Megkezdődött az 2015. évi Evezős Országos Bajnokság - Első napi összefoglaló

Lezajlott az 2015. évi Evezős Országos Bajnokság első, csütörtöki versenynapja.
A nagy hőség ellenére minden versenyző remekül helyt állt, és általánosságban elmondható hogy gond nélkül zajlottak a futamok.
 
Összefoglaló a mai napi eredményekről:
 
A férfi felnőtt könnyűsúlyú négyesek versenyszámában első helyen ért be a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub versenyzői: Révész Péter, Révész Zoltán, Lovass Márk és Bajcsi Bertold. Második lett a Szegedi Vízisport Egyesület: László Atilla, Juhász Dániel, Meszlényi Zsolt, Molnár Máté. Harmadik helyen ért be a Bajai Spartacus Sport Club egysége: Likár Marcell, Miskolci Dániel, Balog Dávid, Forrai Dávid.
 
A férfi felnőtt kormányos kettesek döntőjében nagy küzdelem alakult ki az első helyért, végul a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői nyertek: Krpesics Péter és Vallyon Bence, kormányos: Tóth Csenge. Második lett Szekér László és Széll Domonkos, kormányos: Kanász Dorina a Csepel Evezős Klubból. Harmadik lett a győri egység, Lacsik Péter és Bakaity Attila, kormányos: Kiss Bence.
 
A női ifjúsági kormányos nélküli kettesek számát a szegedi Nasz Eszer és Adonyi Sarolta nyerte. Második lett Kiss Réka és Boros Fanni győri versenyzők. Harmadik helyen ért célba a csepeli Juhos Babett és Sugár Fanni.
 
Női ifjúsági egypárevezősben az első két helyet a kétpárevezős válogatott, a Külker Evezős Klub versenyzői vitték el: első lett Preil Vivien, második lett GadányiZoltána. Harmadik helyezést szerzett Sabau Réka, a Pro Rekreatione Nonprofit Kft versenyzője.
 
A könnyűsúlyúak között az első helyezett Krémet Eszter lett a Danubius Nemzeti Hajós Egyletből, második a bajai versenyző, Papp Sarolta, harmadik Szili Dorina Csongrádról.
 
Női felnőtt négyesek között a Külker Evezős Klub szerezte meg a győzelmet: Nagy Ildikó, Bácskai Dominika, Preil Vivien, Gadányi Zoltána. Második lett a Danubius Nemzeti Hajós Egylet: Gyimes Krisztina, Karácsony Dominika, Karácsony Dorottya, Horváth Katalin, harmadik helyet szerzett a Csepel egysége: Sinka Flóra Magda, Papp Zsófia, Kabódi Erzsébet, László Éva.
 
Férfi ifjúsági egypárevezős számban a csepeli Szegedi Tamás nyerni tudott a mögötte haladó váci Ács Kristóf ellen. Harmadik lett a szintén váci Kovács Kornél.
 
A férfi ifjúsági kormányos kettesek között Vancsura Bodó és Sőnfeld Álmos győzött, kormányos: Szarka Fanni. Második lett a csepeli Kiss Bálint és Hopp Márton, kormányos: Király Bence. Bronzérmet szerzett a Szeged csapata, Lajkó Kálmán és Lajkó Ágoston, kormányos: Sebesvári Eszter.
 
A férfi ifjúsági kormányos nélküli kettes versenyszámban aranyérmes lett Furkó Kálmán és Szabó Márton Szolnokról, második helyezést szerzett a győri Szabó Bence és Ocsenász Gergő. Harmadik helyezést ért el Cseh Kristóf és Dobai Tamás Szegedről.
 
A férfi U23-as egypárevezősök versenyét a mohácsi Matheisz József nyerte, második lett Pásztor András Csepelről, harmadik lett a Győr versenyzője, Bíró Márk.
 
A női felnőtt könnyűsúlyú négypárevezősök versenyszámát versenyen kívül nyerte a Magyar Válogatott: Polivka Dóra, Krémer Eszter, Kiffer Dorina és Domonkos Zita. Aranyérmes lett a szolnoki Dr. Dezséri Dóra, Erdélyi Zsófia, Kolláth Vanda és Bálint Sára. Ezüstérmet szerzett Kiss Réka, Lakó Szandra, Pál Johanna és Samu Lilla győrből. Harmadik lett a bajai egység: Haraszti Anna, Major Kata, Döbrentey Réka, Bartos Adél.
 
A versenynapot a férfi serdülő nyolcasok versenye zárta, ahol a csepeli egyég nyerni tudott a második szeged, és harmadik Danubious-os egység előtt.
 
A mai nap során a mini korosztályú versenyzők is rendkívül nagy számban képviseltették magukat. A 13 évesek mini egypárevezős kategóriájában a fiúk között 63 nevező indult, míg a lányoknál 31, emellett kétpárban is számos versenyző rajthoz állt a nap folyamán melyek közülük a többség az első országos versenyén vett részt.
 
A részletes eredményeket és a teljes csütörtöki jegyzőkönyvet itt lehet megtekinteni:
https://evezes.hu/nevezes/CompetitionResult/CompetitionResult/13?Id=13&c...
 
 

CsatolmányMéret
Image icon Megnyito.jpg1.08 MB
Hír kategóriák: