Skip to main content
2008. december 19. - 12:40

A Hagyományőrző Bizottság felhívása

A Hagyományőrző Bizottság támogatási felhívása valamennyi egykori és mai versenyző, klub részére.Tisztelt Sporttársunk!A Magyar Evezős Szövetség 2002 óta gyűjti a magyar evezős sport tárgyi emlékeit és dokumentumait. 2005-ben megalakult a Hagyományőrző Bizottság, majd 2006-ban az Elnökség határozatot is hozott az Evezős Gyűjtemény létrehozásáról, gondozásáról. A 7 év alatt 22 magánszemély ajándéka, 7 evezős klub átadása nyomán 51 tétel alatt összesen 1802 db (és 85 köteg) emlék gyűlt össze. 2007. január 12-én Szántó Éva és Dávid Imre sportdiplomáciai munkájának köszönhetően új otthonra lelt a gyűjtemény. A Kisstadion épületében lévő, összesen 40 m2-es két helyiség ideális a gyűjtemény őrzése és feldolgozása számára.Ennek az állapotnak azonban már ára van. A helyiség bérleti díját a MESZ természetesen elvállalta, az összeget második éve betervezi éves költségvetésébe. Ez a bérleti díj azonban komoly többlettétel az egyre szűkülő anyagi keret számára. Ezért ennek a tehernek az enyhítése érdekében fordulunk Hozzád.Kérünk, hogy – amennyiben fontosnak tartod a magyar evezős sport emlékeinek az utódok számára való megőrzését, szíveden viseled a MESZ anyagi terheinek enyhítését, s amennyiben anyagi lehetőségeid megengedik – támogasd a MESZ-t akár alkalmi, akár rendszeres befizetéssel. Kérjük, hogy átutalásod rendelkező részébe az „Evezős Gyűjtemény támogatása” szöveget tüntesd fel. (Számlaszám MKB Bank 10300002-10371366-49020017) Felhívjuk a figyelmedet, hogy a MESZ kiemelten közhasznú szervezet, melynek támogatása a befizető részére adókedvezményt jelent. A befizetésről a MESZ igazolást állít ki, s így adóalapot csökkentő tétellé válik.Együttműködésedben bízva támogatásodat a Hagyományőrző Bizottság nevében előre is köszönjük:Kisfaludi JúliaKammermayer OszkárBudapest, 2008. december 19.