5. Dunai Regatta a Műegyetem rakparton

|  

 Az elmúlt hétvégén szombaton (május 6-án) került megrendezésre az Antall József Tudásközpont által szervezett Dunai Regatta.

Az 5. alkalommal megrendezett esemény szárazföldi programjainak a Műegyetem rakpart adott otthont. A szervezők igyekeztek minél színesebb programokkal kedveskedni a kilátogatóknak, többek között a vízen az egyetemek közötti küzdelmekkel, evezős és sárkányhajós versenyekkel.

A már több évre visszanyúló hagyománynak megfelelően a Magyar Evezős Szövetség közreműködésével egyetemi nyolcas egységek méretették meg erejüket. A magyar egyetemek között felsorakozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Semmelweis Egyetem – Testnevelési Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Óbudai Egyetem, Győri Széchenyi István Egyetem. Mindemellett két külföldi egyetemi egység tisztelte meg a rendezvényt. Hollandiából a Maastricht, német országból a Hannover csapata. A két előfutamot követően a négyes döntő kialakulása után szoros küzdelemben a Győri egyetem csapata megvédte címét a Hannover egysége előtt befutva. Harmadik helyen a Budapesti Corvinus Egyetem végzett, így ez a három csapat állhatott a színpadon a dobogóra és vehette át megérdemelt jutalmát.

Hatalmas nézősereg követte a parton az evezős futamokat, mind az előfutamok, mind pedig a döntő látványosan és eredményesen zárult.

Remények szerint a következő években is fennmarad a hagyomány, népszerűsítve az evezést.

Minden hajó legénységének szívből gratulálunk!

további információ és képek hamarosan: https://www.facebook.com/dunairegatta/

CsatolmányMéret
Dunai Regatta63.9 KB