A kétszeres világbajnoknak a család a legfontosabb!

Kétszeres világbajnok és még mindig szemtelenül fiatal ember Pető Tibor. A váci evezős ugyanis decemberben múlt 27 éves, de gyakorlatilag már vissza is vonult. A Sportfórum megkereste a csendbe burkolózott bajnokot.     - A balsikeres legutóbbi, 2007 augusztusában volt világbajnokságot követően gyakorlatilag hallani sem lehet Önről. Mi az oka ennek?     - Miután a Vb-t feladni kényszerültem, majd a szeptember végi Európa-bajnokságra a szövetség kérésem ellenére nem nevezett, így egyértelműen eredménytelenül zártam a tavalyi esztendőt. Később sem hívtak, nekem pedig valamihez kezdenem kellett, hiszen kétgyermekes családapa vagyok.     - Hogyan képzeli el a jövőjét?     - Anyagi kényszerben vagyok, tehát mindenképpen pénzkereső foglalatosságot kell találnom. Bár terveim vannak, de ezek csak a tavasz beköszöntével  valósulhatnak meg, mivel az építőipar jelenleg még a téli álmát alussza. Az első számú változat az, hogy dísztégla burkolatokat fogok csinálni.      - Ez egyben azt is jelenti, hogy Pető Tibort sem Haller Ákossal, sem mással nem láthatjuk a következő évek világversenyein?     - Ez a rideg valóság. A 2000-ben, Sydneyben elért ötödik hellyel  szépen indult karrierünk 2001-ben Luzernben, majd 2002-ben Sevillában teljesedett ki a megszerzett két világbajnoki címmel. Sajnos, ez a lendület később megtört, s bár még 2006-ban is voltak bíztató, Világ Kupán elért részsikereink - egy-egy második, negyedik és ötödik helyet szereztünk -, az igazi visszatérés nem sikerült. Mindez ma már szép emlék, meg sok minden más számomra.     - Az élsportról való lemondását követően a sportághoz mennyi köze marad a jövőben?     - Természetesen kímélő módon evezgetek továbbra is, de ami sokkal fontosabb: edzősködésbe kezdtem Gödön. Egy volt evezős segítségével a Műegyetemi Mérőtelepen kaptunk egy termet, ahol egyelőre tíz emberrel tudok foglalkozni. Már van néhány használt hajónk, s később talán lesz egy négypárunk és egy nyolcasunk is. A helyi Piarista Szakmunkásképző Iskolából feltehetően jönnek még rátermett fiatalok, így reményeim szerint egyre komolyabban tudjuk majd végezni a dolgunkat. Célom az, hogy Gödön a váciaknak egy komoly fiókszakosztálya alakuljon ki.     - Végül is elégedett ember Pető Tibor?     - Számomra a legfontosabb, hogy boldog családi életet éljek. A család már adott, hiszen két kisfiam van: a három éves Benedek és a hathónapos Ágoston. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy a későbbiekben is jól menjenek a dolgaim.(Forrás: JochaPress)  

Hír kategóriák: