Három magyar egység indul az Európa-bajnokságon

A Világkupán kísérleti jelleggel kipróbált Pétervári-Molnár Bendegúz, Juhász Adrián normálsúlyú kétpárevezős egységből, Juhász korábbi társával Simon Bélával folytatja kormányos nélküli kettesben, Pétervári-Molnár pedig egypárevezősben áll rajthoz a luzerni kontinensviadalon. A Polivka, Krémer kettős kihagyja az Eb-t.

A Magyar Evezős Szövetség szakmai vezetése három jelölt közül állította össze a válogatott kormányos nélküli kettes egységet.

„Simon Bélát, Juhász Adriánt és Szabó Mártont próbáltuk ki kormányos nélküli kettesre, mindenki mindenkivel húzott pályát. A legjobb eredményt a Simon, Juhász páros érte el, egy másodperccel mentek jobb időt, mint a Szabó, Juhász csapat” – tájékoztatott Szierer János szövetségi kapitány. „Lényegi különbség nem mutatkozott, de a Simon, Juhász páros kipróbált, összeszokott, jó csapat. Ugyanakkor Szabó Márton a kettes tartaléka lesz, ráadásul a még U23-as versenyzőnek saját korosztályában komoly feladatokat tudunk adni”.

Fontos változás, hogy a Simon, Juhász páros a továbbiakban nem Eros Gorettivel, hanem nevelőedzőjükkel Molnár Dezsővel készül Szolnokon.

A Polivka Dóra, Krémer Eszter kormányos nélküli kettes, kérésükre nem áll rajthoz az Európa-bajnokságon. Elsősorban technikailag szeretné összeszedni magát a tavaly egyetemi világbajnoki címet szerző egység, amely a tizenegyedik helyen zárta a hétvégi első Világkupát. Az Eros Goretti által edzett csapat a júniusi poznani Világkupán tér vissza a nemzetközi mezőnybe.

A három hét múlva sorra kerülő Európa-bajnokságon férfi könnyűsúlyú egypárevezősben Galambos Péter, normálsúlyú szkiffben Pétervári-Molnár Bendegúz, kormányos nélküli kettesben a Simon Béla, Juhász Adrián egység indul.

Az evezős Európa-bajnokságot május 31. és június 2. között rendezik Luzernben.