Felnőtt VB 2015 - Aiguebelette

Összefoglaló a Világbajnokságról

Az aiguebelette-i Vilgábajnokságon a magyarok a szombati nappal be is fejezték a versenyzést, és a csapat vegyes érzelmekkel a vasárnapi 'A' döntők után haza is távozott. 

A következő eredmények születtek a hazai csapat részéről (döntők időrendi sorrendjében): 

-Pető Zsolt (edzője: Székely István) paraevezős egypárban 17. helyezést ért el, miután a 'C' döntőben az ötödik helyen ért célba.

Lezajlottak a 4. napi negyeddöntők – Csepregi Gábor középfutamban!

A mai (szerdai) versenynapon Csepregi Gábor kezdte a szereplést a magyarok részéről, méghozzá a könnyűsúlyú egypárevezősök negyeddöntőjében.  Csepi kitűnő versenyzéssel haladt a harmadik helyen a táv nagyobb részében, majd egy jól időzített hajrával meg tudta előzni a Görög egységet is, így második pozícióban ért célba, és bejutott a holnapi (csütörtöki) A/B középfutamba, összesítettben 4. legjobb idővel. 

Túl a reményfutamokon a paraevezőseink! Lőrincz Krisztina a legjobb 12 között!

A mai nap, kedden két magyar érdekeltségű futam volt a Világbajnokagon, Aiguebelette-ben. Paraevezős egypárjaink, Lőrincz Krisztina és Pető Zsolt húztak reményfutamot a délután során a legjobb 12-be kerülésért. 

Lőrincz Krisztina (edzője: Székely István) harmadik helyen ért célba futamában, így sikerült is bejutni az A/B középfutamba.

Pető Zsolt (edzője: Székely István) negyedik lett reményfutamában, ezzel ő a C/D középfutamban folytatja a versenyzést a C döntőbe jutásért.

Bíztató kezdet a kvalifikációs Világbajnokságon – negyeddöntőben a kvótáért küzdő egységeink!

 
Megkezdte szereplését a magyar csapat a franciaországi Aiguebelette-ben rendezett Világbajnokságon. Minden olimpiai számban induló egységünk közvetlenül továbbjutott a negyeddöntőbe!
 
A mai nap végeztével lezajlott a második versenynap, így a tegnapi 3 egységünk után ma további 4 csapat is rajthoz állt az előfutamokban.

Vasárnap délelőtt a magyar küldöttségből Csepregi Gábor könnyűsúlyú egypárevezősünk kezdte a versenyzést, aki a teljes táv alatt stabilan a második pozíciót tartva közvetlenül tovább is jutott a negyeddöntőbe.

Rekord számú nevezés a 2015-ös aiguebelette-i Világbajnokságon!

Lezárultak a nevezések a franciaországi Aiguebelette-ben tartandó Evezős Világbajnokságra. A Világ Evezős Szövetség (FISA) örömmel jelentette be, hogy rekord mennyiségű, mindössze 1300 versenyző fog rajthoz állni az év legtekintélyesebb versenyén, nem kevesebb, mint 77 ország részvételével.