Evezés


Ide írjatok minden evezés tárgyú hozzászólást.
SZERENCSÉS HAJÓZÁST!

Oldrider!
Rosszul értelmezted amit írtam. Ha egy edző tockost ad, azt tudjuk kezelni, de a kiváltó okot nehezebben. A szemtelenséget meddig kell tűrni ez itt a kérdés, és ennek eltiltó hatása milyen legyen, úgy hogy megfelelő szabályozással érjük el, hogy gondolja meg a gyerek is, hogy mit mond. Persze itt legyen mérlegelés, na ez az amit jobban ki kell fejteni. Nem a fizikai büntetés elismeréséről szólok, hanem hogy mondhassa el az edző a gyereknek a szülőnek, hogy az eltiltás veszélye fennáll ha visszaél bármivel.

Tisztelt Imre!

Nem tartom jó megoldásnak, ha a jelen esetből azt a következtetést vonnánk le, hogy át kell dolgozni a fegyelmi szabályzatot, mert nincsen benne kellő részletességgel definiálva, hogy a "saller", a "tockos" minek minősül. Ezek kiosztására egy edző sincsen felhatalmazva, mert ezek bizony tettlegességnek minősülnek. Az edző és a klub fegyelmezési jogkörében elégségesek azok az eszközök amiket Zsolti említ (hazaküldés, eltiltás) és még számos olyan módszer lehet amely ráébreszti a sportolni szerető, de fegyelmezetlen gyereket a helyes magatartásra. Ilyen lehet pl. ha nem mehet ki egy ideig vízre, büntetésből bizonyos gyakorlatokból többet kell elvégeznie, beszámolót ír arról az esetről, hogyan látja ő a tettét - ami kikerül a faliújságra -, takarít és még sorolhatnám. Ne olyanon törjük a fejünket, hogy sallert adhat az edző, de pofont nem, seggbe rúghatja a gyereket, de pofán nem. Sok olyan gyerek kezd sportolni, aki az iskolában renitens, fegyelmezetlen, aztán maga a szülő lepődik meg legjobban azon, hogy gyermekével a sportegyesületben az égvilágon semmi gond nincs, hisz a gyerek magától döbben rá arra, hogy milyem miliőbe került és eredményt csak a sport íratlan törvényeinek a betartásával érhet el. Persze az ellenkezőjére is van példa: az iskolában "jógyerek" a klubban olyasmit művel, ami az edzőt és társait kiakasztja. Az edzők személyisége eltérő (sőt kezük súlya is), de sem tockost sem pofont nem osztogathatnak, lagalábbis én a sportpedagógia tanulmányaim során nem találkoztam olyannal, hogy definiálva lenne, hogy a tettlegesség mely kilopond erőtől és milyen súlyosságú sérüléstől számít megengedhetetlennek. A tárgyalt konkrét esetben a gyerek hibázott, de ez nem ad felhatalmazást arra, hogy az edző is hibázzon. Az edző korrekt, felnőtt ember, utóbb elismerte és tudta, hogy hibázott, hisz elnézést kért a tanítványtól. A szülők pedig térjenek a dolog és a fegyelmi bizottság döntése felett napirendre (amit nem tudok, hogy mi, de feltételezem, hogy az eset jelentősségével arányos és mindenki számára elfodatható) és ne okozzon ez az eset krízist az etikai és fegyelmi bizottságban.

Dezső!

Ez a mai világ szerintem elferdült állapota, hogy a nevelő (edző, tanár ) magyarázkodik, hogy miért nem viseli el, hogy a gyerek leanyázza, vagy melegebb éghajlatra küldi. Mi lenne ezek is fegyelmik lennének, néhány szülő akkor is felháborodna, mert nekik lehet a z edzőnek, meg ne legyen önérzete még akkor se ha nagyapja lehetne a gyereknek.
Ennek a határnak az újragondolása a feladat! Sokszor a "kedves" és nem a normális szülők úgy gondolják, hogy a tagdíjért bármit megtehetnek, és egy külföldi utazás hozzájárulásáért szintén. 24 ezer forint nem elég több napos túrára hozzájárulásnak sem.
Edzőink Testnevelési Egyetemi diplomával bírnak többségében. Ennek is becsületet kell adni. Tanári diplomájuk van.
Várjuk a javaslataitokat az új szabályzathoz

Tiszta szívből gratulálok!
Szép és nehéz munka!
Sz.I.

Nem hogy nem született, én lettem a szar alak, hogy egy nagyképű, egoista barom vagyok, akinek nincs kellő alázata az evezéshez.

Ha nem lenne, akkor nem mennék el saját költségemen versenyekre, nem szánnám rá az egyetlen szabad hétvégémet, amit az egészségügy engedélyez.
És valóban nem gondolnám, hogy az érintett edző halálra verte volna a versenyzőt, főleg nem ok nélkül, ennek ellenére nem vagyok támogatója a pofozkodásnak.

Eljárás pedig nem is indult, de azon elgondolkoztak, hogy nem kellene oly sokszor bíróként dolgoznom.

Zsolti!

Én egyet értek veled és valóban nem értem, hogy miért nem született a Te illetve az én ügyemben semmi féle döntés. Az én estemben a Nándi általi vádoskodásssal kapcsolatban.
A szóban forgó edző ügyéről pedig, az a véleményem hogy:
1, tudomásom szerint ketten voltak a jelenetnél a versenyző és edző, akár le is tagadhatta volna, de Ő mindíg egyenes volt ezért felvállalta, hogy történt affér. Szerintem ezt akceptálni kellene, mert nem rossz indulatból tehette amit tett.
2, régóta ismerem a kollégám és számomra hihetetlen, hogy olyan erőt alkalmazott volna a versenyzővel szemben, ami egy baráti válveregetésen túl menne, bár valóban nehéz keze van, ami egy kisebb termetű fiúnak akár enyhe fájdalmat okozna.
3, azt viszont elhiszem, hogy a lelki trauma az jobban megviselte és a sértetségének a megoldását a szülőknél kereste.
4, úgy gondolom, a szülők azon túl, hogy elfogultak és valamelyikük munkahelyi profiljába vág a eset, halomások alapján tudomásomra jutott, hogy csúnyán megalázták az edzőt. Ha már jogi kérdés, akkor ezt is vizsgálni kellene.

Tisztelettel: Molnár Dezső

Zsolti!
A Te ügyed is azt mondja, hogy szigorítsunk a szabályokon, de legyen elvárás az edzők felé, hogy a versenyzés és a viselkedés etikai szabályai is olyanok mint a pályaelhagyás. Kizárás, fegyelmi stb. Ezért hívják a bizottságot etikai és fegyelmi bizottságnak.
A sport nevel ez a lényeg, ezt a háborgó szülők is vegyék figyelembe, akkor ha a saller vagy tockos nem lépi át a határt, de ha leszídod akkor a lelke sérül, az edzőnek ne legyen lelke ha beszól kamasz ugye?

Kedves Imre, és Péter!

Méltatlannak azt tartom, hogy ez a sport a labdarúgás szintjére kezd süllyedni. Idézném az egyik versenyzőt, aki az ellenőrzésben, amikor kizártam a következőt mondta: "Ha szívózol, majd elmegyek focistának" Valóban sokkal jobb helyen van a gyerek, ha nem csavarog, hanem sportol, de kezd számomra az is kérdésessé válni, hogy valóban jó helyen van-e olyan helyen, ahol nem tanul mást. Ezek a versenyzők a fél életüket egy csónakházban töltik, ott nőnek fel, edzőjük szülői feladatokat is ellát, és neveli őket. Az én ügyemből kiindulva azt tanulta meg a 14 éves lány, hogy semmi gond, az edző elintézi, hogy még azon a versenyen (a szabályok teljes megszegésével) újra rajthoz álljon. Azt pedig, hogy azért ne tiltsunk el valakit, mert akkor az utcán fog csavarogni, nem tartom elfogadhatónak. Ha én lettem volna az edző, hazaküldöm, hogy gondolkodjon el. És igazat adok Péternek, valóban meg kellene kérdezni a rezidenseket, szerintem nekem is használ a szakvizsgámig az az evezős morál, amit még én kaptam. Nem akarom az edzőt védeni, de az, hogy ebből ekkora ügy lett, eltörpül azokhoz képest, amelyeket már lenyeltünk. És valóban nem kellene sallert osztogatni, nem kellene a gyerekekkel csúnyán beszélni, de egy ilyen világban élünk, és a 14 éves gyerekeknek sem kellene hajnali 3kor az utcán átmulatott aktusok után köpködni a mentődolgozókat.
Tényszerűen: otthon kellene rendet tenni a fejekben, normális nevelést adni a gyerekeknek, és ha ez nem történik meg, akkor az edzőnek kellene ezt megtenni. Na ez a szál hiányzik mostanában (tisztelet a kivételnek!!!)

Tisztelt Fórumozók!

Egy újdonságot szeretnék nektek megmutatni, amit a kollégám MOLNÁR CSABA és segítője Kolláth Vanda ért el. Sikerült 3 új embert "sorstársunkká" tenniük, mivel is most már nekik is az evezésért dobog a szivük.
http://www.youtube.com/watch?v=WzGv1BSTr3c
Gratulálok a vak versenyzőinknek és a segítőiknek!

Kedves Fórumozók!
Nem baj ha megvitatjuk a dolgokat, sőt a magam részéről már ott tartok, hogy az Etikai és Fegyelmi Szabályzatot is át kell írni. Van benne sok minden, értelmezni lehet a tockos fogalmát stb.
Van valami amire Zsolti levele hívta fel a figyelmet a Dr Budai levele mellett.
A szóbeli figyelmeztetést mindkét esetben "nyegle, szemtelen, sőt durva" beszólás előzött meg mindent. A beszólók a versenyzők voltak!!!! Kérdem én meddig mehet ez? A versenyzőt főleg ha kiskorú nem lehet szabályozni? Példát kellene statuálni, hogy hány évre tiltjuk el, amikor felnőtt embernek beszólnak mert ők bánthatatlanok. Miért is nem lettek eddig eltiltva? Talán azért mert a gyerek sportolása felelős komoly munka, és érdeke mindenkinek, hogy ne az utcán csavargók váljanak belőlük. Ha ezt a szülők nem értik meg és tovább hergelik a hangulatot akkor jöhet a gyerekek eltiltása!!! Jó lesz ez??? A gyerek örökre elmegy a sport mellől, és majd csavarog az utcán!!! Miért kell egy felnőttnek mindent lenyelni egy gyerektől?? Igen fegyelmezzen mint most, ezzel nem veri meg, ezer módja van az igaz, de ettől még senkinek sem lett baja. Aki olyan izmos valóban menjen el küzdősportolónak ott
nem tudom mit csinál a pofonnal, tockossal!!! Valóban kár, hogy
megszűnt a katonaság ez csak egy megjegyzés.
Én is a többiek is a versenyző pátján állunk elsősorban. Nem helyes ha ezzel valakik vissza akarnak élni!!!
Remélem a kornak megfelelően átdolgozzuk a szabályzatot.
A sportszerűtlen versenyzőt jogosan zárja ki a versenybíró!!!

Kedves Zsolt,
Én nem tudok valós pofonról vagy verésről amit/ amelyeket bárki követett volna el.A kérdéses "durva pofon" vagy netán "valós verés" az én értelmezésem szerint nem történt meg(!).A tények azt igazolták,hogy a kérdéses ügyben az adott külföldi helyen, egy meghatározott időben történő vízre szállás előtti késés fokozta ilyetén módon a feszültséget. A kis kormányos -akinek/akiknek mindig az elsőnek kell lennie egy válogatott nyolcas esetében is, tény,hogy -késett!Majd amikor kérdőre vonták akkor- az elmondottak szerint- nyeglén, szemtelenül válaszolt,ami evezésben egyáltalán nem volt sem divat sem szokás.Erre egy u.n. "sallert" helyeztek el a kormányos haján.Tehát ismétlem, adott helyen és időben fizikai verésről- a bizottság ülése alatt világossá vállt tényekből, és minden fél által elmondottak szerint -szó sem volt!A tények alapján u.n. fizikai inzultusról,vagy hívjuk verésről(?) szó sem lehetett.Nem mentegetni akarom a helyzetet vagy bárkit,de vannak száraz tények,amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.Vagy akkor miért volt bizottsági ülés?Tehát az nagyon is lényeges,hogy mit hívunk verésnek és mit hívunk "saller"-nek .A "verés" fogalmát nem sikerült ezen az ülésen úgy meghatározni,hogy azt mindenki egyhangúan elfogadta volna.Ezt pedig vizsgálni kell mint kiindulási helyzet ,továbbá jogi szempontból is nagyon fontos(!!!).-Vannak rettenetesen kemény sportágak,mint pl.az evezés is,ahová azért viszi le a gyermekét az unokáját a szülő,nagyszülő,hogy a sportág művelése során és a szépségein túl , olyan ember váljék belőle,hogy az élet minden szintjén megállja a helyét, és ha kell akkor a padlóról is felálljon,és a legkülönbözőbb nehéz élet helyzetekkel meg tudjon majd birkózni.Mi lett volna,ha nem evezésről hanem boxról ,birkózásról vagy kick-boxról,tornáról,(!)úszásról(!) lett volna szó,hogy más sportokat ne is említsek.Én nagyon remélem,hogy minden fél ráébredt közben már, arra,hogy miről is volt szó ezen ügy során.Miért is sportol valaki,vagy miért kerül le valaki egy bizonyos sportágba,és milyen konzekvenciák származnak/származhatnak minden félre.Az már csak hab a tortán,hogy már jóval a bizottsági ülés előtt megtörtént a kézfogás a felek között.De kötelezettségei azonban mindenkinek vannak bármely életkorról van szó.Ha mindezeket nem ismerjük fel ami az utóbbi években egyre qyakrabb akkor a rendszer nem tud működni sem bel sem külföldön!!!Ma sajnos ezen időszakot éljük.
Én azonban sokkal súlyosabbnak tartom azt az ügyet amit Te jeleztél!Ennyi idő távlatából sem értem,hogy miért nem került ez az ügy az akkori vagy akár a jelenlegi Fegyelmi-Etikai Bizottsághoz?Vagy miért nem került az adott egyesület hasonló bizottságához bejelentés alapján?Hiszen adott esetben ha jól tudom nem válogatottról volt szó.Az általad leírtak viszont sokkal súlyosabbak,és ilyen és ehhez hasonló ügyek vezetnek és vezettek is már aztán akár az edző,tanár és akár a szülő fizikai inzultusához is.Sajnos ma már az egyetlen fegyelmező,rend igénylő területe az életnek alap szinten a sport maradt.Ugyanis már katonaság sincs,az iskolában pedig már lényegében mindent szabad.Ez már nem szabadság, ez már a szabadosság,a rosszul értelmezett liberalizmus kategóriája.Ezen a formán sürgősen javítani kell!-(Csak tényként:meg kellene kérdezni a nagy és nehéz sebészeti szakmák rezidenseit, szakorvos jelöltjeit, hogy váltak valóban értékes szakorvossá.-Néhány esetben lenne hatalmas meglepetés!). Azt hangsúlyoznom kell,hogy ez nem egy gyerek szabad megverését vagy a gyermek/kek által bárkinek a szabadon történő megverését jelenti!!!De bármilyen okra történő hivatkozással nem szabad össze téveszteni a szezont a fazonnal.Ezt még a nagyon szárazon gondolkodó ,a tényeket bizony sokszor csűrő csavaró jog sem jog sem igényli.Az első ügyben egymás teljes félre értelmezéséről és az egész sport felületes értelmezéséről van szó.
Sajnálom,és kár ezért az egész ügyért.Senkinek sem használ.
KP

Kedves Imre!

A bejelentésre nem kell várni, 1 éve ott áll a MESZ irodában. Kérje el Ott Zsuzsától. Én Mexikóban dolgozom éppen, nem tudok ezzel foglalkozni.

Üdv.:
Zsolt

Tisztelt KP,
A londoni szoba mar ki van adva, valamint a jegy is eligerve. Sajnalom, hogy nem tudtam segiteni.
Tisztelettel, Marono

Till Zsolt!

Érdeklődöm, hogy ki és mikor teremtett valakinek méltatlan helyzetet Dr Budai Anna fia fegyelmi tárgyalása során?
A MESZ_nek van már fegyelmi bizottsága. Ha sérelem történt várjuk a bejelentést

Lénárd Imre

Sziasztok!

Szegeden a MEC sátornál ismét lesz masszázs lehetőség az OB alatt szerda délutántól.
1/2 óra 1500 ft
1 óra 2500 ft

Érdeklődni jelentkezni:

Popovics Máté

+3620 2779171

Tisztelt Dr. Budai Anna!

Sajnálattal olvastam, hogy az Ön által kezdeményezett fegyelmi eljárással kapcsolatban Ön számára méltatlan helyzetet teremtettek. Azonban engedje meg, hogy ezúton gratuláljak, hogy 8 nap alatt sikerült ezt elérnie. Szeretném megkérni, mint sporttársat, hogy kicsit az én ügyemet is sürgesse meg, mert több, mint 1 éve azt kapom válaszként, hogy nincs fegyelmi bizottság. Szomorú dolognak tartom, hogy ez a "szutyok" rácsorog másokra is, így úgy gondolom, az is kellemetlen, és szintén Btk-s történet, ha egy versenyző lebuzizza, lefaszomozza, lebrigádozza és lehülyézi a versenybírót. És írom ezt ide azért, mert úgy látom, ez a MESZ számára teljesen elfogadott, hiszen semmi sem történik. Saját meglátásom szerint sem jó, ha pofonig fajul egy kapcsolat, de azt sem tartom normálisnak, ha velünk beszélnek így 14 éves gyerekek. Ahogy kisRedgrave is említette: egyik versenybíró sem gyerekellenes. Éppen ezért remélem, hogy ügye mielőbb megnyugtatóan rendeződik, legközelebb pedig mást helyszínt javaslok fegyelmi ügyek megtárgyalására.

Sportbaráti üdvözlettel:

Till Zsolt
országos versenybíró

Elnézést, de még egy fontos tanulság. A fiatal versenyzőket és a kormányosokat is alaposan fel kell készíteni mindenre az evezésen kívül.
Tisztelt edzők!!! Sokszor van rossz idő. lehetne elméleti edzéseket is tartani!!! Sőt kötelező lenne...........

olDRIDER!
már megint csak helyeselni tudok. Valóban szinte családi kirándulássá váltak a nemzetközi versenyek. Ez önmagában nem baj, de jó lenne tudatni a szülőkkel, hogy minden drukker nagyon jó ott a helyszínen is, de a gyerekkel majd akkor ha hazaért mindenki. Nem kell, hogy szaladgáljanak a csapatok körül elterelve a gyerek figyelmét, fegyelmét. Integessenek a "rácson" túlról, lengessék a zászlót. Egy focimeccsen sem mehetnek be a szülők a meccs előtt és utána sem. Majd otthon. Most is csak egy gesztus volt a győztese spanyolok gyerekeinek beengedése, de az anyukák biztosan csinosak voltak nem mehettek be. Jön az olimpia! Na ott aztán lesz szigor és ez így jó. A Bledi verseny is ifi EB volt!!!!!

Székely Balázs!

Igen ez a kérdés is tisztázva lett, majd hallható, olvasható. A fiú ez nem titok 14,5 éves.

Elnézést,hogy hozzászólok!
Engem az érdekelne,szerintem mindenkit,hogy az a nem profi kormányos gyerek(nem tudom hány éves)ki volt-e oktatva az edzője által,hogy mi a feladata?

Tisztelt Mucsi!

Nem a konkrét esetről, hanem általánosságban a tapasztalatom alapján tudom, hogy a szülő valóban elfogult, ha a gyermekéről van szó. Az edző pedig verseny során több szülőnek a gyermekéért, hajók, eszközök állagának megóvásáért, épségéért, bemelegítésért, szabályok- rajt-időpontok betartásáért és még számtalan más vezetési, szervezési dologért felelős. Egy versenyző kis hibája tönkreteheti sok gyerek és felnőtt munkáját. Én is voltam versenyző és edző is. A szárnyaikat bontogató, fiatal, ígéretes evezősök szüleinek legtöbbször csak sejtése van arról, hogy mit él át belül egy edző a verseny során és mi a gyermekének a feladata, kötelezettsége a versenyen. A szülők többsége próbál segíteni, de sokszor a jelenlétükkel inkább ártanak. Legtöbb gyerek viselkedése megváltozik, teljesen más lesz, mint amikor csak társaik és edzőik vannak jelen. A szülő elvonja a gyerek figyelmét, eteti, traktálja, üdüléssé, kirándulássá degradálja a versenyt, majd amikor vége van, a hajópakolásról szeretné elkéri a gyereket és a kényelmes személyautójukon vinni haza, hogy ne zötykölődjön a többiekkel a buszon. Na azokból a gyerekekből nem lett evezős, akinek a szülei így cselekedtek. Ezek a példák nem a mostani esetre vonatkoznak, de szerintem a mostani eset is szerencsésebben alakult volna, ha a szülők távol maradnak.

Kedves Oldrider!

Én azt hiszem a szülő nem "vért" akar! És elfogult ( hát miért ne lenne az, sőt legyen is)
Tanulság ez mindenkinek, tanítványnak, edzőnek, szülőnek, vezetőknek.
Lehet, hogy nincs is jó döntés?!
Lehet, hogy egy gyors és kellő önkontrollal megtett bocsánatkérés az edző részéről megelőzte volna ezt az egészet?
És a gyermek is biztosan többet tanult volna az egészből.
:-(

Oldrider! az utolsó mondatod minden betűje igaz!

Tisztelt Szülő!

Írtam korábban, hogy más sportágban kirúgták azt az edzőt, aki tanítványát pofon ütötte, mert az visszabeszélt. Ilyenre is volt tehát példa. Jelen esetben azonban a sportág prominens személyei hoztak döntést egy sikeres, neves edző (aki versenyzőként fegyelmezett és remek volt) helytelen cselekedetéről. Nem tudom milyen döntés született, de valószínűnek tartom, hogy a döntéshozók megfelelően mérlegeltek és a cselekmény súlyának megfelelő döntést hoztak, amelyet Ön - mint szülő - nehezen fogad el, ha nem az edző tevékenységének felfüggesztése, eltiltása a büntetés. Szerintem a legfontosabb dolog az, amely gyermeke és az edző között megtörtént, nevezetesen az edző bocsánatot kért és magához ölelte a gyereket. A fiúban sem testi sem lelki nyomot nem hagyott az eset, hacsak annyit nem, hogy azóta nagyobb a felelősségérzete és jobban átérzi milyen nagy annak a jelentőssége, ha feladata hanyag elvégzésével, gondatlanságával saját és mások (sporttársai) munkáját is tönkre teheti. Ismerjük a pedagógiából a makarenkói pofont, de természetesen nem értünk azzal egyet, ha szadista mószerekkel nevelik gyerekeinket. Az evezés veszélyes üzem! Tudom most nem ilyesmiről volt szó, de sajnos volt már példa gyerekek naívságából, felelőtlenségéből adódott halálos balesetre is. Azt hiszem az áldozatul esett evezős gyerekek szülei akkor azt tartották volna helyesebbnek, ha az akkori gondnok vagy edző nem engedékeny, hanem pár pofonnal hazaküldi őket. Akkor a baj nem következett volna be. Kérem, gondoljon ilyesmire is és fogadja el, hogy az evezős sportban egyetlen edző, vezető, versenybíró stb. sem gyermek ellenes.

Nem a fórumon akarjuk megvitatni a dolgot, de a jelentés a döntéssel eljutott már a szövetséghez és a szövetség jogászihoz. Amikor ezt az ügyet a szövetség is megtárgyalta azután a nyilvánosság is értesül majd. Mi hárman csak lefolytattuk az eljárást és a szövetség szabályzatában foglaltak szerint jártunk és járhattunk el. Minden vélemény rögzítésre került, volt diktafon és született írásbeli határozati javaslat is.
Kérek mindenkit, hogy vegye figyelembe, hogy itt csak az egyik fél szólalt meg. Egyébként megköszönjük az értékes hozzászólásokat.
A bizottság javaslata és a szövetség döntése ellen mindkét félnek fellebbezési joga van. Ezt is várjuk meg.

T. Etikus Bizottság!

Szülő vagyok, a gyermekem is evez, én magam is eveztem és már őszülő fejjel újra evezek (vagy úgy csinálok...)
1. A múltra ne hivatkozzunk, hogy régen is volt verés (lehúzás, pacskerozás, gumipapucsozás) akkor sem volt helyes, és most sem az!!!
2. Ha ez én gyerekem üti meg bármiért is az edző (hacsak nem önvédelemből teszi (de ugye itt nem fordult elő)) akkor feljelentem!
3. Most már tényleg lássuk azt a döntést!!!

A véleményem gondolom világos! Soha semmilyen körülmények között nem üthet, bántalmazhat egy felnőtt edző, a felügyeletére bízott kiskorút.
És ezt a tevékenységét nem menti a korábban elért és elismert szakmai múltja sem!
uff!!!

Én speciel nagyon kíváncsi vagyok a döntésre.
Teljesen jogos, hogy meg kell várni a bizottság döntését, de miért nem lehet még semmit tudni róla, ha 1-én csak 5-6 perc többlet idő kellett volna hozzá?
A pedagógiai érvekbe nem nagyon szeretnék beleszólni, de, ha még el is fogadjuk a pofont, mint hasznos eszközt, biztos, hogy ugyanaz pofont kapni a versenyző által elfogadott, megbecsült edzőtől, mint egy vadidegen edzőtől?
Sajnos mosogatás folyik itt...:(

Már Makarenko is sokat foglalkozott ezzel, és valóban mindenki végezze a maga dolgát.

Tisztelt Budai!

Gyors és érthető leszek! Maga elfogult! Nem vagyok túl öreg, de azt hiszem, hogy régen ennél sokkal nagyobb "bűntények" is. Ajánlom figyelmébe a Fehér tenyér című magyar filmet! Ahhoz tudom hasonlítani, hogy régen amikor egy gyerek megkapta a bizonyítványát és a szülei nem voltak megelégedve akkor a gyereküket szidták le, ma ugyanebben az esetben a szülő azonnal rohan a tanárhoz.... Előbb mindenki nevelje meg a saját gyerekét és utána hibáztasson másokat!!!

Tisztelt Dr Budai Ágnes!

Miután megszólított engedjen meg két mondatot.

1., Most már várja meg az Etikai és Fegyelmi Bizottság döntését!!!

2., Előre ne prejudikáljon, ha már nem volt még 5-6 perce a döntésig!!!

Üdvözlöm

Lénárd Imre
a MESZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának elnöke

Szükségesnek tartom, hogy informáljam a fórumot a versenyző és az őt ütögető edző ügyében. Miután a fórumon leírtam a történteket, hivatalos levél -tértivevényes- formájában tájékoztattuk a MESZ vezetőségét, vala-mint az edző klubját a történtekről és 8 napon belüli reagálást kér-tünk. Leveleinket 06.20-án vették át. Ezt követően Kiss László tele-fonon keresett meg, hogy beszéljük meg a történteket. A megbeszélésre a FEC telepen került sor, ahova az edző vidáman érkezett, parolázni szán-dékozott velünk. Tájékoztattuk, hogy nem fogunk kezet olyan emberrel, aki megütötte a gyerekünket. A válasz a következő volt:-Nem azzal a kezemmel ütöttem! A megbeszélésen az edző elmondta az esetről a vélemé-nyét: nem ütött nagyot, a gyerek nem 3 percet késett, hanem többet, a versenyző szemtelen volt, a versenyző nem profi kormányos, ő mást akart kormányosnak. Mi közöltük, hogy a fentiek egy részének valóságtartalma vitatható, azonban semmi nem indokolja, hogy megüssön egy gyereket. Ragaszkodtunk hozzá, hogy kérjen a versenyzőtől bocsánatot, a fórumon foglaljon állást a történtekkel kapcsolatban, edzőként ne foglalkozzon kiskorú versenyzőkkel. Kiss László a versenyzőtől bocsánatot kért, kezet fogtak, majd az edző magához húzta a gyereket. Ezután közölte az edző, hogy nem mi fogjuk megmondani, hogy ő kit edz. Valóban nem ez a szándékunk.
Ezt követően Lénárd Imre keresett meg telefonon, hogy összeül a fegyel-mi bizottság, az ülésre 07.01-én 14 órakor került sor a csepeli tele-pen. Jelen volt a bizottság 3 tagja, Kiss László edző,Ficsor László és mi, a versenyző szülei. Megjelent még dr. Kokas Péter, aki nem volt meghívott, a FEC vezetőségének képviseletében. Kiss László a következő-ket mondta el: a gyerek sokat késett, nagyon szemtelenül válaszolt, a nyolcas rá várt(akkor hordták le a lapátokat), biciklin ment a gyerek elé (a valóságban a hangár előtt állt a biciklivel), kétszer meglegyin-tette, felborzolta a haját, nem profi kormányos, FEC edzője is mondta, hogy pimasz (nincs vele több gond, mint a többi kamasszal), Kiss László direkt nem árulkodott a gyerek edzőjének a késésről (a versenyző azon-nal beszámolt az eseményekről). Azt válaszoltuk, hogy az elhangzottak vitathatók, de nincs jelentőségük,mert az edző, akire a szülő rábízza a gyerekét, semmilyen körülmények között nem ütheti meg a gyereket. Ez büntetendő. Ekkor szólalt fel dr. Kokas Péter és a következőket tudta mondani: Ne jöjjünk itt a Btk-val, mert úgy nem lehet élni, hogy betartjuk a törvényeket. A tornászokat, úszókat is verik és nincs semmi bajuk! (Mi azt gondoltuk, hogy a versenyző érdekeit képviseli.) Ezután a bizottság egyik tagja kérdéseket tett fel: Evez-e még a versenyző? (Csak tán nem az a cél, hogy hagyja abba, és ezzel megoldódna minden probléma?), Mekkora volt az ütés, vettünk-e látleletet, maradt-e nyoma, mert csak az az igazi ütés, sírt-e a gyerek (nem egy sírós versenyzőről van szó)? Ha ezek mind nem történtek meg, akkor az egész ügynek nincs jelentősége. Lénárd Imre közölte, hogy törvényileg ugyan nem megenge-dett, de pedagógiailag teljesen elfogadott az ütögetés. Kérdésem: Akkor teljesen elfogadott az is, hogy a versdenyző visszaüt, vagy a szülő veri meg az edzőt? Fegyelmi Bizottság másik tagja teljesen felháboro-dott, mit képzelek, az önbíráskodás! Vagyis léteznek az egyenlők és az egyenlőbbek, akikre a tv-ek csak akkor vonatkoznak, ha az az ő érde-keiket védik, képviselik, ellenkező esetben betartásuk élhetetlenné teszik az életet. Ezután mindenki kitért a versenyző hibáira és feladataira, valamint arra, hogy milyen megtiszteltetés, hogy válogatott lett. Ez valóban megtiszteltetés, mondtam, de a mi költsé-günkön nem verjék a gyereket. FB tag közölte, nem került pénzbe a kiutazás. Felvilágosítottuk, hogy de. Ezután ismét a versenyző hibáira és feladataira tértek át. Mivel értelmetlennek találtuk további jelen-létünket, nem akartunk részt venni a szerecsen-mosdatásban, távoztunk. Várjuk a döntést. Nincsenek vérmes reményeink. A leírtak ellenőrizhe-tők, mivel az ülésről hangfelvétel készült. Gondolom, nem fog megsem-misülni!? Bár lehet, hogy nem csak 1 felvétel készült. Feljelentést azért nem tettünk azonnal, mert lehetőséget akartunk adni a MESZ vezetésének, hogy korrekten oldja meg házon belül az ügyet. Érzésem szerint az ülés egyes résztvevői azt a megoldást szeretnék, ha a versenyző abbahagyná az evezést. Ha valakinek ez megfordult a fejében, most mondom, ez nem fog megtörténni! Szomorúan látom, hogy ez a szutyok rácsorog azokra a szakemberekre is, akik a munkájukat tisztességgel, lelkesedéssel, sok áldozattal, elhivatottsággal, nagy empátiával vég-zik. Akiknek az eszköztárában még véletlenül sem szerepel az ordenáré beszéd, a versenyzők kis vagy nagymértékű verése, -még akkor sem, ha dr. Kokas Péter ezt kifejezetten jónak, Lénárd Imre pedig pedagógiailag elfogadottnak gondolja-. Amig az evezés vezetői között emberek ilyen elveket vallanak, még szükség van a tisztulásra, hogy kialakuljon egy olyan vezetőség, aki magára is érvényesnek és betartandónak tartja a hatályos jogszabályokat. Bizonyosan nem mondok újdonságot azzal, hogy egy versenyző, egy fiatal számára legfontosabb a példa. A tiszteletet nem lehet kiverni egy emberből, azért keményen meg kell dolgozni. Köszönet minden edzőnek és az evezés környékén dolgozónak, akik megszerettették a gyerekekkel ezt a sportot és akiknek utasításait szó nélkül teljesítik, akik sok munkával kivívták a versenyzők teljes tiszteletét.
A történet pedig már rég nem erről az 1 esetről szól!

Kedves Maronó,
Érvényes még az ajánlatod?
Pontosító kérdések: Hol lenne pontosan ez a szállás?Milyen módon lehet erről a szállásról a pályára kijutni és kb. mennyi idő alatt?
Végül mi az ára külön a szállásnak az ajánlot teljes időre és mi az ára az ajánlatban szereplő jegye/jegyeknek?
Köszönöm,
KP

Sziasztok!
Sajnos csak nemrég jutott tudomásomra az a hír, hogy a " KESZANKA " nevű fórumozóval sokan engem azonosítanak. Ezúton szeretném kijelenti, hogy NEM ÉN VAGYOK AZ és semmilyen más álnéven nem folytatok itt semmiféle tevékenységet és nem követem az itt leírt véleményeket!!
Rendkívül örülnék neki ha a továbbiakban nem merülne fel a nevem az itt elhangzottakban!!
Köszönöm a figyelmet, szép napot mindenkinek !

Üdvözlettel: SZÁSZ NORBERT

U.i.: Gratulálok annak, aki 100%-ra állította hogy én vagyok az ...

Tisztelt Péter!

Te a FISA szigorának bizonyítására említetted az orosz esetet, de ez már a múlt és tudjuk, hogy a magyar evezős dopping ügyéhez semmi köze.
Ahogyan írod - ott voltál, biztosan jobban tudod mi történt. Én anno a híradásokból, az írott sajtóból (Nemzeti Sport) a napokban pedig az internetről letöltött információk alapján állítottam tényként, hogy 2007-ben az orosz evezős válogatottnál szervezett és tudatos vérdoppingolás történt. (Még azt is megírták, hogy 9 evezősnél DNS vizsgálattal mutatták ki, hogy ez történt.) Ez így vonult be a köztudatba.

Hogy a WADA létezése óta volt doppingvétség evezésben, azt én nem a magyar evezésre, hanem a nemzetközi evezésre értettem, hisz az oroszokon kívül a görögöknél is volt doppingolás. Nálunk valóban nem volt.

Barátaim!

Ma látható volt az M1 adón az Út Londonba riport benne Varga Tamás Hirling Zsolt.
Jó volt régi sikeres versenyek ismétlésével

Tisztelt Oldrider,
Én részt vettem az u.n."Orosz ügyben" bár már történelem ,de nem tudok arról,hogy vérdopping ügy lett volna.Annál inkább a WADA szabályzatban tilos infúziós terápia alkalmazásáról volt szó.Ez azt jelenti,és azóta a szabály finomodott Orvosi Bizottságunk munkája nyomán, azzal,hogy nem kórházi-klinikai körülmények között tilos bármilyen infúzió adása kivéve az élet mentést,amelyről viszont ennek befejezése után azonnali értesítést kell kapjon az illetékes nemzetközi szövetség.Ez a következő Olimpiára úgy lépett máris életbe,hogy a"No Needle Policy"nevet viseli és bármilyen injekciós formában adott anyag beadása tilos akár dopping listás akár nem,illetve ennek a tényéről írásban kell értesíteni az IOC Orvosi Bizottságát.
Én bizony nem emlékszem dopping ügyre a hazai evezős sportban WADA kód bevezetése óta.Tévednék?
üdv,
KP

nem ma van a meghallgatás?
Van már valami hír?

Tisztelt Péter!
Előbbi fórum-bejegyzésem végén, az időzőjel bezárása utáni sorok informatikai járatlanságom eredménye, kérlek tekintsd tárgytalannak, viszont az orosz vérdopping ügy az tény, mint ahogyan az is, hogy volt a WADA megjelenése óta dopping ügy evezésben.

Tisztelt Péter!
Kemény, őszinte mondatok egy sportember, orvos, szakvezető tollából.
- Ami az ügymenet szakszerű leírását illeti - köszönöm a pontos tájékoztatást.
- A konkrét esetben a meghallgatásnál tart a történet, így nem bocsátkozom jóslatokba, de változatlanul bízok a sportoló számára kedvező ítélet meghozatalában.
- Polemizásként írom, hogy a tiltólistával az a baj, hogy számtalan olyan szer szerepel rajta, amely mindennapi életünk, táplálkozásunk esetleges része lehet, anélkül, hogy fogyasztásával célunk a sportban történő jogtalan előnyszerzés, a csalás, a doppingolás lenne. Ami az ellenőrzések kivitelezését, mintavétel módját, időpontját stb. illeti már-már megalázó az érintett sportolók számára - igaz aláírásukkal ehhez önként járulnak hozzá.
- A pekingi olimpia előtti orosz vérdoppigról az információ számodra itt áll rendelkezésre: http://sport.samsung.hu/vizisportok/20080118/a-verdopping-szedi-aldozata...

"A vérdopping szedi áldozatait az orosz evezősök között
2008.01.18 08:43 | Vízisportok
Féléven belül hatra nőtt azoknak az orosz evezősöknek a száma, akik vérdopping használaton buktak le, a férfi nyolcas szereplését törölték az olimpiáról.
Az újabb három pozitív esetről csütörtökön érkezett jelentés, amely szerint két évre eltiltották a versenyzéstől a nyolcasban szereplő Alekszandr Litvincsevet, Jevgenyij Luzjanyint és Ivan Podsivalovot a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kódexében rögzített előírások megsértése miatt.
A versenyzők, akiknek teljesítményét intravénás injekciózással visszajuttatott saját vérrel kívánták fokozni, a tavaly nyári világbajnokságon használták a meg nem engedett módszert. Hasonló okból függesztették fel versenyzési jogát 2007 augusztusában ugyancsak három orosz evezősnek: Vlagyimir Varfolomejevnek, Gyenyisz Mojszejevnek és Szvetlana Fjodorovának.
Mind a hat vétkes esetében a levett vérminta DNS-analízisével állapították meg a vérdopping alkalmazásának tényét, s a transzfúzióra bizonyítékul szolgáltak azok az injekciós tűk is, amelyekre az orosz csapat hoteljének közelében találtak rá a múlt év júliusában.
- Reméljük, a büntetés világos üzenet, hogy az evezősport nem fogadja el olyan anyagok, módszerek használatát, amelyek tisztességtelen feltételeket teremtenek és/vagy veszélyeztetik evezőseink egészségét - reagált a mostani újabb esetre Matt Smith, a sportági világszövetség, a FISA főigazgatója.
Az oroszok férfi nyolcasa eredendően a hetedik helyen végzett a 2007-es vb-n, amivel kvalifikálta magát az idei pekingi olimpiára. A FISA azonban utóbb törölte eredményüket és diszkvalifikálta az egységet."

Igen, az egész csapat nagyon együtt van

Igen, ha Ronaldo jó formája megmarad

Az egyenes kieséses szakaszban bármi megtörténhet

Nem, mert Ronaldo képtelen lesz hozni a legjobbját a legfontosabb pillanatban

Nem, a csapat kevés

.

Jelenjen meg a szavazatom a Facebook falamon is
.

Szavazok
..Állás megtekintése

.
Kapcsolat
Impresszum
Médiaajánlat
RSS
Archívum:
Labdarúgó VB 2010
Téli olimpia 2010
Nyári olimpia 2008
Labdarúgó EB 2008
Labdarúgó VB 2006
Copyrig

Kedves Oldrider,
Én nem prejudikáltam semmit.Én megpróbáltam és meg fogom próbálni tényszerűen tájékoztatnia Fórum olvasóit és ha szükséges a hazai egyesületeket egy folyamat menetéről.Nem érdemes összehasonlítani senkit senkivel.Minden ügy más és más.Nem hasonlítom össze az Oroszok korábbi ügyét,-ahol természetesen nem vérdoppingról volt szó(-vigyázzunk amikor valamiről tényeket említünk!)senkinek az ügyével, csak eseteket próbálok leírni amelyek némileg megvilágíthatják az egész dopping körüli homályt.Ezek mindig akkor vállnak élessé amikor konkrétan pl.most minket is érint,ugyanis az evezésben ilyen ügy a WADA megjelenése óta nem volt.Azért is van jelentősége egy FISA és vagy egy WADA fellebbezési lehetőségnek, mert pontosan tudják,hogy minden hazai sportoló ügy úgy indul,hogy ártatlannak vallja magát ,és ezt támogatja egy adott sportág tagsága és vezetése is.Tehát ezzel azt akarom jelezni,hogy a hazai szövetség mozgástere csaknem a nullával egyenlő,bármennyire is jól felkészült jogászunk ül az alapfokú döntést hozó testületben.
Ennek ellenére legyünk optimisták!
üdv.
KP

Kedves Oldrider,
Én értem és megértem a dopping ügyben leírt gondolataidat.A jelzett vizilabdás nem volt hivatalosan Kemény D. szöv kap olimpiai csapatában.Egy jelölt volt.Ott is hasonló volt egyébként a folyamat.Versenyző és közvetlen felkészítője van,volt a folyamatban.Miután számos nemzetközi panel tagja voltam mint kérdező pozitív teszt "tulajdonosainak" ügyeiben javaslom,hogy ne szidjunk senkit.Egy dopping ügy ma nem evezős, vízílabdás kérdés.Ma már ez u.n. magyar kérdés.Milyen kárt okoz Magyarországnak egy olimpiai kerettag ,pontosabban az olimpiai csapat tagjaként megjelölt bármilyen sportágban versenyző ügye.Egy dopping ügynek jelezett ügyben nincsen bolha és nincsen elefánt.Egy dopping ügynek hivatalosan meghatározott ügyben az egész eljárás nem a magyar vagy akár a nemzetközi polgárjog szerint folyik.Nincsen ártatlanság vélelme.Ha valakiknek,valakiknek visszavonja a MOB a támogatását akkor annak világos üzent értéke van.A MOB az adófizetők pénzét költi mintegy 90%-ban .Az állam amely aláírta a WADA kódot egyben előírja a MOB számára is az ilyen ügyben/ügyekben megteendő kötelező és mérlegelés lehetősége nélküli lépéseket.A hazai szövetségeknek semmiféle kompetenciájuk nincsen.A korábbi szövetségi fegyelmi tárgyalási jogkört az úszó szövetség ügye után elvonták a szakszövetségektől,de külföldön is ez igy van.A szövetségeknek annyi jogköre maradt,hogy egy embert delegál a MACS(HUNADO) által összehívott fegyelmi bizottságba,és az illetékes szakszövetség képviselője egyben ennek a bizottságnak az elnöke.A bizottság meghallgatást
,meghallgatásokat tart ,és ha minden adat rendelkezésére áll akkor szavaz és dönt.Ha a bizottság döntött akkor az nem jogerős.Meg kell várni,hogy a FISA és vagy a WADA fellebbez e vagy sem.Ha a döntés nem felel meg ezen szervezeteknek akkor bizony fellebbez,és nem enyhítésért.
Ami a vízilabdást illeti az bizonyítottan kezelt betegségéra szedett vérnyomás csökkentőt, amely vízhajtót is tartalmazott.Ez egy ismert gyógyszer,amelyet ilyen esetben adni kell és jelenteni is kell előre (TUE engedély!)A kérdéses versenyzőnek nem volt előzetes TUE engedélye. Ez okozta a bajt.Az evezős ügyben másról van szó és ebben az esetben TUE (Therepeutic Exemption azaz kezelés mentesítés!)sem adható ki.Ilyen ügyben nem létezik TUE engedély.Én személyebben és mint a FISA Orv.Biz tagja ,egyébként a" tűzzel vassal a dopping ellen" híve vagyok.Egy evezős nem is lehet más véleményen.Én még akkor is nemzetközi szinten eveztem amikor a FISA a bizonyított dopping ügyben a II.színtű szer kimutatását követően minden vita nélkül életfogytiglanra ítélte a sértettet.Akkor még a WADA sehol sem volt.Tehát a mai rendszer sokkal enyhébb!Tudjuk.hogy a legjobb ló is megbotolhat.Ezzel szemben a versenyzők és a szakemberek pontosan ismerik,ha akarják azokat a szabályokat amelyek 2001-óta vannak több éve már magyarul is egy gombnyomásra elérhetően.Mindenki tudja,hogy a WADA előírásai nehézkesek
,bürokratikusak és kissé zavaróak.De minden állam aláírta a kódot és ennek megfelelően természetesen lehet, de nem érdemes polémiát nyitni.Most ha jól tudom itthon is bekerül ez évben a dopping ügy a hazai büntető jogba is.Örüljünk ,hogy még nincsen benne,és ne hozzuk ilyen ügyekkel rendkívül hátrányos helyzetbe nem csak a sportágainkat de a nemzetközi megítélésünket se.
üdv.
Dr.Kokas P.

"A" árkategorias olimpiai jegyeimbol az egyik elado a Fks2X kis- es nagydontokre, Augusztus 4en. Mar az osszes jegy eladva erre a napra. Szallast tudok biztositani kozel az olimpiai parkhoz, es a kozponthoz. A hazban ergometert tudok biztositani online versenyzesi lehetoseggel. Erdeklodni a marono@freemail.hu lehet.Tovabbi versenyek lathatok:
Women's Single Sculls Classifications
Men's Lightweight Double Sculls Classifications
Women's Lightweight Double Sculls Classifications
Men's Four Classification
Men's Four Final
Men's Four Victory Ceremony
Women's Lightweight Double Sculls Final
Women's Lightweight Double Sculls Victory Ceremony
Men's Lightweight Double Sculls Final
Men's Lightweight Double Sculls Victory Ceremony
Women's Single Sculls Final
Women's Single Sculls Victory Ceremony

Én is olvasgattam a neten:
http://www.origo.hu/sport/focivilag/20110304-kolo-toure-felesege-fogyasz...

"a skót Hamiltonban játszó Simon Mensing éppen a héten töltötte le egyhónapos eltiltását, ami azért kapott, mert egy olyan táplálékkiegészítőt használt, ami a stimulánsok közé tartozó metil-hexán-amint tartalmazott."

elolvastam a forrást és konzultáltam a gyógyszerésszel. Érdekes, és a hat hónap is ebben az esetben már sok. Két hét van az akreditálásig.

Megtudhatunk valamit az elnökségiről?

Aki nem látta nézze vissza a HÍRTV adásában a riportot a Tomival és a Zsoltokkal. Nagyon jó, ritkán látunk ilyen jó filmet az evezésről!!!!

Mindenféle szakmai tudás nélkül....

Methylhexaneamine először forgalomba a WADA Tiltó Listán 2010-ben egy nem minősülő stimuláns megadva. Azonban 2011-től már újra minősíteni megadva stimuláns. Tilos kizárólag verseny.
Mi Methylhexaneamine?
Methylhexaneamine egyre inkább megtalálható a táplálék-kiegészítők, jellemzően azok, amelyek célja az energiahatékonyság növelése, illetve a támogatási fogyás.
Fennáll annak a veszélye, hogy a kiegészítők is tartalmazzák ezt az anyagot is, ha a felsorolt összetevők a címkén nem jelenik meg a Nemzetközi Doppingellenes Kódex tiltó listán.

Mivel nem tudok angolul, lefordíttattam a számítógép segítségével: azért ez a szer nem csak fogyasztó szer, hanem az energiahatékonyság növelése is elérhető vele.

Forrás :

http://www.rfu.com/TheGame/AntiDoping/Methylhexaneamine

Tisztelt Fórumozók!

