Férfi négypárunk és nyolcasunk is a B döntőbe jutott Sarasotában

Az U23-as Világbajnokság harmadik versenynapján két egységünk volt érdekelt a reményfutamokban. A megszokott viharos időjárás ezúttal is átírta az előzetes terveket, csak jelentős csúszással tudott elrajtolni a férfi normálsúlyú négypárunk és nyolcasunk.

Danó Dániel, Szabó Márton, Ács Kristóf és Bácskai Máté szépen versenyezve negyedik helyen értek célba a normálsúlyú négypárevezősök középfutamában, ezzel a pénteki B döntőbe jutottak.

Dobai Tamás, Király Csaba, Kunstár Márk, Kiss Norbert, Szlovák Rajmund, László Péter, Gerei Tamás, Hopp Márton és kormányos Szalkai Ádám ötödikként haladt át a célvonalon a férfi nyolcasok reményfutamában, egy igen erős mezőnyben. Ezzel ugyancsak a B döntőbe jutottak, amit vasárnap helyi idő szerint a délelőtt folyamán rendeznek meg.

Gratuálunk és további sikereket kívánunk!

Hír kategóriák: