Döntőbe jutott a magyar férfi nyolcas az Ifjúsági Eb-n, női kétpárevezősünk elődöntős

Beigazolta a hozzáfűzött reményeket férfi nyolcasunk az Essenben zajló Ifjúsági Európa-bajnokságon. Egységünk (Juhász Tamás, Király Miklós, Ujhelyi Mihály, Szabó Gábor, Rakonczai Péter, Koncsik Dominik, Pajor Krisztián, Szász Gergely, kormányos: Király Anna; edző: Dani Zsolt) a rendkívül hajtós előfutamban az oroszok mögött két másodperc hátránnyal másodikként futott be, a teljes mezőny harmadik legjobb idejével a reményfutamban folytathatták, ahol a harmadik pozícióban jutottak a legjobb hat közé.

„A reményfutamban a lengyelek és horvátok végeztek előttünk, utóbbiak a délelőtti előfutamot gyakorlatilag elengedték, rápihentek a délutánra, mi megpróbáltuk a továbbjutást már délelőtt és nem voltunk messze az oroszoktól” – hangsúlyozta Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány. „Rendkívül szoros a mezőny, a fiúk óriási meccset vívtak, szépen mennek, kevésbé nagy termetűek, mint vetélytársaik, de technikásabbak és egységesek. Rajtuk volt a legnagyobb nyomás, a jó eredményhez vezető úton ma megtették az első lépést. A kőkemény nemzetközi mezőnyben több erős ország, így Románia és Franciaország is kiesett.”

A férfi nyolcas vasárnap 15 órakor rajtol az A döntőben.

A női nyolcas (Sztoján Beatrix, Fehérvári Eszter, Mile Anna, Kas Natália Luca, Lász Kíra, Pilisy Zsanett, Stinner Kamilla, Daka Zsófia, kormányos: Pintér Dorina; edző: Pető Tímea) a hatodik helyen zárt, az olaszok lemondása miatt, csak helyosztó futamot rendeztek. Az egység még „az út elején jár”, részben a nemzetközi tapasztalatszerzés céljával álltak rajthoz Essenben. „Sok szakembernek megakadt a tekintete azon, hogy két nyolcast is ki tudtunk állítani, többen is gratuláltak ehhez”.

Az esseni Ifjúsági Európa-bajnokság nevezési csúcsot hozott, férfi és női kétpárevezősben indultak a legtöbben. Utóbbi versenyszámban Galcsó Flóra és Elek Boróka dublója - edzőjük Ficsor László - a negyedik helyen ért célba az előfutamban, majd a reményfutamban egy elképesztő „thriller” keretében jutott elődöntőbe. „250 méterrel a cél előtt még vezettek, majd harmadikként értek célba, egy-egy méteren belül jött be az első négy hajó. Erősen hajráztak az ellenfelek, de Flórában és Borókában volt annyi energia, lelki erő, hogy bejussanak a legjobb tizenkettő közé.”

Galcsó Flóra és Elek Boróka vasárnap 9 óra 22 perckor rajtol az elődöntőben.

Sajnos férfi kétpárevezősünk Szilágyi Konrád és Szklenka Bence (edzőjük Mácsik Miklós) nem jutott be a legjobb tizenkettő közé. Az előfutamban és a reményfutamban egyaránt a harmadik helyen végeztek. „Meglepetés, hogy nem sikerült továbbjutniuk, mert jól mentek a válogatókon és a teszteken. Az előfutamban pechesek voltak, mert megkapták a két legjobb egységet, reméljük legközelebb javítanak.” Szilágyi Konrád és Szklenka Bence vasárnap 9:05 órától a C/D középfutamban folytatja szereplését.

A női egypárevezősöknél Siska Bettina (edzője: Halmainé Mészáros Éva) az elő-, és a reményfutamban is negyedik helyen zárt, vasárnap 11:30 órakor a B döntőben rajtol. „Bettina valamelyest feljavult a reményfutamra, de még nem volt az igazi, reméljük holnap megrázza magát.”

Az Ifjúsági Eb-n két fiatalabb magyar egység is rajthoz állt tapasztalatszerzés céljából. Ifj. Pergel László tanítványai közül férfi kettesben Varga Koppány és Dávidházy Zsolt, női kettesben Hegyes Barbara és Hegyes Zsófia egyaránt a B döntőben folytatja vasárnap. A lányok 11:40 órakor, a fiúk 11:45 órakor rajtolnak Essenben.

A németországi Essenben zajló 11. Ifjúsági Európa-bajnokságon harminchárom ország, közel hatszáz evezőse vesz részt.

Sok sikert kívánunk!

Hír kategóriák: