Skip to main content
2009. február 13. - 13:30

Százhúsz milliót kell összekalapoznia

Bécs – Budapest evezős regattát is szerveznekA Magyarországnak ítélt, majd kormányzati döntéssel lemondott 1996-os Világkiállításból hírmondónak máig is megmaradt egy esemény: az idén huszadik alkalommal sorra kerülő Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny. Az egész éves, folyamatos szervezést igénylő program első embere dr. Nagy Sándor.Az abszolút kuriozális, október 19-23 között esedékes vetélkedés részvevői ezúttal is a bécsi Práterből rajtolnak, hogy egyéniben vagy váltóban teljesítsék a mintegy 350 kilométeres távot.        – Nincs két, egyforma év, de egy gond állandó: a megfelelő mennyiségű pénz összekalapozása. Akkoriban harminc, most már legalább százhúsz millió forintra van szükség a tisztességes rendezéshez. Legalább egy, tőkeerős főszponzorra felétlenül szükség van. Ilyen volt egy évtizeden át például az MKB, vagy az utóbbi három esztendőben a SAMSUNG Rt., akikkel sajnos tavaly lejárt a szerződésünk.       – A vetélkedő milyen átalakulásokon ment át az elmúlt húsz esztendő során?     – Elsősorban kiegészítő versenyek beindítását támogattuk – válaszolt a főszervező, aki civilben maga is veterán atléta, a Budapesti Honvéd atlétikai szakosztályának elnökségi tagja, a Pest Megyei Atlétikai Szövetségnek pedig az elnöke. – Ezen a téren a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny jár az élen, hiszen ők már tíz esztendeje kiegészítő futóversenyeket szerveznek, amihez az utóbbi években a közeli Bana és Bábolna is csatlakozott. Ebbe a sorba tartozik az utolsó napon a nagyok versenyével párhuzamosan, Budakeszi és Budapest között lebonyolításra kerülő, „Marabu” nevet viselő futás is. Nagy sikerrel építettük be a programba szintén a záró napon, a Jászai Mari tér és a Hősök tere közötti útvonalon az általános iskolások futóversenyét, amelyre érdekes módon Pest megyéből – elsősorban Vácról, Gödöllőről, Tápiószecsőről – több gyerek nevezett, mint a főváros iskoláiból.     – A 2009-es szupermaratonira tartogatnak valamiféle újdonságot?     – Idén lesz Magyarország NATO-felvételének tizedik évfordulója. A tavalyi NATO-futás sikerén is felbuzdulva azon vagyunk, hogy minél több tagállam küldjön egy-egy olyan váltót, amelynek tagjai gyakorló ruhában futnák le a háromszázötven kilométer rájuk eső részét.     – Egy másik sportág bevonásával is kacérkodnak.     – Remélhetőleg az ötletet a megvalósulás követi majd. Tervünk az, hogy a szupermaratoni hírverésének egyik állomásaként egy Bécs-Budapest evezős regattát hívnánk életre, amelynek félszáz hajója augusztus 20-án – az ünnepi program részeként – érkezne meg a Parlament elé.     – A jubileumi szupermaratonira hány részvevőt várnak?     – Sajnos, több indulót már nem vagyunk képesek fogadni, mint az előző években, mivel a rendezvény elérte befogadóképessége felső határát. A néhány tucat egyéni induló mellett 150-160, egyenként öttagú váltónál és a hozzájuk tartozó kísérőknél többet ugyanis egyszerűen nem bír el sem az útvonal, sem a kiszolgáló személyzet. Ennek a nagy embertömegnek a szakszerű mozgatására egész évben ötven fős stábbal készülünk, míg a verseny idején százötven versenybíró segíti a zökkenőmentes lebonyolítást. Forrás: JochaPress