Skip to main content

Az idei első hazai 2000 méteres versenye zajlik ma és holnap (április 18-19-én) a Velence-tavi evezőspályán. 20 egyesület sportolója nevezett be a Kis- és csapathajós válogató versenyre, amely ma 9.30-kor a férfi könnyűsúlyú egypár evezősök előfutamával indul, a nap utolsó döntőfutama pedig 17:20-kor kezdődik. Ezen a napon egyébként csak kis egységek szállnak vízre, tehát egy- és kétpár evezősöket, és peorokat láthatunk versenyezni. Szombaton pedig pénteki nap eredményeinek tükrében nagyobb csapatokba ülnek a versenyzők, így idén ez lesz az első, hogy a Magyar Evezős Válogatott színeiben versenyezhetnek a sportolók.

Műsorfüzet INNEN letölthető.

Sok sikert kívánunk minden résztvevő sportolónak!

 

A következő hazai esemény az evezős évadnyitó lesz, amely már két évtizede a hagyományosan az evezős sport hivatalos évadnyitó versenye. XXIV. gróf Széchenyi István Emlékversenyt a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Magyar Evezős Szövetség, a Budapesti Evezős Szövetség közösen rendezi meg 2014. április 26-27-én (szombat-vasárnap).

 

 – SB –