Skip to main content

Október 17-től 19-ig került megrendezésre a 2. Coastal Világbajnokság, San Remoban.Amint az már jeleztük, igen szép számú magyar versenyző vágott neki a versenynek.A verseny távja 8km volt, 3 fordítóponttal. Egyszerre maximum 24 hajó versenyzett.Női kétpárevezősben a Mohácsi Torna Egylet (Bende Zsófia, Verőci Lídia) csapata indult.Összesen tizenhat induló ált rajthoz, melyből tizenkettő fejezte be a versenyt. A lányok és még három csapat már a rajtot követően maguk mögé utasították a mezőnyt. Az első bójához kisebb előnnyel értek, amit a második és harmadik bóját követően 25-30 másodpercre növeltek. A célban igen magabiztosan és nagy előnnyel érkeztek, ezzel megszerezve a Coastal Világbajnokág első magyar aranyérmét. A lányok természetesen nagyon örültek, megérdemelten győztek. Női kormányos négypárevezősben a Danubius NHE (Pignitzky Borbála, Kulifai Krisztina, Mathé Krisztina, Bányai Zita Korm: Melis G.) csapata végig a második, harmadik, negyedik helyen ált. A cél előtt néhány méterrel sikerült megelőzniük a Francia Aviron Club Assis csapatát és végül a harmadik helyen végeztek. A versenyt a Svájci Lausanne Aviron Club csapata nyerte a Francia SNBSM Saint Malo előtt.A Férfi kormányos négypárevezősben 43 hajó ált rajthoz, melyet két előfutamra osztottak. Az előfutamokból az első 12 jutott döntőbe. Az első futamból a Tisza és a Baja csapata is továbbjutott. A bajai csapat az utolsó 2000 métert 3 versenyzővel fejezte be, mivel Lakatos László egy nagy hullámban a lapátját törte. A következő előfutamban a Danubius és a Velence csapata vettek részt. A Danubius könnyen jutott a döntőbe, míg a Velence egy lapáttörés miatt kiesett. A döntőt a Francia SNBSM Saint Malo csapata nyerte az Olasz Ravenna és a Lengyel Bydgostia előtt. Legjobb magyar négypárként a Tisza EE-SI (Vinkó Gáspár, Simon Béla, Juhász Adrián, Lőrinczy Péter Korm: Dezséri Dóra) a hatodik helyen végzett. A Bajai Spartacus SVSC (Lakatos László, Rókus Zorán, Kelemen Áron, Alföldi Zoltán Korm: Nagy Roland Henrik) és Danubius NHE ((Erdélyi Zsolt, dr. Haller Ákos, Orbán Gergely József, Vanczák Gergely Korm: Laposa Balázs) végig fej-fej mellett haladva küzdöttek, de végül a Baja egy nagy hajrával megelőzte a DNHE csapatát. A Bajaiak a tizenegyedik, míg a DNHE a 13. helyet szerezte meg.Férfi kétpárevezősben 40 csapat ált rajthoz. A Csepel EK (Nagy Pál Antal, Parizán Mihály) csapata az előfutamból a hetedik helyen jutott tovább. A döntőben a tizenhetedik helyen zártak a fiúk. Mindenkinek gratulálunk!Írta: zotyo85