Skip to main content

Tisztelt Egyesületek!
Sportvezetők, versenyzők!
Kedves sporttársak!
 
Köszönjük az egyesületektől visszaérkezett válaszokat és javaslatokat a 2012. évi Országos Bajnokság kiírásának tervezett módosításával kapcsolatban.

Mindösszesen 10 válasz érkezett az egyesületek vagy sportszakemberek részéről, fele-fele arányban a tervezett változtatás mellett, illetve az  ellen.
Az egyesületek visszajelzésre vonatkozó felhívásban már beszámoltunk arról, hogy az OB program változtatására tett elnökségi indítvány a kiírás megjelenését követően számos egyesület részéről érkezett javaslat és vélemény alapján kerül előterjesztésre.
A javaslattétellel tiszteletben kívántuk tartani azon népes tábor véleményét, akik a változtatást kezdeményezték. 
 
A hétvégi Budapest Bajnokság alatt lefolytatott sportági kerekasztal beszélgetés és a levélben visszaérkezett válaszokat követően az elnökség álláspontja a program módosításával kapcsolatban az eredeti 4 – 4 ről 6 – 3 arányra változott.
Az elnökség többsége a változtatási célokkal egyet értett, a szavazatokban egyértelműen a változtatási szándék és az országos bajnokság időpontja közötti túl rövid idő miatti ellenérv nyilvánult meg.
Ezért tisztelettel tájékoztatunk minden egyesületet, hogy a 2012. évi országos bajnokság az eredeti, jelenleg érvényes kiírás szerint kerül megrendezésre.
Kérjük tisztelettel a változtatást kezdeményező, és azokkal egyet értő egyesületek szíves megértését!
 
Az előterjesztés és a határozathozatal részletesen az elnökségi határozatok között olvasható.
Az MESZ elnöksége mindent el fog követni, hogy 2013-ban az országos bajnokság kiírása már januárban megtörténjen az idei javaslatok és tapasztalatok figyelembe vételével.
Minden versenyzőnk és sportszakember részére további eredményes felkészülést és jó versenyzést kívánunk!
 
A Magyar Evezős Szövetség elnöksége nevében
 
Regényi Tamás 
MESZ elnök
 
 

CsatolmányMéret
PDF icon Elnökségi Határozat 2012 OB kiirás módosítására tett javaslat649.24 KB
PDF icon Végleges OB kiírás435.84 KB