Skip to main content
2013. augusztus 18. - 14:00

Elutazott a dél-koreai világbajnokságra a magyar válogatott

Augusztus 25-e és szeptember 1-je között Csungdzsu ad otthont a felnőtt-világbajnokságának.

Augusztus 18-án, vasárnap, a Liszt Ferenc repülőtéren gyülekező sportolókat és edzőiket kérdeztük az esélyekről.

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban indul.

 Már csak egy fajta érem – az arany – hiányzik a kollekciódból. Mit lehet tudni az ellenfelekről?

– Borzasztó erős mezőny lesz Dél-Koreában. London érmesei mellett, a szám világbajnoka – Henrik Stephansen – is rajthoz áll (ő tartja az ergométeres világcsúcsot is), és ott lesz az a francia is, aki a világ eddigi legjobb idejét húzta. Hét-nyolc olyan evezős van, akik közül bárki nyerhet, piszok kemény lesz, huszonheten indulunk…

 
 Milyen formában érzed magad?

– Jól sikerült a dunavarsányi felkészülés. Az elmúlt napokban folyamatosan gyorsultam, egyre jobban érzem magam, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Bízom benne, hogy a formám kitart a versenyig. Szerintem remek vébé lesz.

 Mit lehet tudni a világbajnoki pályáról?

– Nem sokat. Annyi biztos, hogy négyezer méteres tavon rendezik, hihetetlen infrastruktúrával. A pályán a szél napról napra, sőt, néha óráról-órára változik. Felkészültünk mindenre.

 

Molnár Dezső, a Tisza Evezős Egylet edzője, a Simon Béla-Juhász Adrián összetételű kormányos nélküli kettes felkészítője bizakodó:

 – A körülményekhez képest a legjobban sikerült a felkészülésünk. Huszonegy induló lesz a számunkban.

 Milyen eredménnyel lennél elégedett?

– Nyolcadik hely estén már nem bánkódnék, de jó esetben az A döntő végét is megcélozhatjuk.

 

Széll Domonkos, egy évvel ezelőtt az olimpián szerepelt Simon Béla párjaként, most egypárban indul. 

– Az a célkitűzésem, hogy bejussak a legjobb tizenkettő közé. Nem lesz könnyű, mert harminchatan indulunk. A világ élvonala teljes létszámmal képviselteti magát, és kiegészülnek olyan országok versenyzőivel, akiket még nem ismerünk, akik ellen még nem versenyeztem.

 

 A felkészülés során milyen fejlődést lehetett érzékelni?

– Az edzőtábor elejét kicsit gyengébben kezdtem, mentálisan és fizikálisan is, de a végére olyan formába kerültem, amilyenbe szerettem volna a vb előtt.

 

 Korábban – Luzernben – betegség akadályozta a felkészülést. Meggyógyultál?

– Teljesen kigyógyultam a bajból, minden rendben van.

 

Ficsor László, szövetségi kapitány Galambos Pétert véli a legesélyesebbnek. 

– Petit – a célkitűzéseknek megfelelően – az első három hely valamelyikére várom. A Simon-Juhász kettőst a B döntő közepére, míg Széll Domonkost a B döntő végére, vagy a C döntő elejére tudom elképzelni. A para-evezősöknél, a nőknél kilencen, a férfiaknál pedig tizenketten indulnak. Nagyon drukkolok nekik. Szép lenne, ha Németh Szabolcs az A döntő végén, B döntő elején tudna végezni.

 

A világbajnokságon induló magyar egységek:

F 1x           Széll Domonkos (Csepel EK)
F 2-           Simon Béla, Juhász Adrián (Tisza EE)
Fks 1x       Galambos Péter (Vác VEC)
ASW 1x     Lengyel Mónika (Arrabona EK)
ASM 1x     Németh Szabolcs (Arrabona EK)