A hétvégén kezdődik a luzerni Világkupa

 Szerdán utazik el a magyar felnőtt válogatott három csapata a Világkupa sorozat harmadik állomására. A Luzernben megrendezett Világkupára 44 ország 317 csapata adta le a nevezését.

A legnagyobb csapattal a németek érkeznek, akik egy versenyszám kivételével minden számban indítanak csapatot. Őket követik az ausztrálok, illetve az angolok, de a hollandok is igen nagy csapattal érkeznek a Világkupára. A magyarok összesen három egységgel képviselik hazánkat.

A Simon Béla - Juhász Adrián összeállítású egység már az idei második Világkupára is készült, akkor azonban Béla betegsége miatt nem tudott rajthoz állni, így végül Juhász Adrián ott egypár evezősben indult el. Az idei Európa Bajnokságon a páros kormányos nélküli négyevezősben mérette meg magát Széll Domonkossan és Tari Jánossal kiegészülve. A FISA által szervezett versenyek közül tehát a luzerni Világkupa lesz az első, ahol a páros kormányos nélküli kettesben áll majd rajthoz. Erre a versenyszámra 25 nevezés érkezett, amely versenyszámra egyébként több ország is két csapatot nevezett be (mint például Ausztrália, Egyesült Királyság, Szerbia, Hollandia).

Szintén az első közös nemzetközi versenyére utazik könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben a Krpesics Péter – Vermes Péter  összeállítású egység. A fiúk utoljára a 2010-es portugáliai Európa Bajnokságon indultak egy egységben, akkor könnyűsúlyú kormányos nélküli négyesben álltak rajthoz. A luzerni Világkupán 18 ellenféllel kell majd megküzdeniük.

 Az aiguebelettei Világkupán 8. helyen végzett könnyűsúlyú kétpár evezős csapatunk szintén az utazók között van. A Galambos Péter – Csepregi Gábor összeállítású egységnek 25 ellenfele lesz a versenyen, akik között ott lesz az előző Világkupa első 12 helyezettje  (kivéve az USA csapatát), így garantáltan szoros és izgalmas versenyekre számíthatunk.

Katalógus a luzerni Világkupával kapcsolatban online is elérhető.

 

Sok sikert kívánunk!

-SB-

 

Hír kategóriák: