Skip to main content

Az Ezüstgerely örökös vándordíj elnyerésére kiírt pályázat több mint négy évtizede ösztönzi mindazokat a tehetséges művészeket, akiknek szemléletmódjától, alkotó fantáziájától nem idegen a sport világa.
A 2006. évi Ezüstgerely pályázatra két evezés tárgyú alkotás is a zsüri elé kerül.
Az alkotók személyét ismerve, egyáltalán nem meglepő, hogy művészi pályafutásukhoz, csakúgy, mint ez alkalommal, számtalanszor gyönyörű sportágunkból merítenek ihletet, használnak fel motívumokat.Az egyik pályamű Sarlós Györgyné Mózer Erzsébet (versenyzőként háromszoros Európa bajnoki bronzérmes; edzőként Sarlós Katalin világbajnoki bronzérmének kovácsa) diófából faragott domborműve, melynek címe: „Hullámok hátán” (képünk)A másik mű, Sarlós György (az „Ezüstnégyes” tagja), a sokunk által ismert és szeretett „Az evezős” c. írása irodalmi kategóriában indul.Az eredményhirdetés, egyben a kuratórium által felkért szakmai zsűri döntése alapján elfogadott alkotások kiállításának megnyitója 2006. május 6-án, 15 órakor lesz a Magyar Sportmúzeum új Kiállító épületében, a Budapest Sportaréna melletti Agórán.