Előszó


Az evezés számomra fontos és nélkülözhetetlen alkotórésze életem alakulásának. Evezős, majd később edzői munkásságom alatt szerencsém volt számos hazai és külföldi evezős egyesület életébe bepillantást nyernem, melynek során értékes tapasztalatokkal lettem gazdagabb, melyek segítették, segítik az evezőssportra való rálátásomat. Tapasztalataim egyik megállapítása, hogy az „evezős pályafutás” egyik lényeges, - későbbiekre kiható - meghatározó eleme a kezdő evezősök képzésének minőségében rejlik. Nagy örömömre szolgált amikor megtudtam, hogy a NUPI, egy közoktatási intézményben (is) használható „Tanterv” elkészítésére ösztönzi a Héraklész bajnokprogramban résztvevő sportágak szövetségeit, mellyel lehetőség nyílik a sportágak iskolai rendszerben történő oktatására. A tanterv elkészítésének alkalmával számtalanszor felmerült az a gondolat, hogy a tanterv anyagához szorosan kötődve, egy sportág-specifikus módszertani ajánlást is készíteni kell, ami mind a gyerekek, mind az oktatók számára útmutatást nyújt az evezős tananyag feldolgozásánál. A tanterv elkészítésekor, annak mellékleteként igyekeztünk is némi módszertani anyagot csatolni, azonban mivel ez nem feltétlenül a tanterv részét kellett képezze, ezért csak meglehetősen csekély terjedelemben. A módszertani anyag elkészítésének folyamatát mintegy katalizátorként gyorsította fel az UPI pályázati kiírása. A tantervnek és az ehhez kapcsolódó módszertani segédanyagnak az elkészítésével, – visszautalva a bevezető elején leírt gondolataimra – lehetőség nyílik az evezést szeretők táborát szélesíteni, ill. az evezősmozgás elsajátításának módszereit rendszerbe foglalni.
Bár már számos evezős módszertani könyv látott napvilágot (Bartók Ernő: Evezős ABC, Fáth András: Az evezés módszertana, Szabó Károly: Az evezés edzéselmélete és módszertana.), mégis ezek a könyvek már csak elvétve találhatóak meg, és a kezdő evezősök számára nyelvezetük bonyolultnak tűnik.
A bevezetőben szolgáljon érdekességül eleink evezősökkel kapcsolatos elvárásai, intelmei, mely dokumentumokat – némi hányadtatás után – győri evezősbarátaim mentettek meg az utókor számára:

0-1 ábra: Evezős tízparancsolat

A most elkészült anyag előnye, hogy elektronikus formában íródott, így korlátlan számban terjeszthető, letölthető, nyelvezete és ábrái a kezdők számára talán jobban értelmezhetőek. A módszertani segédanyag jelenlegi formájában csak egy alap, így a későbbiek során a kor szellemének, és tudásának megfelelően tovább korszerűsíthető, ill. bővíthető.
Ezúton is szeretném megköszönni az anyag elkészítéséhez „ihletet” adó UPI pályázatkiírók inspirálását, továbbá köszönöm Ott Zsuzsának az anyag elkészítésében nyújtott tördelőszerkesztői segítségét!

A módszertani segédanyag (szerzője) nyitott az eszmecserére!

Ficsor László
MESZ utánpótlás szövetségi kapitány

view counter