Skip to main content
A 2010. év értékelése, a 2011. évi felkészülés új elemei, a sporttudományos háttér megteremtésének lehetősége és az edzőképzés volt fókuszban az evezősök idei edző-továbbképzési fórumán.
 
A Magyar Evezős Szövetség a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezte éves továbbképzését a szakemberei számára. Az Edzői Fórum házigazdája ezúttal Mosonmagyaróvár volt. Az aktív és jelenleg kevésbé aktív hazai evezős edzők több mint félszázan vettek részt a rendezvényen.
A tartalmas program moderátora Molnár Dezső, a MESZ Edzőbizottságának vezetője volt, az előkészítésben, a program összeállításában Ficsor Lászlónak volt kiemelkedő szerepe.
 
 
A házigazdák nevében Dr. Ivancsics János alpolgármester köszöntötte a nagyszámú résztvevő közönséget, és örömmel adott tájékoztatást a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület és a város közös EU-s pályázati sikeréről, mely a sportág helyzetének nagyfokú javulását segítheti a városban.
Ficsor László tartott összefoglaló előadást a 2010. évi elvárásokról és ehhez képest az eredmények alakulásáról a felnőtt, U23, Ifjúsági korosztályok vonatkozásában.
2010. év legsikeresebb versenyzője minden kétséget kizáróan a könnyűsúlyú egypárevezősben kétszeres világkupa győztes, világbajnoki bronzérmes Galambos Péter volt. Edzője, Rapcsák Károly mesteredző részletesen beszámolt Peti felkészüléséről, a vb éremig vezető útról. Előadásában a táblázatok, diagramok segítették szemléltetni a felkészülésben elvégzett edzésmunka mennyiségi/minőségi mutatóit. Az új-zélandi világbajnokság érdekességeit olyan szemléletesen tárta a hallgatóság elé, hogy a beszámoló végére mindenki kicsit úgy érezhette, mintha maga is járt volna a világbajnokság helyszínén, Lake Karapiro-n. Visszatekintve a világbajnokság eseményeire, az eredményességet befolyásoló tényezők objektív elemzésével, érzelmektől mentesen, racionálisan igyekezett feltárni azokat az okokat, amelyek miatt nem sikerült egy még fényesebb érem megszerzése. Ezek között sorolta a rendkívül hosszú versenyidényt, a tavalyi elhúzódó betegség következtében talán nem elégséges alapozást, végül egy hajó beállítási és egy lapátállítási hibára, a pályán belül is változó szélviszonyokhoz nem tökéletesen megválasztott áttételi arányra is rávilágított.
Székely István, az adaptív egypárevezősök versenyében 4. helyen végzett Lengyel Mónika edzője avatta be az edzőket a felkészülés és a mozgáskorlátozottak evezésének, versenyzésének rejtelmeibe, világította meg Mónika fejlődésének, eredményei javulásának hátterét.
 
 
Pénzes László, a MESZ Versenybíró bizottságának vezetője a versenyszabályok betartásának/betartatásának anomáliáiról, a versenybíróság és az edzők együttműködésének szükségességéről beszélt.
 
A délután fő témája az evezés élsportját támogató sportegészségügyi/sporttudományos háttér megteremtésének lehetősége volt. Dr. Kokas Péter, a MESZ Orvosi és Doppingellenes Bizottságának vezetője tartott általános bevezetőt, felvázolta a munka beindításának körülményeit, a jövőre vonatkozó terveket, lehetőségeket. A bizottság tagjainak bemutatása után, nagy érdeklődés követte a szakterületek, azok evezésben való felhasználási lehetőségeiről a szakemberek által tartott előadásokat.
Elsőként, Dr. Lénárt Ágota, a TF Sportpszichológiai Tanszékének vezetője arról tartott nagyon, tartalmas és dinamikus előadást, hogy milyen módon tud a sportpszichológia segítséget nyújtani a teljesítményfokozás terén.
 
Dr. Kovács Péter a teljesítménydiagnosztikai kutatások alkalmazási lehetőségeiről, a mérésekről, valamint az OSEI újjászervezett Teljesítménydiagnosztikai Kutató Osztályának működéséről beszélt. A kutatóosztály koncepciójának másik alappillére a biomechanikai kutatás. Erről és a biomechanika alkalmazási lehetőségeiről Dr. Rácz Levente tájékoztatta az edző urakat, hölgyeket.
Az edzők részéről nagyon kedvező volt a fogadtatás, rögtön ezer kérdéssel, problémával, kéréssel árasztották el a team tagjait, akik nagy lendülettel fogtak hozzá az evezős válogatott felkészítésében való sporttudományos segítség megadásához, a program elindításához.
Fáth András, megbízott szövetségi kapitány a felnőtt válogatottat érintő, általa alkotott elképzelésekről adott számot. A válogatott tagjaival szemben támasztott elvárások között hangsúlyozta a rendszeres felmérők, tesztek megfelelő szintű teljesítése mellett a nemzetközi szinthez szükséges elvégzendő munka mennyiségét. Részletesen, név szerint elmondta, kikre számíthat a magyar evezés a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A prezentációt, természetesen parázs vita követte, elsősorban a vb-indulási jogosultságok, szintek témájában.
A nap zárásaként, a tradíció értelmében az év utánpótlás edzői elismerések átadására került sor 3 kategóriában. A díjakat Pál Tibor, az Evezős Sport Utánpótlásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át. A 2010. Év Nevelőedzője kategória győztese, Székely István, Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub. Az Év Utánpótlás edzője címet és az ezzel járó serleget 2010-ben Jelenka Ferenc, GYVSK. Az Év Utánpótlás Egyesülete 2010-ben a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub. A győri sikerek mögött az utánpótlás korosztályokban indított kiemelkedően magas versenyzői létszám is rejlik.
 
A fórum második napja a Patrónus programban résztvevő edzők beszámolóival kezdődött. Bene László, aki patrónusként vezeti a programot, röviden értékelte Pető Tímea távollétében az ő ez évi tevékenységét. Nagy Gábor, a másik patronált, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület edzője részletesen elemezte klubjuk utánpótlás-nevelő munkájában jelentkező jótékony hatását a programnak. Kiemelte a Héraklész edzőtáborokban való közreműködés lehetőségét, ahol együtt dolgozhatott a nemzetközi eredményekkel rendelkező edzőkkel.
A vendéglátó MVSE alapítója, Dr. Wlasitsch Mirkó is köszöntötte a megjelent edzőket, megvilágította a klub alapfilozófiáját, a nyitottságot (evezés, kajak-kenu, sárkányhajó együtt létezik a klubon belül), a vízisportok iránti elkötelezettséget.
Dr. Nyikovics Attila, a lökéshullám terápia (Shockwave Therapy) ízületi problémák kezelésében való alkalmazási lehetőségeiről tartott bemutatót.
A sportág edzőképzésének, továbbképzésének megújításáról kialakított elképzeléseket, elkészített új koncepciót ismertette Ficsor László és Dulay Zsolt, akik a MESZ Utánpótlás és Sportágfejlesztési Bizottságának tagjai. Ficsor László hangsúlyozta a Magyar Evezős Szövetséggel egyeztetett, komoly evezős szakmai tartalom meglétének fontosságát az általánosan oktatott tantárgyak mellett a különböző szinteken és intézményekben megvalósuló edzőképzésekben, kiemelte a rendszeres továbbképzés szükségességét, sürgette az edzői licence-rendszer bevezetését.
A téma fontosságát jelezte a hozzászólások sokasága, az edzők között kialakult konstruktív polémia. Felvetődött az edzői munka végzéséhez szükséges financiális hátterek megteremtésének kérdése, az edzők egzisztenciális helyzete, a továbbképzési rendszer lehetséges ösztönző elemei, megfogalmazódott az igény külföldi evezős szakanyagok, cikkek fordítására és közzétételére, a sportág-specifikus angol nyelvtudást elősegítendő alap szószedet összeállítására.
Ficsor László a „Talentiádé”, azaz az általános képességfelmérő vetélkedő bevezetésének gondolatát osztotta meg a résztvevőkkel. Az ötlet, melyhez érkezett is jó néhány hozzászólás, a 14 év alatti korosztály képességfelmérésének játékos, versenyszerű felmérési formájának megvalósítását takarja.
 
A konferencia sikeréhez az előadók színvonalas előadásai, a résztvevők aktivitása, és nem utolsó sorban a rendezők gondoskodása egyaránt nagymértékben hozzájárult.
A MESZ ezúton is köszönetet mond a házigazda Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesületnek a helyszín biztosításáért, a szervezési, előkészítési munkáért.