsége európai országokból érkezik, közel száznyolcvanan jönnek Észak-Amerikából (jellemzően az USA-ból), de Ausztráliából, Új Zélandról, Peruból, Guatemalából és Hong Kongból is érkeznek evezősök.

A korszerűsített Velencei-tavi Evezős Pályán lezajlott fejlesztések a Világbajnokság után a magyar utánpótlás fejlesztését szolgálják, újjáépült a céltorony, a pálya mellett lelátó létesült. A helyszín kibővült a pályától észak-keleti irányban található területtel, amely az EFOTT-nak szokott helyet adni, parkolóhelyből is több van a megszokottnál, sőt egy kemping is rendelkezésre áll.. A helyszínen igazi evezős ünnephez méltóan közösségi események, kulturális programok is zajlanak a verseny ideje alatt.

A magyar veterán evezős társadalmat felrázta a hazai világbajnokság, olyanok is rajthoz állnak, akik régóta nem ültek hajóban, a szervezők remélik, hogy ők visszatérnek az evezéshez és gyermekeik, unokáik is kedvet kapnak hozzá.

A magyarok közül a többi között rajthoz áll a kétszeres olimpikon Kapócs Anikó (VVSI), aki hosszú idő után a Masters Vb miatt ült újra hajóba, többszörös Masters világbajnokként Dávid Imre, a Magyar Evezős Szövetség Örökös tiszteletbeli elnöke is versenyez, ahogyan neje az Európa-bajnok Dávidné Fekete Mária is.

Az evezés kortalanságát mi sem bizonyítja jobban, hogy három kilencven év feletti versenyző is rajthoz áll a Velencei-tavon!

Programok, események:

Szeptember 9., 10. HÉTFŐ, KEDD
8-18 óra között: EDZÉS

Szeptember 11., SZERDA
12 órakor – ELSŐ RAJT
17:25 órakor – A NAP UTOLSÓ RAJTJA
18 órától – MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG

SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK
8:30-17:30 – VERSENY

SZEPTEMBER 13. PÉNTEK
8:30-17:54 VERSENY
17:00 – OCTOS DIPLOMA ÁTADÁS a 80 év feletti versenyzők részére
19:00-tól Masters Party

SZEPTEMBER 14. SZOMBAT
8:30-17:58 VERSENY
18:30 A LEGEREDMÉNYESEBB KLUBNAK JÁRÓ DÍJ ÁTADÁSA

SZEPTEMBER 15. VASÁRNAP
8:30-tól VERSENY – VEGYES SZÁMOK
11:00 ZÁRÓCEREMÓNIA

Hír kategóriák: