Skip to main content

Ficsor László szövetségi kapitány vonta meg a dél-koreai világbajnokság mérlegét honlapunknak.

Szűk két hete, amikor a magyar válogatott elindult a csungdzsui vébére, interjút készítettünk a kapitánnyal, aki a következőket mondta

 Galambos Petit – a célkitűzéseknek megfelelően – az első három hely valamelyikére várom. A Simon-Juhász kettőst a B döntő közepére, míg Széll Domonkost a B döntő végére, vagy a C döntő elejére tudom elképzelni. A para-evezősöknél, a nőknél kilencen, a férfiaknál tizenketten indulnak. Nagyon drukkolok nekik. Szép lenne, ha Németh Szabolcs az A döntő végén, B döntő elején tudna végezni.

A dél-koreai világbajnokságon a következő eredmények születtek:

Galambos Péter: 3. hely
Simon Béla-Juhász Adrián: 12. hely
Széll Domonkos: 18. hely
Para-evezősök:
Lengyel Mónika: 8. hely
Németh Szabolcs: 11. hely

Ennek fényében kíváncsiak voltunk arra, hogy a kapitány hogyan értékeli a dél-koreai szereplést:

– Meglehetősen kis létszámmal, mindössze öt csapattal vettünk részt, a hetvenkét ország versenyzőinek részvételével rendezett világbajnokságon.

Az indulók száma felülmúlta előzetes várakozásainkat.

A világbajnokságon – meglepetésre – olyan egységek kerültek B döntőbe, akikről idáig csak mosolyogva beszéltek evezős berkekben (pl. férfi egypárban India, női egypárban Zimbabve), és olyan nemzetek egységei kerültek C döntőbe, akik nagyhatalomnak számítanak (pl. férfi könnyűsúlyú egypárban Új-Zéland, vagy női egypárban Németország).

A magyar csapatoktól várt előzetes célkitűzéseket sajnos csak a válogatott egy részének sikerült teljesítenie.

A világbajnokságon indított egységeinkkel szemben kitűzött minimális célkitűzés a B döntőbe kerülés volt, persze az előzetes versenyeredmények birtokában csapatonként differenciáltan.

Galambos Pétertől – az előző évek vb eredményeire támaszkodva – érmes helyezést vártam, melyet elképesztően erős mezőnyben sikerült elérnie, nagyon taktikusan felépített versenysorozat végén. A megszerzett bronzérem rendkívül értékes eredmény, mellyel igazolta, hogy világ legjobb könnyűsúlyú világklasszis versenyzői közé tartozik.

Két para-evezősünk közül Lengyel Mónika eredménye dicséretes, hiszen élete legjobb időeredményével nyolcadik helyezést, illetve – kvalifikációs évben ezzel – kvótaszerző eredményt ér el. 

A szintén para-evezésben induló, világbajnokságon először versenyző Németh Szabolcstól, az előzetes nemzetközi eredményei alapján jobb eredményt vártam, de az elért tizenegyedik helyéről továbbfejlődve, a 2016-os paralimpiának biztos résztvevője lehet.

Az idei Európa-bajnokságon ötödik helyezést elért férfi kormányos nélküli kettesünk – Simon Béla és Juhász Adrián – tizenkettedik helyezése csalódás volt számomra.

A B döntő közepére várt helyezést nem tudták teljesíteni, és egyelőre nem sikerült az előző évekhez képest előrelépniük a nemzetközi porondon. A kudarc okaként, a csapattagok szezon közben történt sérülését, és az ebből fakadó, egy hónapig tartó visszafogott felkészülést tudom be, de a részletes elemzésre csak a vb után kerül sor.

A férfi egypárban induló Széll Domonkos elé kitűzött, B döntő végi eredmény sajnos csak álom maradt. Az elért tizenhetedik helyezés birtokában tudomásul kell vennem, hogy jelenleg nemzetközi szinten egypárban nem rendelkezünk elfogadható eredménnyel, ezért a jövőben Domonkosra – világversenyeken –csapategységben számítok.

A világbajnokságot követően a versenyzők néhány hét pihenő után, októberben kezdik meg felkészülésüket a következő évi világversenyekre, melynek fő célkitűzése a csapatkeresés, azaz hogy megtaláljuk azokat a hajóegységeket, melyekben legnagyobb esélyünk lehet az olimpiai kvalifikáció megszerzésére, és az eredményes (pontszerző) Eb, vb, olimpiai szereplésre.