Skip to main content
2014. október 28. - 14:15

Para-evezős edzőtábor volt Dunavarsányban

Hosszú idő után a hazai para-evezősöknek edzőtábort szervezett a Magyar Evezős Szövetség. A dunavarsányi edzőtábor után Karácsonyi Zsolt para-evezős ágazati koordinátorral beszélgettünk.

 

– Véget ért az első Dunavarsányi para evezős edzőtábor. Hogyan értékeled az elmúlt hetet?

– Valóban véget ért az edzőtábor, ami nagyon jól sikerült, rengeteg élménnyel tapasztalattal gazdagodtunk. Ilyen sok para evezős ennyi klubból, egy helyen még nem edzőtáborozott, ez mindenképpen nagy siker.

– De ez nem csak egy sima edzőtábor volt, hanem..?

– Sokkal sokkal több annál. Egy interaktív „konferencia” is, ahol mindenről, majdnem mindenkivel lehetett beszélgetni. Nem ültünk le egy asztal köré, hogy „na most akkor beszélgessünk”, a stégen, a kondiban, ez ergóban röpködtek a témák, ötletek, javaslatok, majd ebéd közben folytattuk és közösen videókat is elemeztünk, besorolásokat vitattunk meg és terveket írtunk. Nagy lökést adott para evezőseinknek, hogy a válogatott versenyzőkkel lehettek egy edzőtáborban, ezt a jövőben is szeretnénk így összehangolni.

– Terveztek-e még edzőtábort?

– Igen, egy évben két edzőtábort szeretnénk, egyre több és több résztvevővel, ami továbbra sem csak edzőtábor, hanem szakmai továbbképzés, közös gondolkodás a para evezésről sok-sok meghívott vendéggel, résztvevővel.

– Röviden a tervekről tudnál mondani valamit?

– Sok minden zajlik folyamatosan egymással párhuzamosan. A 2014-es év második felében két fontos esemény történt, az egyik a MPB megállapodás, melynek keretében most Dunavarsányban lehettünk, illetve a para szabályzat mihamarabbi elfogadtatása van folyamatban . Első körben a résztvevőkkel kell közös konszenzusra jutni, majd a versenybírói bizottság következik, végül az elnökség. Sok sok egyeztetés áll még előttünk.

– Az év második felében milyen eszközöket sikerült a para evezősöknek beszerezni?

– Három pár lapát, egy ergométer és egy komplett hajó került beszerzésre, az eszközpark bővítése továbbra is folyamatos és elsődleges prioritású, a következő hajónak egy TA kategóriájú kétpárevezőst szeretnénk vásárolni, ez a parlimpiai felkészüléshez elengedhetetlen.

– 2015-re milyen célokat tűztetek ki?

– Legfőbb cél az olimpiára való kijutás, erre már csak tíz hónapunk van, hiszen augusztus végén, szeptember elején Franciaországban kvalifikációs verseny lesz. Erre már olyan csapattal szeretnénk kiutazni, akik az 1-8 helyezésért tudnak küzdeni, majd hazánkat tudják képviselni a riói paralimpián. Nehéz feladat, kevés az idő. 2015-ben továbbá szeretnénk elutazni az Euro Open Concept ergométer versenyre Amsterdamba, már most felmérni az újonnan bekerült para evezőseinket, majd nyáron Gavirate, ahol nemcsak klasszifikáció (orvosi vizsgálatok) hanem nyílt vízi versenyen is megmérettetnénk legjobbjainkat, ezzel is felmérve esélyeinket. A többi külföldi verseny még tervezés alatt.

– Idehaza milyen versenyekkel készültök 2015-ben?

– A főbb versenyeink, a Vidékbajnokság és az Országos Bajnokság megmaradnának, mellette azonban a válogatottaknál bevezetett rendszeres felméréseken a para evezőseinknek is részt kell venni, edzésnaplót is kell vezetni ezzel tudjuk nyomon követni fejlődésüket, eredményességüket. A szélesebb körű versenyeztetéshez szeretnénk elérni, hogy minden nyílt vízi versenyen legalább a FISA versenyszámai kiírásra kerüljenek, ezzel is jelezve mindenkinek, hogy mi is jelen vagyunk és számolni kell velünk is.

– 2020 Tokió?

– Keményen dolgozunk, hogy minden kategóriában már most összeállítsuk a csapatokat és érmes helyezésekért küzdhessünk. Továbbra is a kiválasztás és a tervezett felkészülést, edzőtáborokat tartom a legfontosabbnak. Közösen összefogva képesek vagyunk elérni célunkat. Ehhez  az kell, hogy 2015-2020-közötti időszakra mindenki számára világos célokat fogalmazzunk meg, valamint, hogy minden edző, versenyző és a para evezésért dolgozó munkatárs végre egy hajóban evezzen.

– Sok sikert kívánunk, jó munkát, úgy látom nem fogtok unatkozni és várjuk a további para híreket.

 

Az edzőtáborról képek: Fotógaléria –> Események –> Para-evezős edzőtábor – 2014. október Dunavarsány