Skip to main content
2007. augusztus 11. - 11:30

Ifjúsági Világbajnokság, Peking – Döntők

Az idei ifjúsági világbajnokság záró napján két magyar egység sikeres szereplését vártuk.
A Kelemen Petra (Démász Bajai Spartacus Vízügy SC), Tancsik Judit (Démász Szeged Vizisport Egyesület) alkotta női kétpárevezős egységünk tegnapi futamgyőzelmével harcolta ki a mai C döntőben való szereplést.A cél ma is a futamgyőzelem volt.Igaz a csapat egyik tagja kezdeti megfázás tüneteivel küzdött, reményekkel telve eveztek fel a rajthoz.A lányok a rajtnál kissé beragadtak, de igyekeztek ledolgozni a hátrányt, ám 1500 méter után még mindig a hatodik helyen eveztek, az utolsó párszáz méteren még egy erős hajrát eveztek, amivel sikerült is csökkenteniük a hátrányukat, de sajnos már nem tudták befogni az előttük haladókat, így hatodikként értek célba, ezzel összesítésben a 27 induló közül a 18. helyen végeztek.1. CHN 7.17.772. EST 7.20.433. AUT 7.23.53…18. HUN (Kelemen Petra, Tancsik Judit) 7.37.22  Juhász Adrián (Tisza Evezős Egylet) egypárevezősben remekül vette az akadályokat a tegnapi középdöntőig, ott azonban hajszállal ugyan, de csak a negyedik helyezést szerezte meg, így a mai B döntőben a 7­-12 hely valamelyikéért küzdött.Adrián versenyzésére általában jellemző, hogy a rajtban kissé lassabb a többieknél, de az ezzel szerzett hátrányát általában lendületes, hosszú evezési stílusával behozza. Ugyanez történt a mai B döntőben is, Adrián az első 500méter után még az ötödik helyen evezett, de és sokáig tartotta ezt a helyet, majd kissé későn kezdett finissel végül az otodik helyen ért célba, ezzel összesítésben 32 induló közül a 11. helyet szerezte meg.  

  1. BUL 7.04.77
  2. GER 7.05.89
  3. CRO 7.11.29…

11. HUN (Juhász Adrián) 7.33.81 Néhány érdekesség a Világbajnokságról:A német evezős válogatott minden versenyszámban a döntőbe került (13 versenyszámban rendeznek ifjúsági világbajnokságot) ebből 10 versenyszámban érmes (3 aranyérem) helyezést szereztek.A rendező ország, Kína evezősei 10 versenyszámban képviseltették magukat a döntőkben, ebből 8 versenyszámban érmes (6 aranyérem) helyen végeztek.  Részletes eredmények:www.worldrowing.hu