Skip to main content

Péntek délelőtt az előfutamokkal elkezdődött a 13. Egyetemi Világbajnokság a franciaországi Gravelines városában. A több mint 330 versenyzőt késő nyári időjárás fogadta, a magyar csapatok pedig kiválóan teljesítettek.

Először Matyasovszki Dánielnek drukkolhattunk, aki a könnyűsúlyú egypárevezősök előfutamában volt érdekelt. A szegedi fiú a futam elejétől kezdve az élen haladt, és végül 10 másodperces előnnyel, elsőként evezett be a célba. Ezzel az eredménnyel Dániel továbbjutott a szombati középfutamba, amelyet a mezőny harmadik legjobb idejével várhat.

A női könnyűsúlyú kétpárevezősök előfutamából csak a legjobb időt evező egység juthatott tovább egyenesen az „A” döntőbe, a többi csapatra reményfutam vár. A friss magyar páros, Bálint Sára (Szegedi Tudományegyetem) és Polivka Dóra (BME) 1000 méternél még a 3. helyen haladt, de a végére teljesen kiengedve, a 6. helyen értek be a célba. A Szegedi VE és a DNHE versenyzője számára ez azt jelenti, hogy szombat délelőtt a reményfutamban folytatják tovább a versenyzést, ahonnan az „A” vagy „B” döntőbe kerülhetnek be.

A férfi könnyűsúlyú kétpárevezősöknek 3 előfutamot rendeztek a délelőtt folyamán. A magyar páros, Csepregi Gábor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és Galambos Péter (Óbudai Egyetem) rögtön az első futamban volt érdekelt. A DNHE és a VÁC VEC versenyzője Dánielhez hasonlóan az első 500 méter után már az élen evezett, és ezt a pozíciót sikerült is megtartaniuk, és első helyen haladtak át a célvonalon. Ez azt jelenti, hogy reményfutam nélkül jutottak be a legjobb 12 közé, az előfutamok során pedig a magyar páros evezte a mezőny legjobb idejét. A középfutamot szombat délután rendezik meg.

Még egy futamgyőzelemnek örülhetett a magyar csapat a délelőtt folyamán. A BEE-s Pétervári-Molnár Bendegúz (Corvnius Egyetem) ezen a versenyen normál súlyú egypárevezős egységben áll rajthoz, amelynek az előfutamát végig vezetve, 4 másodperces előnnyel nyerte meg. Az előfutamból csak az első helyezett jutott tovább, mégpedig rögtön az „A” döntőbe, így Bendegúzzal legközelebb vasárnap délután a legjobb 6 között találkozhatunk.

Péntek délután húzott előfutamot a Simon Béla (Nyugatmagyarországi-Egyetem) – Juhász Adrián (Széchenyi Egyetem) kettes, a normál súlyú kormányos nélküli kettesek mezőnyében. A Tisza EE versenyzői végig vezettek, sőt a 2000 méteres táv végén még hajrára sem volt szükségük a futamgyőzelemhez. Végül 7 másodperces előnnyel-, az első helyen eveztek át a célvonalon (a mezőny legjobb idejét érték el). A futamból csak az első helyezett magyar csapat jutott tovább közvetlenül az “A” döntőbe, amelyet vasárnap délután rendeznek meg.

Szintén péntek délután állt rajthoz a férfi normál súlyú kormányos nyolcas egységünk. Az előfutamból az 1-2. helyezett került be az „A” döntőbe, a többi csapat pedig a reményfutamban folytatja a versenyzést. A magyar csapat az 5. helyen haladt át a célvonalon, így ők majd a szombati reményfutamból próbálhatnak majd meg bekerülni a legjobb 6 közé. A csapat tagjai: Lovass Márk, Porubszky Norbert, Bíró Márk, Tari János, Bedők Gergely , Lacsik Péter, Bakaity Attila , Pozsár Bence, kormányos: Kiss Bence Nyugatmagyarországi-Egyetem – Széchenyi Egyetem – Szegedi Tudományegyetem).

Eredmények ITT.

Minden magyar csapatnak gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

-SB-