Múzeum

2002 júliusában a februárban elhunyt Somkuti Ilona hagyatékának átvételével csírájában de facto létrejött az Evezős Szövetség gyűjteménye. Az Elnökség 2005. december 21-i ülésén határozatot hozott a Magyar Evezős Szövetség Gyűjteménye létrehozásáról, ami de jure is azt jelenti, hogy a Gyűjteménybe kerülő tárgyak, dokumentumok a MESZ tulajdonát képezik.
Mindemellett 2005. október 17-én Bohnné Rakitay Zsuzsa, Kammermayer Oszkár, Kisfaludi Júlia, Ribáryné Pál Katalin, Szántóné dr. Domonkos Anna, Wagner Mihály és Zsitnik Béla – a MESZ felkérésére – megalakították a Hagyományőrző Bizottságot. Célunk, hogy patinás sportágunk múltjának szeretetét, ismeretét, hagyományaink felkutatásának, felélesztésének fontosságát széles körben terjesszük; a tárgyi és szellemi emlékek megóvására, gyűjtésére inspiráljuk egykori és jelenlegi sportolóinkat. Ennek egyik eszköze ez a Sporttörténeti rovat is a Szövetség honlapján.
Kérjük a sporttársakat, hogy ha birtokában vannak bármilyen, a magyar evezős sportot érintő tárgynak, dokumentumnak, nyomtatványnak, hang- vagy képfelvételnek, vagy egykori sportolók, edzők, sportvezetők elérhetőségével (cím, telefonszám) segítségünkre tudnak lenni, jelezzék ezt számunkra. Örömmel vesszük azt is, ha valaki szeretne bekapcsolódni a Hagyományőrző Bizottság munkájába.

Kisfaludi Júlia
2009. november 9.

Versenyevezős, sebész egyetemi magántanár -- Aki nem csak a műtőasztalon mentett életet...!

2009 augusztusában páratlan kinccsel gazdagodott Gyűjteményünk! Birly István: Csolnak-út Rotterdamtól Pestig című, 1863-ban a Landerer és Heckenastnál nyomtatott könyve sporttörténeti jelentőségű, mint ahogy a benne leírt evezősút maga is.

A zászló köztudottan - szimbólum! "Meghatározott színű, esetleg ábrával díszített, nyélhez erősített, szabályos alakú kelmedarab mint valamely közösség jelképe vagy jelzésre használt tárgy" (Értelmező szótár). Épületek, közterek ünnepi "öltözékének" része. Az élet minden területén - s így a sportban is.

Immáron hetedik éve, hogy a MESZ tavaszi közgyűlésén az éves pontversenyben győztes klub képviselője egy hatalmas ezüstserleget vehet át. Igaz, csak egy fényképfelvétel erejéig, s haza, a klubba csak a serlegről készült keretezett fotót viheti. Ily' módon nem sokan vehették kézbe ezt a kincset, kevesen tudhatják, valójában mit mesél múltunkról.

Gyűjteményünk ismét Kammermayer Oszkár jóvoltából páratlan értékkel gyarapodott!

Az egymástól elszakadt egykori barátok, csapattársak egymást keresésének lehetősége; a családi fotóalbumok lapjai közül fölbukkanó képek közkinccsé tételének fóruma. A Hagyományőrző Bizottság először kapott fenti tartalmú levelet, s a kérésnek örömmel teszünk eleget. A Székesfehérváron élő Csikós József Miklós küldte el az Evezős Gyűjtemény számára az alábbi két fotót, abban a nem titkolt reményben, hogy közzétételük segítségével kapcsolatot talál azokhoz a társakhoz, akikről már nem tud.

2004-ben arról tettem közzé írást honlapunk Múzeum rovatában, hogy a Neptun Evezős Egylet által 1925-ben, az első világháborúban elesett tagtársak emlékére állított emlékkövét Kammermayer Oszkár jóvoltából újra felfedeztük. Beszámoltam megszületésének gondolatáról, a megvalósult emlékmű felavatásáról, s a kő akkori állapotáról. Cikkem azzal a felszólító mondattal ért véget: "Közösen gondolkodjunk el azon, hogyan lehetne megóvni a további - ne adj' isten végső - pusztulástól!"

Tavasszal vesztettük el Boday Pált (1908-2006), aki november 27-én lett volna 98 éves! Idős kora ellenére is friss szellemmel, boldogan emlékezett fiatalságára, az evezéssel töltött évekre, ha fölkereste őt az ember. Megingott egészsége a négy fal közé kényszerítette, de szemében még akkor is pajkos fény csillant, ha az 1933-ban párbajjal és fogdával végződő evezős afférról mesélt, mutatva a korabeli sajtó-híradást.

2002 tavaszán Kammermayer Oszkár sporttárs kezdeményezte és szorgalmazta, hogy a kallódó emlékek begyűjtésével, a lappangó emlékek felkutatásával rakjuk le a magyar evezős gyűjtemény alapjait. Dávid Imre főtitkár úr nemcsak a MESZ elvi támogatásáról biztosította a kezdeményezést, hanem egy külön helyiséget bocsátott rendelkezésünkre az Agroinvest székházában, ahol biztonságban, megfelelő körülmények között őrizhetjük az összegyűjtött anyagot.

A második világháborút közvetlenül megelőző korszak sikeres versenyzője távozott körünkből 2005 nyarán. Kaposi Imre a Pannonia Evezős Club versenyzőjeként négy magyar bajnoki címet szerzett: 1937-ben kormányos négyesben, 1938-ban nyolcasban, 1939-ben korm. n. négyesben és nyolcasban.

view counter