Parádés magyar nyitány az U23 Vb-n: legjobb idővel döntős a könnyűsúlyú kettes!

Fantasztikus eredménnyel nyitott a magyar U23 válogatott a Sarasotában zajló korosztályos Világbajnokságon.

A tengerentúlon Furkó Kálmán és Szabó Bence kezdte meg a magyarok szereplését, méghozzá nem is akárhogyan! Az előfutamban könnyűsúlyú kettesünk kezdetben harmadik helyen versenyzett, féltávnál még két másodperc hátrányban az élen haladó olaszok mögött. A fiúk ezek után tempót emelve folyamatosan csúsztak fel, majd az utolsó 300 méteren az élre álltak, és rendkívül magabiztosan hajrázva maguk mögé utasították az olasz és német ellenfeleiket. Így tehát Kálmán és Bence 3 másodperces futamgyőzelemmel, és legjobb előfutam idővel, egy gyönyörű versenyben vívta ki magának a VB döntőbe jutást.
A páros szombaton áll rajthoz újra, a könnyűsúlyú kettesek döntőjében.

Danó Dániel, Szabó Márton, Ács Kristóf és Bácskai Máté negyedik lett a normálsúlyú négypárevezősök előfutamában, ezzel reményfutamba jutott.
A fiúk holnap magyar idő szerint 19 órakor próbálják meg újra a legjobb 12 közé jutást. Sok sikert kívánunk holnapra!

Porvázsnyik Patrik az elmúlt héten kulcsfontosságú szerepet töltött be az U23-as magyar csapatban, hiszen Dobai Tamás kései kiérkezéséig a nyolcasunk készülését segítette minden edzésen. A vb "nulladik" napján Patrik rajthoz állt a tartalékok számára megrendezett versenyen egypárevezősben, ahol második helyen ért célba.

Csütörtökön a másik két magyar egység is bemutatkozik az U23 Világbajnokságon, magyar idő szerint délután három órakor Preil Vivien és Gadányi Zoltána normálsúlyú kétpárevezősben áll rajthoz. Férfi nyolcasunk (Dobai Tamás, Király Csaba, Kunstár Márk, Kiss Norbert, Szlovák Rajmund, László Péter, Gerei Tamás, Hopp Márton és kormányos Szalkai Ádám) 15:55 órakor rajtol.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Hajrá magyarok!

Hír kategóriák: