Skip to main content

Mexikóvárosban október végén ünnepelték az 1968-as Olimpiai Játékok 40. évfordulóját. A mexikói bajnokság keretein belül egy fotókiállítással emlékeztek az 1968-as játékokra, és a férfi nyolcas versenyszámban több egykori olimpikon is elindult. Közülök többen ma is aktívan versenyeznek.Mindössze négy hónap alatt ásták ki és töltötték fel két artézi kút tiszta vizével a mesterséges tavat, ami az olimpiai evezősversenyek helyszínéül szolgált. A 6 sávos Xochimilco-i pálya mindössze 20 km-re található Mexikóvárostól. Az 1968-as olimpia helyszíne 2240 méterrel található a tengerszint fölött, ami nagy megterhelést jelentett a versenyzőknek. A játékokon 112 ország mintegy 7000 sportolója vett részt.A 40 évvel ezelőtti olimpia eredményei közül ki kell emelnünk az eddigi legfényesebb magyar evezős olimpiai sikert: a Melis Antal-Melis Zoltán-Sarlós György-Csermely József egység 11 csapat között, az NDK mögött ezüstérmet szerzett kormányos nélküli négyesben.Reméljük, a londoni játékok után az Ezüstnégyes tagjai gratulálhatnak egy trónfosztó fiatal bajnok csapatnak!