Skip to main content

A 9 versenyszámból ötben a döntőben drukkolhatott a magyar evezős csapatnak az első ifjúsági Európa-bajnokság közönsége.

 

Az öt döntősünk közül az első és egyben történelmi érmet a férfi kétpárevezős nyerte – Bíró Márk (Tisza EE) és Kaszás Kornél (Győri VSEK), akik a döntőben is hozták a korábbi futamokban nyújtott formájukat és végül ezüstérmesként végeztek, ezzel elsőként szereztek Magyarországnak Ifjúsági Evezős Európa-bajnoki érmet.

Férfi négypárevezősünk (Matheisz József és Mészáros Csongor (Mohácsi TE), Pétervári Molnár Bendegúz és Papp Gergely (Budapest EE)) hasonlóan szép reményekkel állt rajhoz a döntőben, hiszen előfutam-győztesként egyből a döntőbe került. A négypárok mezőnye igen szoros versenyt vívott egymással az első 1000 méteren a hat döntős egység egy hajóhosszon belül evezett. A magyar csapat végül a remek evezéssel, jó hajrával a román és az olasz egység mögött a harmadik helyen ért célba, ezzel bronzérmet szerezve a magyar evezésnek.

A férfi nyolcasban ülő legtöbb versenyzőnknek a nyolcas futam a második hajóegysége volt, amiben indult így a férfi négyes, a féri kétpárevezős és a féri kormányos nélküli kettes egyik tagja ültek a hajóban. A fiúknak viszonylag kevés idejük volt a többi hajóegység miatt a helyszínen tréningezni, de ennek ellenére nagyon jó és lendületes versenyzéssel, végig a mezőnyben haladva, végül hatodik helyezést értek el.

A nyolcas tagjai: Bíró Márk (Tisza EE), Kaszás Kornél (Győri VSEK), Füge Krisztián (EDF-Démász Szegedi VE), Baka Sándor (EDF-Démász EDF-Démász Szegedi VE), Rippert András (Győri VSEK), Szigeti Roland (Győri VSEK), Rácz Milán (Tisza EE), Csányi Péter (EDF-Démász Bajai SVSC), kormányos Kiss Bence (Győri VSEK).

Ficsor László szövetségi kapitány eredményesnek értékelte az első Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapat teljesítményét. az itt elért eredmények alapján teszi meg előterjesztését az augusztusban az olimpiai evezős pályán, megrendezésre kerülő Ifjúsági világbajnokság résztvevőire.

Következő megmérettetés a felnőtt versenyzőinkre vár a svájci Luzern-ben július 8-10., a harmadik világkupán.


Bíró Márk – Kaszás Kornél, Magyarország első Ifi Eb érmével a nyakukban.


Pétervári Molnár Bendegúz, Matheisz József, Papp Gergelyés Mészáros Csongor – Ifi Eb bronzérmeseink