Skip to main content

Varga Tamás (EDF Démász Bajai SVSC) és Hirling Zsolt (Vác Városi EC) világ-, és Európa-bajnok könnyűsúlyú kétpárevezősünk a 2004-es és 2008-as olimpián is részt vett már.

Zsolt a Pekingi Játékok után három évet kihagyva, tavaly ősszel ült össze régi párjával, Varga Tamással, hogy idén ismét megpróbálják kiharcolni az olimpiai részvételt. Tamás viszont tavaly a világbajnokságon még Galambos Péterrel ült a dublóban.

Esélyüket a teszteredményeiken kívül az első világkupán elért ötödik hely is alátámasztja. A dublónak most a kvalifikációs versenyen az első két hely valamelyikén kell végeznie.
 
Galambos Péter (Vác Városi EC) a 2010-es világbajnoki bronzérem után került egy hajóba Varga Tamással, ám most a normálsúlyú egypárevezősök között próbálkozik a kvalifikáció megszerzésével, melyre az első világkupa harmadik helyezését nézve megvan az esélye. 
Péternek az első négy hely valamelyikén kell végeznie a londoni szereplés eléréséhez, mivel az angol Alan Campbell – aki a tavalyi világbajnokságon már kiharcolta a részvétel jogát – a rendező országnak járó kvótát veszi igénybe, így az eredeti három kvótaszerző helyet kiterjesztették a negyedik helyezettre is.
 
Női kétpárevezősben Szabó Katalin (Vác Városi EC) – korábbi U23 bronzérmes – és Gyimes Krisztina (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) próbál az indulási jogosultságot jelentő első két hely valamelyikén végezni.
 
Férfi négypárevezősben Pétervári-Molnár Bendegúz, Papp Gergely, Elekes Szilveszter (Budapest Evezős Egyesület), Széll Domonkos (Csepel Evezős Klub) áll rajthoz. A csapat két tagja (Pétervári-Molnár és Papp) tavaly még az ifjúsági világbajnokságon lapátolt Eton-ban, idén a legjobb kettő között próbálnak meg célba érni a luzerni versenyen, hogy ismét eljussanak az evezés Mekkájának is nevezett városba, de már az olimpiai evezős versenyre.
 
Az első versenynapon a Varga-Hirling páros magabiztosan nyerte előfutamát, ezzel közvetlenül a középfutamba jutott.
 
Galambos Péter szintén – sőt a legjobb idővel – nyerte előfutamát, ezzel közvetlenül bejutva a kedden megrendezendő középfutamba.
 
Női kétpárevezősünk a negyedik helyen ért célba, a férfi négypárevezős harmadik lett, így mindkét csapat a hétfői reményfutamban folytatja.
 
A www.worldrowing.com oldalon az alábbi időpontokban követhetők a futamok:
Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős május 22., kedd, 17:42 és 17.49
Férfi egypárevezős május 22., kedd, 17.28 és 17.35
Női kétpárevezős május 21., hétfő, 17.21
Férfi négypárevezős május 21., hétfő, 18.45