Tisztelt Sporttárs!
Értesítjük, hogy a Magyar Evezős Szövetség elnöksége 2010. február 23-án tartott ülésén határozatot hozott arról, hogy
Rendkívüli közgyűlést hív össze
2010. március 9-én (kedden) 15:00 órára.
Helyszín: Magyar Sport Háza, konferencia terem (1146 Bp. Istvánmezei út 1-3.)
A Magyar Evezős Szövetség rendkívüli közgyűlésének tervezett napirendje:
1. A MESZ elnökének lemondása után kialakult helyzet és az elnökség által javasolt jogi megoldás a Szövetség képviseletére
2. Pesterzsébeti vízi bázis pályázat
3. Egyebek
A közgyűlésen való részvételt illetően felhívjuk a figyelmet az Alapszabály vonatkozó részleteire. (Magyar Evezős Szövetség Alapszabálya VII. 12.§-20.§). A tagokat megillető mandátumokról február 26-ig írásban értesítjük Önöket. Emlékeztetjük tagszervezeteinket, hogy a jogi személy tagoknak legkésőbb a közgyűlés megkezdésének időpontjáig be kell jelenteni azt a személyt (azokat a személyeket), aki (akik) képviseleti joggal rendelkeznek. A szavazati joggal rendelkező képviselők meghatalmazását a mandátumvizsgáló bizottságnak a közgyűlés megkezdése előtt szíveskedjenek leadni. A meghatalmazást a nyilvántartó bíróság által kiadott kivonaton feltűntetett, képviseletre jogosult személy aláírásával fogadja el a bizottság, a kivonat a közgyűlés napjától számítva nem lehet 30 napnál régebbi keltezésű.
Ha a közgyűlés eredeti időpontjában a megjelentek számbavétele után nem minősül határozatképesnek, egy óra várakozási idő után, a jelenlévők számbavételét és annak jegyzőkönyvben történő rögzítését követően, megismételt közgyűlést kell tartani. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. (alapszabály: VII. 14$ (2))
Budapest, 2010. február 23.
Ott Zsuzsanna
főtitkár sk.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| kepviseleti_meghatalmazas.doc | 21 KB |

A ligákon belül a csapatok körmérkőzést játszanak egymással a helyezésekért best ftp hosting. A győzelemért 3 pont, a döntetlenért 1 pont jár, a vereségért nem jár pont. A bajnok értelemszerűen az, aki a legtöbb pontot gyűjti egy bajnokság során. Azonos pontszám esetén elsősorban az egymás elleni eredmény dönt, majd a jobb gólkülönbség video hosting service, végül a rúgott gólok száma.Egy idény fél évet ölel fel, tehát van külön őszi és tavaszi bajnokság. Minden bajnokságra új nevezési lapot kell leadni! A bajnokságokra csak a bajnokságokat megelőző megbeszélés végéig lehet nevezni!Amennyiben egy csapat nem best wordpress hosting jelenik meg a mérkőzésen és ezt előre az ellenfél valamint a szervezők felé nem jelzi a mérkőzés napja előtt legalább 2 nappal, a mérkőzést 5-0-ás eredménnyel és 3 ponttal az ellenfél nyeri. Ebben az esetben a meg nem jelent csapat a legrosszabb fairplay minősítést kapja. A megjelent csapat nem kap fairplay minősítést best php hosting. Három hasonló eset után a meg nem jelent csapatot kizárjuk a bajnokságból.