Sok mindent nem értek, de gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Zavaros és ellentmondásokkal teli ez a doppingellenes mozgalom, meg a MOB által deklarált példátlan szigor is. Hülyének nézik a sportolókat épp úgy, mint a laikus embereket. Ha nem lenne most evezős érintett dopping ügyben, akkor azt mondanám, hogy komikus kezd lenni az egész és száz százalékig osztom Lénárd Imre véleményét, mely szerint:
"ha van pénzed akkor nem számít semmi, de ha nincs akkor bármilyen ártatlan anyagra ráfognak mindent, és ez nem egyenlő az azonos feltételek alapelvével".
Dr. Kokas Péter tájékoztatása után átnéztem a MOB dopping ellenes szabályzatát. Ott valóban egyértelműen 2 éves eltiltás van definiálva első fokon arra a sportolóra nézve, akit olimpián kívüli időszakban és első esetben doppingvétségen érnek.
Nem mintha nem sokallanám és nem tartanám így is túl szigorúnak Török Béla vízilabdázó 6 hónapos eltiltását, de megkérdezném, hogy akkor most mennyit is ér a MOB szabályzata? És vajon ki és miért tudta elérni, hogy 2 év helyett 6 hónapot kapjon első fokon?

Természetesen nem lehet és nem is akarok összehasonlítgatni, de emlékeztetnék rá, hogy Török vizeletében vízhajtót találtak, ami bizony alaklmas arra, hogy gyorsan kiűzzön akár teljesítményfokozó tiltott szereket a szervezetből és maga a vízhajtó is tiltólistás.

Vízilabdázónál mérlegelnek már első fokon is, evezősnél nem fognak?

Mint értesültünk a sajtóból a vízilabdázó mellett kiállt szinte az összes edző és spottárs (akár csapattárs, akár ellenfél, akár már visszavonult játékos). Na persze a vízilabda jóval az evezés előtt jár (eredményességben is)...

Kedves Feri!

Sajnálom, hogy félreértetted. Csak azt akartam illusztrálni, hogy van minden a sportban. Ezzel nem a két fiút minősítettem csak a világ hülyeségét az egész hatóanyagok ügyében. Tehát ha van pénzed akkor nem számít semmi, de ha nincs akkor bármilyen ártatlan anyagra ráfognak mindent, és ez nem egyenlő az azonos feltételek alapelvével. Értem a gondotokat és értem a jogos harcot. Szerencsére a sajtó egyszer elmondta és hallgat. Az angol fiú esetét arra mondtam, hogy ha véletlenül ki kell hagyni ezt az olimpiát akkor sincs vége a tehetséges, jó keringésű technikás fiatal pályafutásának.
Én azt gondolom és ne legyen igazam minden gyanúval példát akarnak statuálni. Miért asztmás a fél polócsapat és úszócsapat. Mik történtek a K-K-ban, nekik miért segítettek nekünk miért nem? Mert ebben a hatalmas sportvilágban ami hatalmas üzlet sokaknak kit érdekel néhány lelkes és tehetséges és netán esélyes amatőr sportoló. Az olimpia tele van vérprofi versenyzőkkel akik dollár milliókért sportolnak éveken át.
Érted amit mondani akarok. Rossz irányba mennek a dolgok lassan csak a pénzes szülők gyermekei tudnak bekerülni az élmezőnybe. Nálunk is vannak tehetségek, de a szülők már mondogatják, hogy a havi 10 ezer tagdíj sok. Igazuk van de a sportfinanszírozás rendszere ezt adja.

Kedves Imre!
Nem nagy kedvem van már írni erről az egészről, a hivatalos hozzáállást látva napról napra pesszimistább vagyok. Már ne haragudj meg érte, de a mi 23 éves, magyarországi főiskolás versenyzőnk összevetése az amerikai milliárdos, szupersztár Williams-nővérekkel legalább akkora aránytévesztés, mint a tömeges, tudatos orosz vérdoppingolás összevetése ezzel az esettel. Ha a szövetség képviselői részéről mégis ilyen hivatkozások történnek, semmi jóra nem számíthatunk.
Más: a mintavétel "esetleges" (amúgy tényszerűen megtörtént, felvevőn rögzített) hiányosságait miért csak az "eljárás" egy sokkal későbbi, nagy pénzösszegek lefizetése utáni szakaszában lehet vizsgálni? Ha a versenyzőktől elvárjuk a szabályok betartását, várjuk már el a versenyzőket vizsgálóktól is! És ha bizonyos vizsgálati eredményhez szabályellenes módon jutottak, miért adjak hitelt magának az eredménynek?
Mi itt, többségében életünk delén túljáró emberek forgatjuk a szavakat, belekapaszkodunk mindenféle, önkényesen megállapított szabályokba, hogy igazunkat bizonyítsuk, pozíciónkat megtartsuk. Közben megfeledkezünk arról, hogy huszonéves fiatalemberek sokéves munkáját, reményeit, a sportba, és belénk, sportvezetőkbe vetett bizalmát tesszük tönkre. Nem, ne álltassuk magunkat, Juhász Adrián és Simon Béla (mert értelemszerűen mindez rá, akire a gyanú árnyéka sem vetődött, ugyanúgy vonatkozik) nincsenek olyan helyzetben, mint a Williams nővérek, meg az angol nyolcas 40 éves tagja. Számukra nem olyan egyértelmű a "felállás".
Még egyszer hangsúlyozom: nem kivételezést szeretnék, nem megtörtént tények elhallgatását, nem azt, hogy szemet hunyjunk egy elkövetett vétség miatt. De igenis elvárnám, hogy a történteket alaposan, pártatlanul vizsgálják ki, vegyenek figyelembe minden mentő, vagy terhelő körülményt. Igenis elvárnám, hogy legyen mozgástér, és ne automatikus, előre borítékolt döntés szülessen. És igenis elvárnám, hogy a MESZ képviselője ezt az álláspontot képviselje, ne pedig mossa kezeit, és már előre magyarázzon és igazoljon egy még meg sem született döntést.

Tisztelt Imre!

Több szempontból is jól látod a helyzetet. Tudom, hogy a MESZ-nek éppen annyira kellemetlen ez a doppingvétség vád, mint magának az érintettnek. De mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy jelenleg nem beszélhetünk még bizonyított esetről és azt, hogy nem eshet ugyanolyan elbírálás alá egy tudatosan tiltott teljesítményfokozó szert használó sportoló azzal, akinek vizeletében kimutattak a többszáz tiltott szer közül egy olyat (methylhexánamin), amelynek szervezetébe kerülése éppenséggel gátolja az adott sportágban való jobb eredmény elérésében. Szerintem ugyanis a fogyasztó-zsírégető stimulálót tudatosan, doppingolás céljából nem szedi be egy normálsúlyban versenyző, 83 kg-os evezős, mert neki éppenséggel az lenne az érdeke, számára az jelentene előnyt, ha kb 10-15 kg-mal nehezebb lenne, hiszen így közelítene jobban a nemzetközi élvonal vagyis versenytársai súlyátlagához. Természetesen más helyzettel állnánk szemben és más lenne a véleményem, ha az érintett valamely súlykorlátozással limitált sportágban vagy szakágban versenyezne. Én sem ismerem az ügy részleteit, találgatni nem akarok, de ahogyan utána olvastam elég sok módon bekerülhet bárki szervezetébe ez a szer, ami egyébként többtucat néven és többszáz termékben valamint gyógyszerekben is előfordul.

Nagyon örülök és helyénvalónak érzem: "Az elbírálásban remélem helyet kap a véletlen és a vétlen, mint egy balesetben is." mondatodat.

Elvárható, hogy az ítészekben is felmerül majd ez az eshetőség is.