Barátaim! Úgy érzem, hogy mint evezősnek és sport szeretőnek is kötelessége, hogy mély megdöbbenésemet fejezzem ki KOLONICS GYURI halála miatt. Sokan ismertük mi is a Dunáról. Csodálatos ember és sportoló volt. Nyugodjon békében!
\"lénárdimre\"
Mi láttuk a lapátot a verseny végén, ott volt a kis stégen, és szóltunk a Remsei Móninak, hogy tegye el a csepeles hangárba, majd biztos fognak érte jelentkezni (mi azt hittük, hogy talán az óváriaké). Szóval ott van Csepelen, ne aggódjatok! Üdv.: Alliq.Anna
Kedves EVEZŐSÖK!!!
Mint tudjátok ma volt a 20-dik Budapest-Baja rajtja. Ez a kerek szám indokolta volna, hogy sokan gyertek el. Sajnos több club az OB-ra hivatkozva nem engedte a versenyzőit elindulni. Ehhez joga van minden clubnak, de nekem két észrevételem is van ezzel kapcsolatban. Hat hét van még az OB-ig, milyen evezős az aki nem piheni ki magát úgy, hogy tisztességgel felkészülhessen az OB-ra. Aki erre képtelen az még nem érett a versenyzésre. A másik az, hogy ha mi evezős clubbok nem fogunk össze és segítjük a másikat a versenyrendezés sikerében akkor kire számítsunk!? Kérjük meg a K_K szövetséget? Lehet, hogy ők szívesen jönnének. Minden nagy clubban van bőven olyan aki szeret részt venni a BP-Baján. Az evezéstől óvjuk az evezőst? A MEC minden versenyre elmegy, hogy az egyébként gyér létszámon segítsen egy kicsit. Ma nem volt baj a létszámmal, de hiányoztak azok a clubbok akik nélkül nem volt teljes a jubiliumi 20-dik rajt. Arról már nem is éredemes szólni, hogy a Lágymányosi öböl így felújítva csodálatos és méltó rajthely. Az első is innen indult. Az szinte természetes, hogy a szövetséget nem képviselte senki hacsak a Mihály Tibi mint versenyző nem szmit annak. Ukrán és német indulók is vannak a mezőnyben. Aki nem ment le az lemaradt a holnapi híres Bajai halászlé főző fesztiválról is. Ennyi fogjunk össze????!!!! Köszönet Lakos Imrének a Budapesti Szöv volt elnökének aki segített, hogy befogadjon minket az Öböl XI Kft és
engedte a helyszint.
\"lénárdimre\"
A Budapest Bajnokságon eltűnt egy pár sárga tollú, parafa nyelű Brácsa lapátunk, valószínűleg valamelyik egyesület elvihette (felkaphatta a stégen, vagy valami hasonló).
Kérlek Titeket, amennyiben megtaláljátok, nálatok van, mielőbb keressetek meg engem vagy Zsenyát a hozzánk való visszajuttatása ügyében. (tel.: 06-30-612-7969)
ugy halottam hogy gáz hogy álnév mögött fikázok, ezért most ország világ elött felfedem kilétem. Lőrincz Ádám a becses nevem, a csepel ek versenyzője vagyok és bizony csak egy serdülő.Gondolom nem igen halottad még ezt a nevet kedves julia levina.Én sem ismerném szerintem ha nem a sajátom lenne, mert valóban nem értem el eddig sokmindent, de ha gondolod nézz utánam...;)Én is szivesen megnézném te mit értél el szoval örülnék neki ha te is elárulnád a neved.
Jó étvágyat mindenkinek varsányhoz, ja és csepelek.hu;))
Sziasztok, eddig csak szemlélÖdÖ voltam a fórumon... de ezt már nem lehet kommentálás nélkül hagyni. 1. Mostmár szálljatok le a Varsányi edzQtáboros témáról... Kónya visszamondta, ez igaz, utána következQ szkiffest kell vinni helyette, ez vagyok én. Bár nem hiszem, hogy sok szerepem lesz a 4pár edzéseiben... de ettQl függetlenül szeretném normálisan teljesíteni a tábort. És remélem, hogy nem azzal fogadnak hogy \"te mit keresel itt\" mivel szerintem van annyi munkám ebben a sportban, mint akármelyik másik válogatottnak, ha nem több. 2. A 4párhoz annyit szeretnék hozzáfqzni, hogy egy nagyon jó pályát kaptunk el, a válogatottnak meg nem ment olyan jól... van mit javítani--> remélhetÖleg sikerül is. 3. Hmmm.. Julia Levina \"Edz többet ne a válogatottak hibája legyen az hogy te szar vagy\" egy válogatottal beszélsz..... szóval már it hibádzik a dolog. Szerintem csak te szítod itt a feszültséget azzal hogy le Szarozod. ÉS légyszíves vállald fel a neved, mert egy álnév mögül könnyü ilyeneket irogatni. Esetleg valami vb-egységnek a tagja vagy?
hellóbelló
örömmel hallom hogy Zöld ki lesz próbálva sztrókként, hátha javul a helyzet, aztán majd arasson az a 4x a vb-n;)
Hód te meg ne csodálkozzál rá a világra, ottvoltál átélted, láttad, hogy miújság:D eddzé és nagy bajod nemlesz;) a csepeliektől szép teljesítmény hogy így mentek a válogatott mellett, pláne hogy ha Viktor nem a válogatottba hanem a csepeli 4x-be megy akkor lett volna csak igazán izgalmas:D
a válogatott meg használja ki a maradék időt, mer asszem szükség van rá!
az ifi csajnégyest meg lehúzták a felnőtt fecesek...
HOL???:D (aki nemértené a csíziót: kit érdekel?!)
mennek Vb-re ez van. lehet szeretni nemszeretni.
majd VB után lehet dícsérni vagy szidalmazni
(ez vonatkozik a többi egységre is)
a krepienk feltétlen küldjetek képeslapot, mert ő a hős!
énmeg perorozni akarok a lekvárral!!!
aki ezt eltudja nekem intézni az... haha:D
szóval értékelném
Ha már itt tartunk azt el felejtetted leírni hogy a Felnőtt skifben az ifi 1x nem tudta lehúzni Szabó Katit... Mért szítod a feszültséget? Edz többet ne a válogatottak hibája legyen az hogy te szar vagy.
Kedves D. Nikolett
Épp Te montad hogy soha nem huztátok meg a szintidőt és szerinted az hülyeség.És igen schellben ti is megvertétek volna a fec négyest, de lehet hogy mi is a válogatott négypárat...És teljesen igazad van hogy nem most kell jol menni.én tényleg csak azt furcsálom hogy ott egyetlen aktiv versenyző sem volt
Kedves Dumi! Ezzel nem piszkálodni akartam csak hangsulyozni hogy én furcsálom ezt az eredményt.Az a lényeg hogy jot versenyeztünk, legalábbis nekünk teccet...:)Én mindenesetre drukkolok nektek a továbbiakban és sikeres felkészülést kívánok varsányba. Krepinek is jo szkifes edzéseket kívánok 2 héten keresztül nyaralás helyett;) Én is remélem hogy A döntöben lesztek és akkor elmondhatjuk magunkrol hogy mi is legalább B döntöben lettünk volna:)Ja és én semiképp nem vagyok a csepeli négypár tagja:D
Kedves Hod. Már így is kivívtuk a tiszteletet a forumon. Ennek ellenére.. Mi mint az ifi 4es tagjai szerintem két hét edzőtábor után el lehetünk fáradva egy kicsit. Dumiék esetében a hajóval pedáloztál.. Akkor gondolom nálunk is feltünk a hajó. Miszerint mi egy NDK-s hajóba lettünk 2.-ak. És igen saját edzőim. Akik velünk együtt rengeteget edzenek(és másik két klub társunk is) De NEM ezzel fogjuk magyarázni azt,hogy lehúzott egy felnőtt egység. Hozzátennénk nem most kell senkinek jól mennie aki VB-re megy hanem majd VB-n.Nem? 4-
Teljesen igazad van hogy nem úgy teljesítettunk mint ahogy kellett volna és hogy csak 5s adtunk a csepelnek,viszont kb 1 hónapig 4párat se szili se én se szabi nem láttunk (Viktorral kapcslolatban nemtudom) csak dublo ,szkiff. Igaz mi már voltunk összeülve még Boldival és akkor nagyon jól haladtunk előre. Most viszont küszöbvizsgálat alapján elvagyunk fáradva kicsit főleg Szili. Most még nem úgy fut a 4x ahogy mi szeretnénk bár minden edzésen javulunk az edzőnk szerint.Kérdés hogy elég lesz-e a VB-ig való idő.Remélem igen!!
Jövőhéten varsányban leszünk és(gondolom) probálunk a technikai részre, tempóra, tempováltásokra nagyobb hangsúlyt fektetni. Kipróbáljuk azt is hogy Zöld legyen a stroke. Hátha jobban megy a 4x úgy.
Most ez a verseny nem is arról szólt hogy most nyerjünk 20mp-el hanem hogy probáljunk szépen lendületesen evezni. Pályaközben voltak jó részek de még eléggé bizonytalan. Egyébként mikor a csepeli hajónak adtunk egy hajót nekik (szerinted) a hullámokkal volt bajuk(én nem azt figyeltem) nekünk meg a kormányzással a kanyarban. Gratulálok a csepelieknek főleg Krepinek:D:D..! Remélem vb-re sikerül összeszedni annyira a 4x-et hogy \"A\" döntőbe kerülhessünk és ott minél jobb eredményt elérjünk!!!
>Dumi<
Arról szeretnék érdeklődni hogy lett-e valami változás ifi vb ügyben? Csak mert ma két érdekes eredmény született. Az elsö az FI 4x futam ahol a Zöld,Fehér,Elekes,Dumitrás válogatott négypár 5 mp-t tudott adni a Csepeli klubnégypárnak . Egy kis összehasonlítás a két négypárról: a csepeli négypár négy edzésen volt kint ilyen összeállításban aholis kb 38 km-t sikerült evezniük, ezzel szemben a válogatott egész héten motorcsónakos edzéseken vett részt kb 10 edzésen, ahol bár váltogatták az egyes helyen ülő embert de ez akkor is több mint a másik négypáré. A hajók között is van némi különbség (empacher-NDK) ez 2-3 mp számít (szerintem) kétezren.
Ergó(OB) eredmények:Dumitrás 6:43,6 (66,6 kg) Elekes 6:23(84,1 kg)
Fehér 6:25,4 (84,15 kg) Viktor 6:40,4 (79,9 kg) ellenben Krepi 06:41,1(73,60) Rumi 6:59,1 (66,2 kg) Garas-Ficsor 6:38,4 (79,55 kg) Lőrincz 6:58,3 (74,45 kg). Ez 78,6 átlagsúlyt jelent a 73,4 el szemben. Ja, hogy az ergó nem számít?! Akkor nézzük meg a válogató eredményeket: A döntöben 1,2,4,5. hely ellenben a B döntő 1,2,4. helyéhez?ÉS a negyedik ember hol volt, ja várjunk Ő még serdülő, sebaj. A futam belülről úgy nézett ki hogy a válogatott a rajtban elment egy hajóra, és ezt tartották az utolsó 500 kezdetéig ahol egykis oldalhullám miatt végülis mind1 mi miatt el tudtak lépni másfél-két hajóra. Ez szerintem elég kevésnek mondható, főleg egy ifi vbre készülö négypártól.
A másik érdekesnek mondható eredmény a NF 4- aholis az ifi válogatottat megverte egy olyan négyes ahol már senki sem aktív versenyző. Tény, hogy a hét hajó között sok különbség van megminden , de például 2 meg 3 éve az akkori férfi ifi négyes nem kicsit verte meg a felnöt mezőnyt és nekik is csak b döntőre futotta az ifi vb-n...Ja el is felejtettem hogy lány négyeseknél automatikus a B döntő, mert annyi induló szokott lenni. Hát akkor tényleg mennyenek csak vbre, végülis a részvétel a fontos. Ha akasztják a súlyukat(mert van mit;) akor utolso előttiek is lehetnek vagy ilyesmi.
Na mind1 nem akarok itt okoskodónak tűnni csak kiváncsi vagyok rá hogy lesz e valami változás
hírek az evezősvilágból!!!
Kónya Gergő jóvoltából, Krpesics Péter kéthetes álomnyaralást nyert teljes ellátással a Dunavarsányi wellness központban. Nyereményéhez ezúton szeretnék gratulálni! szép, hosszú, fárasztó edzéseket kívánok neki, továbbá mindenkinek aki nemzetközi megmérettetésre készül! hajrá srácok, csak keményen!
Akik pedig Balatonon nyaralnak mostanában, az elkövetkező hetekben, bátran küldjenek képeslapokat varsányba a barátaiknak:D:D XD
Gondoljunk rájuk is jeligével!
Szép napot!
Olvassátok el a Fekete Máriával készített hiánypótló beszélgetést, érdemes és tanulságos. Kiváncsi lennék a csapattársak sorsának alakulására is.
\"lénárdimre\"
Ha beszkennelnék pl. egy \"A FERENCVÁROSI TORNA CLUB 8. \"Dr. TÖRÖK ZOLTÁN\" NEMZETKÖZI EVEZŐS EMLÉKVERSENYE ...\" eredeti versenyműsort, hova tölthetném fel?
Bummi, Ha komolyan gondolod, szerintem beszéljünk róla, ha találsz olyan vállalkozó kedvű versenyzőt, aki szívesen lenne a \"próbababád\" szerintem mindketten jól járhattok.
Szia, Balogh Zsoltnak hívják (fradis evezős) hetente kétszer le fog menni Dunavarsányba és megy veletek az U23-ra is. Sajnos nem tud mindig mindenkit gyúrni, de a szövi már jó ideje biztositja a heti kétszeri masszőrt a válogatottaknak...
hmm én épp holnap fogok vizsgázni masszázsból és épp elmélkedtem rajta h felveszem a akpcsot a szövivel h esetleg lenne e rá igény h egy kezdő masszőr dolgozza a versenyzőket m ugye az jól jönne nekem is mint gyakorlás gyakorlás gyakorlás meg a versenyzőknek is inkább használ mint árt a dolog.... finya ha esetleg olvasod akkor szívesen venném vmi válaszodat bár tudom vannak profibb maszsőrök is az evezőseink között
udv olyan kerdesem lenne hogy poznanban volt kint velunk masszor ami egy nagyon jo dolog volt a szovetseg reszerol!tehat ha a vb-re nem is jon ki velunk, varsanyban lesz-e ilyesfele lehetoseg merrt elég sokat tudna dobni a felkeszulesben ugyanis nem kis terheleseket kapnak a versenyzok!Persze ettol senki nem fog perceket fejlodni (kár!)de sokkal konnyebben oda tudnank allni naprol napra a terhelésekre!persze ha nem is napi szinten gyurna le de heti 2szer is jo lenne !kossz:D
Kedves Finya! Én csak gondoltam, megnézem az evezős ifi válogatottat az evezős honlapon. Tudod én annak idején próbáltam lecsábítani kortársaimat evezni, és azzal a szemmel nézlek Benneteket, hogy ehhez Ti - a mai feltételek között - milyen támogatást adtok a mai fiataloknak. E honlapon van válogatott->ifi oldal!!! Akkor ne csak a két edző legyen rajta, vagy legalább csináljatok egy linket a heraklesz oldalára! Vagy pillanatnyilag nincs ifi evezős válogatottunk?! VEDD A FÁRADSÁGOT, ÉS NÉZDD MEG A \"MUMUS\" HONLAPJÁT! Ez nem \"sapka\" kérdése ... Psu
Kedves PSU! Talán elkerülte a figyelmedet, hogy az evezős Héraklész keretfrissítés mindíg a második válogató verseny után történik, az pedig nem olyan régen volt! A válogatottak adatlapjait már szétküldtem, és éppen azon szorgoskodom, hogy a versenyzők azokat visszajuttassák hozzám. Amint beérkeznek hozzám az adatlapok, azokat rögtön felviszem az USI számítógépes rendszerébe, amit Te is meg tudsz nézni a www.heraklesz.hu honlapon. Ami a hozzászólásaidat illeti emlékeztetsz a nyuszis viccre. Tudod?! Van rajta sapka, vagy nincs rajta sapka? Füstszűrős, vagy füstszűrő nélküli? További szép napot! :-) Finya
Kedves Finya!
Sok mindenben igazad lehet, de gondoltam megnézem - így a 2008. évi versenyidőszak közepén -, ha már a válogatási elvek olyanok amilyenek, az éppen AKTUÁLIS ifi válogatott bemutatkozó fotóit, természetesen az un. hivatalos evezős honlapon.
Ja, Rejtő Jenő láthatatlan brigádja ..., de azért Ti ott vagytok ...
Psu
Kösz!
Valószínűleg nem minden jutot el hozzám se. Köszönöm a tisztes felvilágosítást. Lényegében a választ megkaptam amit szerettem volna tudni (egyébként csak a 4x körül volt kérdésem a többit ismertem).
Üdv
Gergő!
Na az lehet, én eddig ebben az évben csak jó pályákat láttam a Predrágtól, (kivétel Velence a felnőtt döntőben). De ez tök jó mert a verjük a szerbeket.
Gratulálok az elért eredményekhez! Amennyiben jól tudom, akkor arról a Predragról beszélsz, aki az ezelőtti bledi nk. versenyen 52mp-es zakót akasztott le szkiffben?!
Finya
Mivel meg lettem szólítva, ezért reagálok néhány mondatban - a teljesség igénye nélkül - az engem ért kritikákra. Úgy gondolom nem ezen a fórumon kell beszámolnom minden döntésemről, azonban (talán utoljára) most mégis megteszem! Döntéseimben igyekszem tárgyilagos maradni, a versenyzők kiválasztásánál pedig – a klub, rokoni, … kapcsolatoktól mentesen – semlegesnek lenni. Már korábban is említettem, hogy a fórumba írók sokszor csak részinformációkat tudnak, vagy az események egy bizonyos részét kiemelve szajkózzák a maguk igazát. Azoknak akik a pontos objektív, betű szerinti válogatási elveket hiányolják, javaslom hogy próbálják ezt megfogalmazni, és nekem vagy az edzőbizottságnak küldjék el! Szerintem nem olyan egyszerű a válogatás mint ahogy azt sokan gondolják. Íme a némi vitát kiváltó vb. keretjavaslatom, rövid indoklással: NI 1x: Első válogatón jelentős különbséggel (13 mp) verte hazai riválisait, hazai-, és nk. versenyeken többször 8 p-n belül evezett. A hazai felnőttek nőknek is gondjaik lennének vele! NI4x: A csapat tagjai a ht. versenyen, és mindkét 1x válogatón 1-6-ban szerepeltek, mind a hazai, mind az ottensheimi versenyen pár mp-el maradtak el a vb viszonyítási időhöz képest. NI2x: Fiatal koruk ellenére már ott vannak a legjobb ifi lányok mezőnyében. Bár Bóna szkiffben gyenge teljesítményt nyújtott, dublóban azonban mindkét válogatón 2. lett. A vb szempontjából rivális 2x tagjai közül a szkiff tájékoztatón Gyimes 4., Szekér 7., 6. helyezést ért el. NI 4-: Bár ők állnak legmesszebb a vb. időkhöz képest, azonban pozitív fejlemény, hogy végre van nk. versenyképes női váltottevezős egységünk is. Másik nem elvetendő szempont, hogy ebben a számban vb-n kevés az indulószám (tavaly Pekingben 9 induló volt). FI1x: Csankó az első válogató versenyen betegsége ellenére 3. tudott lenni. Második válogatón pedig a vb küldetéshez szükséges több mint 3 hosszal (8 mp) verte az utána következőt. Időt a II. válogatón, a változó erősségű és irányú szél, valamint a pontonok hiánya miatt nem vettem figyelembe! FI 4- : nk. versenyeken klubcsapatokkal szemben maradtak alul. A szép emlékű vb. 7., 12. helyezett Simon-Vinkó-… 4- csapat annak idején itthon a felnőtt mezőnyt utasította maga mögé, az idei ifik azonban a serdülőktől szenvedtek vereséget (lásd II. válogató -2, ill. -4-ben a lengyel serdülők nyerték az ifi számot), ezért szakág menedzselési szempontból méltányosnak tartom a mindkét válogatót megnyert MTK-s kettes vb. kiutaztatását. Párevezésben eredetileg a legjobb 4x-ben, és/vagy 2x-ben gondolkodtam. A brnoi nk versenyeken látottak alapján mind a 4x-el, mind a Zöld-Csankó 2x-el meg voltam elégedve, azonban az ottensheimi versenyen egy más felállást is ki szerettem volna próbálni. Viktor betegsége miatt a 4x-ben erre sajnos nem kerülhetett sor, a Dumi-Fehér 2x pedig számomra nem volt elég meggyőző, így maradhatott volna a brnoi felállás, azonban a velencei válogatón történtek meghiúsították ezt. Csankó jó szereplésével ugrott a 2x. Maradt a FI4x, aminek brnoi magját meghagyva próbálok megerősíteni. Válogatókon Dumitrás (1x:1.,3. hely, 2x: szorosan 2.,1.hely), Elekes (1x:2.,2. hely, 2x: szorosan 1.hely), Fehér (1x: 5.hely 2x: szorosan 2., toronymagasan (10mp) 1.hely), Kónya (1x:4. 2x:2.hely), Zöld a tavaszi vízi felmérőn 2., ht versenyen 1., I. tájékoztatón 4. hely). Az, hogy a Kónya-Zöld közül végül 4x-be ki indul a vb-n, az a csapat felkészítőjén, és rajtam múlik (tesztelés alapján). A 4x-ből kieső, a csapat nem kiutazó tartalékaként szerepel. Úgy gondolom részrehajlás nélkül jól jelöltem ki a csapatot! Amennyiben a Bence maradt volna a 4x-ben, akkor nehezen tudtam volna a Kónya, Zöld, Krpesics, Varga mamának megmagyarázni, hogy miért nem az Ő fiúkkal próbáltam 2x-ben pl. a Szilvesztert kipróbálni, vagy a 4x-t megerősíteni.
VB-re készülőknek további jó munkát!
Finya
Az eredeti ifi 4x miért nem volt jó? Az a csapat amelyik letette a névjegyét két jó versenyzéssel hazai és nemzetközi szinten.
Ha jól tudom igen közel voltak a szintidőhöz, ha nem belül voltak.
Szóval a Dumi nem volt alkatilag beleillő a 4x-be?Szeretném megkérdezni, hogy milyen testi paraméterek alapján lett ez annak idején eldöntve? Főleg úgy hogy a Viktor aki a helyére ült akkor, szerintem nem sokban külöbnözik tőle. Valamelyiknek nagyobb volt a füle, és az jobb hátszélben?
Csapatba kell egy ember aki a többit irányítja, jó ritmussal és evezéssel. Az első válogatón leiskolázta a mezőnyt. A többit minősíti, hogy egy igencsak könnyűsúlyú verte meg a normálsúlyú ifi mezőnyt.
Hozzáteszem, hogy a az a csapat jól ment (végigkísértem a felkészülésüket Brno-ra) és ezzel az egész idióta kitérővel elvettek a csapattól 1 hónap felkészülési időt. De ez ugye lényegtelen. A Viktort, én is azt mondom, hogy ki kelle próbálni a 4x-ben mert jó evezős és versenyző, a tavalyi versenyzése engem meggyőzőtt. Érett jó evezést mutatott be a FF ks 4x-ben, mégha sokaknak nem is tetszett. ennek is van kúltúrált módja edzések keretin belül.
Egyébként még egy változat: Az első válogatót nyerte Dumi, 2. nyerte Csankó. Legyen szétlövés a szkiffben, ha már szintidő nem érdekel senkit.
Egy csapatnbál alkalmazom más csapatnál elvetem?
Még egy kérdés? Az utánpótlás szöv.kap-nak korlátlan joga van bárkit kivenni berakni, mert az szerinte úgy jó? (konkrét indok - eredmény alátamasztása nélkül)
Csak mert akkor felesleges válogatózni, ha az embert kiveszik, mert kicsi, vagy nagy a feje:(
Most már lehet hozzászólni?
Psu
egyszerűen hihetetlen...nyugodj békében Kolo!
Ugyanezt szerettem volna mondani, de nem volt hozzá lelkierőm. Nagyon fájdalmas ez a hír...
Barátaim! Úgy érzem, hogy mint evezősnek és sport szeretőnek is kötelessége, hogy mély megdöbbenésemet fejezzem ki KOLONICS GYURI halála miatt. Sokan ismertük mi is a Dunáról. Csodálatos ember és sportoló volt. Nyugodjon békében!
\"lénárdimre\"
köszi a segítséget üdv: lac
tévedsz elvielg fennt van csak nehézkes megtalálni
efi felrakta és kiírta a vendégköynvbe is mindjrát megkeresem a linket
http://www.bpbajaregatta.com/eredmenyek2008/bpbajaregatta2008-listak.zip
http://www.bpbajaregatta.com
de még nincs fennt
sziasztok! van már bp-baja jegyzőköny és ha van hol lehet megnézni (érdekelne a rövidtáv is ) köszi : néhre laci
Köszi Anna, és így közvetve Móninak is! Meg is vannak, már el is hoztuk őket!
Sz. Zsófi
Mi láttuk a lapátot a verseny végén, ott volt a kis stégen, és szóltunk a Remsei Móninak, hogy tegye el a csepeles hangárba, majd biztos fognak érte jelentkezni (mi azt hittük, hogy talán az óváriaké). Szóval ott van Csepelen, ne aggódjatok! Üdv.: Alliq.Anna
Kedves EVEZŐSÖK!!!
Mint tudjátok ma volt a 20-dik Budapest-Baja rajtja. Ez a kerek szám indokolta volna, hogy sokan gyertek el. Sajnos több club az OB-ra hivatkozva nem engedte a versenyzőit elindulni. Ehhez joga van minden clubnak, de nekem két észrevételem is van ezzel kapcsolatban. Hat hét van még az OB-ig, milyen evezős az aki nem piheni ki magát úgy, hogy tisztességgel felkészülhessen az OB-ra. Aki erre képtelen az még nem érett a versenyzésre. A másik az, hogy ha mi evezős clubbok nem fogunk össze és segítjük a másikat a versenyrendezés sikerében akkor kire számítsunk!? Kérjük meg a K_K szövetséget? Lehet, hogy ők szívesen jönnének. Minden nagy clubban van bőven olyan aki szeret részt venni a BP-Baján. Az evezéstől óvjuk az evezőst? A MEC minden versenyre elmegy, hogy az egyébként gyér létszámon segítsen egy kicsit. Ma nem volt baj a létszámmal, de hiányoztak azok a clubbok akik nélkül nem volt teljes a jubiliumi 20-dik rajt. Arról már nem is éredemes szólni, hogy a Lágymányosi öböl így felújítva csodálatos és méltó rajthely. Az első is innen indult. Az szinte természetes, hogy a szövetséget nem képviselte senki hacsak a Mihály Tibi mint versenyző nem szmit annak. Ukrán és német indulók is vannak a mezőnyben. Aki nem ment le az lemaradt a holnapi híres Bajai halászlé főző fesztiválról is. Ennyi fogjunk össze????!!!! Köszönet Lakos Imrének a Budapesti Szöv volt elnökének aki segített, hogy befogadjon minket az Öböl XI Kft és
engedte a helyszint.
\"lénárdimre\"
Sziasztok!
A Budapest Bajnokságon eltűnt egy pár sárga tollú, parafa nyelű Brácsa lapátunk, valószínűleg valamelyik egyesület elvihette (felkaphatta a stégen, vagy valami hasonló).
Kérlek Titeket, amennyiben megtaláljátok, nálatok van, mielőbb keressetek meg engem vagy Zsenyát a hozzánk való visszajuttatása ügyében. (tel.: 06-30-612-7969)
Köszönjük szépen!
Budapest Evezős Egyesület
Sziasztok! Légyszi valaki rakja fel a Bp-bajnokság jegyzőkönyvét! köszi
Kedves hod! Mi az, hogy csepelek.hu??? Psu
ugy halottam hogy gáz hogy álnév mögött fikázok, ezért most ország világ elött felfedem kilétem. Lőrincz Ádám a becses nevem, a csepel ek versenyzője vagyok és bizony csak egy serdülő.Gondolom nem igen halottad még ezt a nevet kedves julia levina.Én sem ismerném szerintem ha nem a sajátom lenne, mert valóban nem értem el eddig sokmindent, de ha gondolod nézz utánam...;)Én is szivesen megnézném te mit értél el szoval örülnék neki ha te is elárulnád a neved.
Jó étvágyat mindenkinek varsányhoz, ja és csepelek.hu;))
bocsesz lehagytam a nevem :) Krepi
Sziasztok, eddig csak szemlélÖdÖ voltam a fórumon... de ezt már nem lehet kommentálás nélkül hagyni. 1. Mostmár szálljatok le a Varsányi edzQtáboros témáról... Kónya visszamondta, ez igaz, utána következQ szkiffest kell vinni helyette, ez vagyok én. Bár nem hiszem, hogy sok szerepem lesz a 4pár edzéseiben... de ettQl függetlenül szeretném normálisan teljesíteni a tábort. És remélem, hogy nem azzal fogadnak hogy \"te mit keresel itt\" mivel szerintem van annyi munkám ebben a sportban, mint akármelyik másik válogatottnak, ha nem több. 2. A 4párhoz annyit szeretnék hozzáfqzni, hogy egy nagyon jó pályát kaptunk el, a válogatottnak meg nem ment olyan jól... van mit javítani--> remélhetÖleg sikerül is. 3. Hmmm.. Julia Levina \"Edz többet ne a válogatottak hibája legyen az hogy te szar vagy\" egy válogatottal beszélsz..... szóval már it hibádzik a dolog. Szerintem csak te szítod itt a feszültséget azzal hogy le Szarozod. ÉS légyszíves vállald fel a neved, mert egy álnév mögül könnyü ilyeneket irogatni. Esetleg valami vb-egységnek a tagja vagy?
hellóbelló
örömmel hallom hogy Zöld ki lesz próbálva sztrókként, hátha javul a helyzet, aztán majd arasson az a 4x a vb-n;)
Hód te meg ne csodálkozzál rá a világra, ottvoltál átélted, láttad, hogy miújság:D eddzé és nagy bajod nemlesz;) a csepeliektől szép teljesítmény hogy így mentek a válogatott mellett, pláne hogy ha Viktor nem a válogatottba hanem a csepeli 4x-be megy akkor lett volna csak igazán izgalmas:D
a válogatott meg használja ki a maradék időt, mer asszem szükség van rá!
az ifi csajnégyest meg lehúzták a felnőtt fecesek...
HOL???:D (aki nemértené a csíziót: kit érdekel?!)
mennek Vb-re ez van. lehet szeretni nemszeretni.
majd VB után lehet dícsérni vagy szidalmazni
(ez vonatkozik a többi egységre is)
a krepienk feltétlen küldjetek képeslapot, mert ő a hős!
énmeg perorozni akarok a lekvárral!!!
aki ezt eltudja nekem intézni az... haha:D
szóval értékelném
Elfelejtettem írni hogy a Kati-Judit dolgot nem épp gondoltam komolyan. Sőt.
oké zsoké
Ha már itt tartunk azt el felejtetted leírni hogy a Felnőtt skifben az ifi 1x nem tudta lehúzni Szabó Katit... Mért szítod a feszültséget? Edz többet ne a válogatottak hibája legyen az hogy te szar vagy.
Kedves D. Nikolett
Épp Te montad hogy soha nem huztátok meg a szintidőt és szerinted az hülyeség.És igen schellben ti is megvertétek volna a fec négyest, de lehet hogy mi is a válogatott négypárat...És teljesen igazad van hogy nem most kell jol menni.én tényleg csak azt furcsálom hogy ott egyetlen aktiv versenyző sem volt
Kedves Dumi! Ezzel nem piszkálodni akartam csak hangsulyozni hogy én furcsálom ezt az eredményt.Az a lényeg hogy jot versenyeztünk, legalábbis nekünk teccet...:)Én mindenesetre drukkolok nektek a továbbiakban és sikeres felkészülést kívánok varsányba. Krepinek is jo szkifes edzéseket kívánok 2 héten keresztül nyaralás helyett;) Én is remélem hogy A döntöben lesztek és akkor elmondhatjuk magunkrol hogy mi is legalább B döntöben lettünk volna:)Ja és én semiképp nem vagyok a csepeli négypár tagja:D
Kedves Hod. Már így is kivívtuk a tiszteletet a forumon. Ennek ellenére.. Mi mint az ifi 4es tagjai szerintem két hét edzőtábor után el lehetünk fáradva egy kicsit. Dumiék esetében a hajóval pedáloztál.. Akkor gondolom nálunk is feltünk a hajó. Miszerint mi egy NDK-s hajóba lettünk 2.-ak. És igen saját edzőim. Akik velünk együtt rengeteget edzenek(és másik két klub társunk is) De NEM ezzel fogjuk magyarázni azt,hogy lehúzott egy felnőtt egység. Hozzátennénk nem most kell senkinek jól mennie aki VB-re megy hanem majd VB-n.Nem? 4-
Kedves hod!
Teljesen igazad van hogy nem úgy teljesítettunk mint ahogy kellett volna és hogy csak 5s adtunk a csepelnek,viszont kb 1 hónapig 4párat se szili se én se szabi nem láttunk (Viktorral kapcslolatban nemtudom) csak dublo ,szkiff. Igaz mi már voltunk összeülve még Boldival és akkor nagyon jól haladtunk előre. Most viszont küszöbvizsgálat alapján elvagyunk fáradva kicsit főleg Szili. Most még nem úgy fut a 4x ahogy mi szeretnénk bár minden edzésen javulunk az edzőnk szerint.Kérdés hogy elég lesz-e a VB-ig való idő.Remélem igen!!
Jövőhéten varsányban leszünk és(gondolom) probálunk a technikai részre, tempóra, tempováltásokra nagyobb hangsúlyt fektetni. Kipróbáljuk azt is hogy Zöld legyen a stroke. Hátha jobban megy a 4x úgy.
Most ez a verseny nem is arról szólt hogy most nyerjünk 20mp-el hanem hogy probáljunk szépen lendületesen evezni. Pályaközben voltak jó részek de még eléggé bizonytalan. Egyébként mikor a csepeli hajónak adtunk egy hajót nekik (szerinted) a hullámokkal volt bajuk(én nem azt figyeltem) nekünk meg a kormányzással a kanyarban. Gratulálok a csepelieknek főleg Krepinek:D:D..! Remélem vb-re sikerül összeszedni annyira a 4x-et hogy \"A\" döntőbe kerülhessünk és ott minél jobb eredményt elérjünk!!!
>Dumi<
Arról szeretnék érdeklődni hogy lett-e valami változás ifi vb ügyben? Csak mert ma két érdekes eredmény született. Az elsö az FI 4x futam ahol a Zöld,Fehér,Elekes,Dumitrás válogatott négypár 5 mp-t tudott adni a Csepeli klubnégypárnak . Egy kis összehasonlítás a két négypárról: a csepeli négypár négy edzésen volt kint ilyen összeállításban aholis kb 38 km-t sikerült evezniük, ezzel szemben a válogatott egész héten motorcsónakos edzéseken vett részt kb 10 edzésen, ahol bár váltogatták az egyes helyen ülő embert de ez akkor is több mint a másik négypáré. A hajók között is van némi különbség (empacher-NDK) ez 2-3 mp számít (szerintem) kétezren.
Ergó(OB) eredmények:Dumitrás 6:43,6 (66,6 kg) Elekes 6:23(84,1 kg)
Fehér 6:25,4 (84,15 kg) Viktor 6:40,4 (79,9 kg) ellenben Krepi 06:41,1(73,60) Rumi 6:59,1 (66,2 kg) Garas-Ficsor 6:38,4 (79,55 kg) Lőrincz 6:58,3 (74,45 kg). Ez 78,6 átlagsúlyt jelent a 73,4 el szemben. Ja, hogy az ergó nem számít?! Akkor nézzük meg a válogató eredményeket: A döntöben 1,2,4,5. hely ellenben a B döntő 1,2,4. helyéhez?ÉS a negyedik ember hol volt, ja várjunk Ő még serdülő, sebaj. A futam belülről úgy nézett ki hogy a válogatott a rajtban elment egy hajóra, és ezt tartották az utolsó 500 kezdetéig ahol egykis oldalhullám miatt végülis mind1 mi miatt el tudtak lépni másfél-két hajóra. Ez szerintem elég kevésnek mondható, főleg egy ifi vbre készülö négypártól.
A másik érdekesnek mondható eredmény a NF 4- aholis az ifi válogatottat megverte egy olyan négyes ahol már senki sem aktív versenyző. Tény, hogy a hét hajó között sok különbség van megminden , de például 2 meg 3 éve az akkori férfi ifi négyes nem kicsit verte meg a felnöt mezőnyt és nekik is csak b döntőre futotta az ifi vb-n...Ja el is felejtettem hogy lány négyeseknél automatikus a B döntő, mert annyi induló szokott lenni. Hát akkor tényleg mennyenek csak vbre, végülis a részvétel a fontos. Ha akasztják a súlyukat(mert van mit;) akor utolso előttiek is lehetnek vagy ilyesmi.
Na mind1 nem akarok itt okoskodónak tűnni csak kiváncsi vagyok rá hogy lesz e valami változás
hírek az evezősvilágból!!!
Kónya Gergő jóvoltából, Krpesics Péter kéthetes álomnyaralást nyert teljes ellátással a Dunavarsányi wellness központban. Nyereményéhez ezúton szeretnék gratulálni! szép, hosszú, fárasztó edzéseket kívánok neki, továbbá mindenkinek aki nemzetközi megmérettetésre készül! hajrá srácok, csak keményen!
Akik pedig Balatonon nyaralnak mostanában, az elkövetkező hetekben, bátran küldjenek képeslapokat varsányba a barátaiknak:D:D XD
Gondoljunk rájuk is jeligével!
Szasztok!
A héten volt a MESZ elnökségi ülése amin eldöltek az idei utazó keretek a különféle nk versenyekre.
A hírek közé feltennétek?
Köszi: Orbán
http://dnhe2.blog.hu
Szép napot!
Olvassátok el a Fekete Máriával készített hiánypótló beszélgetést, érdemes és tanulságos. Kiváncsi lennék a csapattársak sorsának alakulására is.
\"lénárdimre\"
\"Gyerekek\"!
Megnéztem a BB programot, hm...
Ha beszkennelnék pl. egy \"A FERENCVÁROSI TORNA CLUB 8. \"Dr. TÖRÖK ZOLTÁN\" NEMZETKÖZI EVEZŐS EMLÉKVERSENYE ...\" eredeti versenyműsort, hova tölthetném fel?
Psu
Ez itt a Kalandjárat: http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=376952 :)
köszi
tervbe van véve egy ideje h megkereslek titeket
na majd a bb-n
kosz Zsuzsi!MSI...
És az ifik is igénybe vehetik ezt a szolgáltatást??
Bummi, Ha komolyan gondolod, szerintem beszéljünk róla, ha találsz olyan vállalkozó kedvű versenyzőt, aki szívesen lenne a \"próbababád\" szerintem mindketten jól járhattok.
Szia, Balogh Zsoltnak hívják (fradis evezős) hetente kétszer le fog menni Dunavarsányba és megy veletek az U23-ra is. Sajnos nem tud mindig mindenkit gyúrni, de a szövi már jó ideje biztositja a heti kétszeri masszőrt a válogatottaknak...
hmm én épp holnap fogok vizsgázni masszázsból és épp elmélkedtem rajta h felveszem a akpcsot a szövivel h esetleg lenne e rá igény h egy kezdő masszőr dolgozza a versenyzőket m ugye az jól jönne nekem is mint gyakorlás gyakorlás gyakorlás meg a versenyzőknek is inkább használ mint árt a dolog.... finya ha esetleg olvasod akkor szívesen venném vmi válaszodat bár tudom vannak profibb maszsőrök is az evezőseink között
Gruber! kérj engedélyt mielött cselekszel:D
udv olyan kerdesem lenne hogy poznanban volt kint velunk masszor ami egy nagyon jo dolog volt a szovetseg reszerol!tehat ha a vb-re nem is jon ki velunk, varsanyban lesz-e ilyesfele lehetoseg merrt elég sokat tudna dobni a felkeszulesben ugyanis nem kis terheleseket kapnak a versenyzok!Persze ettol senki nem fog perceket fejlodni (kár!)de sokkal konnyebben oda tudnank allni naprol napra a terhelésekre!persze ha nem is napi szinten gyurna le de heti 2szer is jo lenne !kossz:D
Kedves T.Jucus! Köszi, de nem lettem okosabb. Psu
Kedves Finya! Én csak gondoltam, megnézem az evezős ifi válogatottat az evezős honlapon. Tudod én annak idején próbáltam lecsábítani kortársaimat evezni, és azzal a szemmel nézlek Benneteket, hogy ehhez Ti - a mai feltételek között - milyen támogatást adtok a mai fiataloknak. E honlapon van válogatott->ifi oldal!!! Akkor ne csak a két edző legyen rajta, vagy legalább csináljatok egy linket a heraklesz oldalára! Vagy pillanatnyilag nincs ifi evezős válogatottunk?! VEDD A FÁRADSÁGOT, ÉS NÉZDD MEG A \"MUMUS\" HONLAPJÁT! Ez nem \"sapka\" kérdése ... Psu
Kedves PSU! Talán elkerülte a figyelmedet, hogy az evezős Héraklész keretfrissítés mindíg a második válogató verseny után történik, az pedig nem olyan régen volt! A válogatottak adatlapjait már szétküldtem, és éppen azon szorgoskodom, hogy a versenyzők azokat visszajuttassák hozzám. Amint beérkeznek hozzám az adatlapok, azokat rögtön felviszem az USI számítógépes rendszerébe, amit Te is meg tudsz nézni a www.heraklesz.hu honlapon. Ami a hozzászólásaidat illeti emlékeztetsz a nyuszis viccre. Tudod?! Van rajta sapka, vagy nincs rajta sapka? Füstszűrős, vagy füstszűrő nélküli? További szép napot! :-) Finya
www.heraklesz.hu --itt több mindent találsz ha már ennyire érdekel--
Kedves Finya!
Sok mindenben igazad lehet, de gondoltam megnézem - így a 2008. évi versenyidőszak közepén -, ha már a válogatási elvek olyanok amilyenek, az éppen AKTUÁLIS ifi válogatott bemutatkozó fotóit, természetesen az un. hivatalos evezős honlapon.
Ja, Rejtő Jenő láthatatlan brigádja ..., de azért Ti ott vagytok ...
Psu
Kösz!
Valószínűleg nem minden jutot el hozzám se. Köszönöm a tisztes felvilágosítást. Lényegében a választ megkaptam amit szerettem volna tudni (egyébként csak a 4x körül volt kérdésem a többit ismertem).
Üdv
Gergő!
Na az lehet, én eddig ebben az évben csak jó pályákat láttam a Predrágtól, (kivétel Velence a felnőtt döntőben). De ez tök jó mert a verjük a szerbeket.
Gratulálok az elért eredményekhez! Amennyiben jól tudom, akkor arról a Predragról beszélsz, aki az ezelőtti bledi nk. versenyen 52mp-es zakót akasztott le szkiffben?!
Finya
Gratulálok a poznani 9. helyhez! Az ifikkel kapcsolatban pedig úgy látom még nem vagy képben!
Tisztelt fórumlátogatók!

Üdv Kitkat!